Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Gyógyítás ősvérsejt-transzplantációval

MTI
2001.08.13. 23:07
A világon elsőként köldökzsinórból nyert ősvérsejtek átültetésével kezeltek egy gyógyíthatatlan malajziai kisfiút, és a jelek szerint az újszerű beavatkozás sikerrel járt. Az 5 éves Oh Ce Szun az úgynevezett thalassemia major nevű genetikusan öröklődő, gyógyíthatatlan vérszegénységhez vezető betegséggel született. Az ilyen kórban szenvedő gyermekek általában nem élik meg az iskoláskort sem. A ritka betegséget eddig a testvérek (ha volt olyan) szervezetéből nyert csontvelő átültetésével próbálták kezelni, de az egyébként is kockázatos eljárást tovább nehezítette, hogy nagyon nehéz volt olyan rokont találni, akinek a csontveleje megegyezett a betegével. Szingapúri adatok szerint a délkelet-ázsiai emberek mintegy 3 százaléka hordozza magában a génállomány ilyen mutációját, amely hajlamossá tesz az oxigénszállításért felelős vörösvérsejteket felépítő hemoglobin hiányára. Az AP jelentése szerint Oh Ce Szun az utóbbi években három-négyhetente újabb és újabb vérátömlesztést kapott, de állapota nem változott. A július 4-ei újszerű beavatkozás óta - amelynek során először kemoterápiával előkészítették a csontvelőt, majd oda egy ismeretlen csecsemő köldökzsinórjából nyert ősvérsejteket ültettek - a kisfiú szervezetének vörösvérsejt-képzése ismét normális. A köldökzsinórból nyert vér a donortól eltérő emberi rasszból származó emberek kezelésére is alkalmas, így új távlatokat nyithat a gyógyászatban. Ilyen jellegű vértartalékot Szingapúr kutatóintézetei halmoztak fel legnagyobb mennyiségben, a helyi orvosok ezért nem megalapozatlanul reménykednek a délkelet-ázsiai városállam gyógyászati központtá alakulásában.