Jog

A Google enged az adatvédelmi elvárásoknak

2009. június 15., hétfő 12:45 |

A Google közleményben reagált a Street View-t ért támadásokra. A cég látszólag engedményeket mutat, de valójában szinte semmi nem változik.

Ahogy többször is beszámoltunk már róla, Európában több helyen is adatvédelmi aggályok merültek fel a Google Street View működése miatt Görögországban ideiglenesen le is állíttatták a fényképezést. Ezekre a kifogásokra reagált pénteken a vállalat nevében Peter Fleischer, a Google európai adatvédelmi ügyekben illetékes tanácsadója, aki bejelentett néhány változást a cég jövőbeni európai gyakorlatában – írja az IT café.

Fleischer közleményében elmondja, hogy a Google kezdettől, azaz a Street View elindítása óta tisztában volt azzal, hogy a szolgáltatás új kihívásokat jelent a magánszféra védelmének, épp ezért igyekeztek a felmerülő kifogásokra érdemben válaszolni. E hozzáállásnak köszönhető, hogy az adatbázisban egy szoftver segítségével elhomályosítják az arcokat és a rendszámokat, illetve ha bárkinek kifogása van egy adott hely vagy személy szerepeltetése ellen, akkor a működtetők kívánságra eltávolítják az érintett képeket.

A Google a legutóbbi kifogások ügyében is tárgyalt a 29. cikk szerinti adatvédelmi uniós munkacsoporttal (Article 29 working party – ezt a munkacsoportot a 95/46/EK uniós irányelv 29. cikke hozta létre; független európai tanácsadó szerv adatvédelmi, valamint a magánélet tiszteletben tartásával kapcsolatos kérdésekben). E tárgyalások után több ponton változtatnak a Street View fotózásának módszerein, írja a tanácsadó. Először is méltányolják azt a kérést, hogy a lehető legrészletesebben tájékoztassák annak az országnak a lakóit a munkáról, ahol dolgoznak a fotós autók. Fleischer e területen együttműködést ígért, ám azt is kifejtette, hogy pontos tájékoztatást nem képesek nyújtani, mivel oly sok tényezőtől függ, hogy egy adott autó egy adott pillanatban épp hol tartózkodik.

A munkacsoport második kérése arra vonatkozott, hogy az eredeti képeket, melyeken az arcok és a rendszámok még látszanak, a Google záros határidőn belül semmisítse meg. Fleischer elmondja, hogy a kitakarási módszer bevezetése óta az eddigi gyakorlat is az volt, hogy az eredeti képek soha nem kerültek nyilvánosságra, csak azok, amelyeken a homályosító szoftver már elvégezte a munkáját. A munkacsoport elvárása gondokat okoz a Google-nek, mivel szükségük van az eredeti képekre később is, ugyanis a homályosítás nem működik száz százalékos hatékonysággal, ezért a fals pozitív beavatkozásokat ezek alapján tudják később korrigálni. A Google ezért csak arra tehet ígéretet, hogy ahogy a programjuk egyre jobb lesz, úgy igyekeznek majd a képmegőrzés idejét lerövidíteni.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Németország is támadja a Google Street View-t - 2009.05.24.
A német törvények értelmében nem lehet lefényképezni sem az embereket, sem a tulajdonukat.
A Google újrafényképezi Japánt - 2009.05.13.
A Street View-kamera átlátott a kerítések fölött, az adatvédők tiltakoztak. 12 várost járnak be újra.
A görögök leállították a Street View-t - 2009.05.12.
Miközben az illetékes EU-munkacsoport az irányelveken rágódik, a hellén adatvédelmi hatóság megtiltotta az utcai fényképezést.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!