Árpád
-1 °C
9 °C

Brókerszoftverek a Wall Streeten

MTI
2001.08.09. 11:26
Az amerikai IBM számítógépgyártó szakemberei szerint a New York-i árutőzsdén hamarosan robotkereskedők válthatják fel a befektetők megbízásából dolgozó valódi kereskedőket. Az IBM New York-i kutatóközpontjában elvégzett kísérletben a robotkereskedők mindenesetre máris jobb eredményt értek el, mint a kísérletbe bevont igazi kereskedők. A számítógépes programmal létrehozott robotkereskedők - vagy inkább virtuális kereskedők - 7 százalékkal jobb eredményt értek el próbák során, mint a velük versengő valódi árutőzsdei kereskedők. Mindkét csapat ugyanazon a pártatlan számítógépes, interaktív "aukciós házon" keresztül bonyolította kötéseit. A számítógépprogram-kereskedők a legjobb ár elérésének valószínűségszámítása alapján dolgoztak, és az ehhez szükséges matematikai műveletek elvégzésében természetesen jobbak és gyorsabbak voltak, mint a nagyrészt tapasztalatból és megérzésből tevékenykedő emberek. Az IBM kutatócsoportjának vezetője, Jeffrey Kephart úgy nyilatkozott a New Scientist magazinnak, hogy a mesterséges intelligenciával végzett tőzsdei kereskedelem hatása rövidesen dollármilliárdokban lesz mérhető évente.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.