Ambrus
-7 °C
3 °C

A KPN felfüggesztette a PanTel eladását

MTI
2001.11.04. 23:30
A holland KPN a napokban közölte leányvállalatával, hogy felfüggesztette a PanTel Távközlési és Kommunikációs Rt. eladását. A lépés hátterében a holland cég azon véleménye áll, miszerint a PanTel túl jól működik ahhoz, hogy a világszerte gyengélkedő telekommunikációs piacon tevékenykedő leányvállalatát a mostani viszonyok között kevés pénzért eladja. A felfüggesztés ideiglenes, hiszen ha olyan vevő jelentkezik, amelyik értékének megfelelő összeget ajánl a PanTelért, akkor a KPN természetesen eladja a magyarországi társaságot. Törő Csaba, a PanTel operatív vezérigazgatója szerint a PanTel piaci értékét mutatja, hogy a távközlési társaságok többségével ellentétben finanszírozását három-négy évre előre megoldotta azzal, hogy az idén az év elején 80 millió euró konzorciális hitelt vett fel. A társaság hazai és külföldi piaci pozíciói erősek, amit mutat az is, hogy a PanTel megvásárolta a 3,5 gigaherzes licencek egyikét, és elkészítette azt a távközlési gyűrűt, amely Szlovákiát, Ausztriát és Szlovéniát foglalja magába. A PanTel jelentős forgalmat bonyolít le Romániában is, ahonnan a bevételeinek már 15 százaléka származik. A tervek szerint a társaság tavalyi árbevételét megkétszerezve 2001-ben 11 milliárd forint forgalmat ér el.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.