Natália
-3 °C
8 °C

Összekapcsolási szerződést kell kötnie a Matávnak az eTellel

MTI
2002.04.10. 17:31
A Hírközlési Döntőbizottság (HDb) határozata alapján a Matávnak összekapcsolási szerződést kell kötnie az eTel Magyarországgal. A határozat kimondja: a Matávnak az eTel Magyarországgal szemben az összekapcsolásra vonatkozó szerződéskötési kötelezettsége 2002. január 22-e óta áll fenn. A határozat egyben kötelezi a domináns helyzetben lévő szolgáltatót az igazgatási szolgáltatási díj és az eljárás költségeinek viselésére. A határozat ellen fellebbezni nem lehet.

Az eTel Magyarország 2002. január 22-én nyújtotta be az összekapcsolásra vonatkozó ajánlatát a Matávnak, amit az tíz nappal később elutasított azzal, hogy a referencia összekapcsolási ajánlat (RIO) elfogadásáig nem áll módjában a kérdésről tárgyalni. Az eTel panaszt tett és vizsgálat indítását kezdeményezte a HDb-nél, illetve a Gazdasági Versenyhivatalnál. Ezt követően februárban a HDb állásfoglalást tett közzé arról, hogy a tárgyalásokat a referencia összekapcsolási ajánlat elfogadása előtt is meg lehet kezdeni. Időközben az eTel megkötötte a magyar telekommunikációs versenypiac első, hírközlési törvényen alapuló összekapcsolási szerződését a Pannon GSM-mel.

Az eTel közölte: mivel folyamatosan erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a piacon lévő valamennyi szolgáltatóval minél hamarabb létrejöjjenek az összekapcsolás feltételei, március közepén elfogadta a Matáv kezdeményezését a tárgyalások megkezdésére. A két fél azóta ha lassan is, de halad a megegyezés irányába - tartalmazza közlemény. Az eTel-nek több mint 500 nagyvállalati ügyfele van, amelyek száma az év végére várhatóan meghaladja a 800-at.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.