
További Jog cikkek
A luxuscikkeket gyártó Chanel pert nyert több, hamisított termékeket forgalmazó weboldal ellen. Az egyoldalú bírósági meghallgatásokat követően a nevadai bíróság ítélete kimondta, hogy az ügyben érintett doméneket le kell tiltani, majd átirányítani az amerikai központú, domén-regisztrációval foglalkozó GoDaddy-re.
A döntés logikusnak tűnhet, de az ítéletben az is szerepel, hogy a letiltott webcímekre vonatkozó információkat el kell távolítani a keresőrendszerekből, illetve a közösségi oldalakról. A döntés egyaránt vonatkozik a Facebookra, a Google-re, a Yahoo-ra, a Bingre, illetve a Twitterre.
Az eset különösen nagy port vert fel, mivel a hamisítás miatt aggódó Chanel közel hétszáz doménnév-tulajdonos ellen nyújtott be keresetet, a későbbiekben talált, hamisítással gyanúsítható címeket pedig szintén ehhez az ügyhöz kapcsolta. November 14-én már további 228 oldalt vádoltak jogsértéssel, akiknek esélyük sem volt fellebbezni a döntés ellen.
Dawson és a haverok
Az ügy kivizsgálásával a Chanel egy nevadai nyomozóirodát bízott meg, akik próbavásárlásokkal igazolták, hogy az ügyben érintett oldalak hamisított terméket forgalmaznak. A 228 oldal közül háromtól vásároltak termékeket, amikről kiderült, hogy nem valódiak. A fennmaradó 225 oldalról a Chanel hamisítás terén képzett szakértője állapította meg, hogy valószínűleg hamis termékeket forgalmaznak. Ez azonban elegendő bizonyíték volt Ken Dawsonnak, az ügyben eljáró bírónak, aki az érintett oldalakat is átirányította a GoDaddy-re, illetve kiterjesztette rájuk a keresőindex-tilalmat.
Dawson bíró valószínűleg nem gondolta végig, hogy az ítélet nem hajtható végre az általa elképzelt formában. Az ítélet ugyanis nem tér ki arra, hogy az érintett oldalak doménjét az Egyesült Államokban jegyezték-e be, és a keresőkre, valamint a közösségi oldalakra vonatkozó tiltás az egész világra vonatkozik. Ez pedig nyilvánvalóan kívül esik a nevadai bíróság hatáskörén. Az Államokban bejegyzett Twitterre például a döntés értelmében globálisan vonatkozna a cenzúra, tehát a kérdéses linkeket mindenhonnan el kéne távolítani, nem csak azokról az oldalakról, amik az USA-ból is elérhetők.
Hogy az ítélet nem hajtható végre, azt az is bizonyítja, hogy az ügyben érintett, Németországban bejegyzett poshmoda.ws oldalt a szolgáltató még mindig nem távolította el, noha a legtöbb említett (többnyire .com vagy .net kiterjesztésű, az Egyesült Államokban bejegyzett) domén működését már felfüggesztették. Ugyanakkor a Google és a Bing keresőmotorjai továbbra is listázzák a kérdéses oldalakat.
Egy fejét levágod, hét nő a helyébe
A kérdéses jogterülettel foglalkozó Venkat Balasubramani egy blogbejegyzésben arról ír, hogy bár megérti a jogtulajdonos aggályait, fogalma sincs róla, hogy miként lehetne végrehajtani az ítéletet. Egységes nemzetközi szabályozás hiányában sem a tartalomszolgáltatók, sem a közösségi oldalak nem szankcionálhatók, így a döntés legfeljebb szimbolikusnak mondható.
A szellemi tulajdon védelmére hivatkozva az amerikai Immigrations and Customs Enforcement (ICE) már korábban is foglalkozott ilyesmivel. Az Operation in Our Sites során olyan doméneket lőttek ki, amik jogsértőnek mondható állományokat tartalmaztak. Érdemes megjegyezni, hogy ezen oldalak listáját - a Chanelhez hasonlóan - ugyancsak a jogtulajdonosok állították össze. Mivel azonban az ICE-nak nincs felhatalmazása arra, hogy a domének mögötti szerverek tartalmához is hozzányúljon, csak egy újabb regisztráció szükséges ahhoz, hogy ismét üzembe helyezzék őket. És az ehhez szükséges domént valószínűleg már nem az Államokban jegyzik be.
Követeljétek a lehetetlent
A jogtulajdonosok számára az egységes törvényi szabályozás volna a legmegfelelőbb - az online jogvédelem területén ugyan, de hasonló kezdeményezés például a Stop Online Piracy Act is. A Chanel-perben született döntés ugyan azt igazolja, hogy egységes szabályozás híján is születhet az intellektuális tulajdont védő bírósági döntés, a hiánya viszont rámutat, hogy szankciók híján ez semmit sem ér. Különösen akkor, ha az ítélet technikai okokból egyébként sem hajtható végre.

Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Külföld
Nem tartott sokáig a fekete-tengeri tűzszünet, több ukrán drón is behatolt az orosz területekre
A rijádi megállapodás ellenére csaptak le.
17 perce
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Atlétika
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Cinematrix
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök
Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.
március 21., 07:34
- Belföld
Az a baj, hogy a vásárlók nem értik az áruházi kínálatot – vizsgálódik a GVH a teljes kiőrlésű termékek körül
Minden tizedik magyarnak fontos lenne, hogy a boltok ne csaljanak.
március 21., 05:54
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Futball
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Reklám
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen
Több százan voltak jelen az eseményen.
március 21., 09:54
- Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma
67 éves lett Gary Oldman.
március 21., 05:59
- Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak
Az incidensben több mint ezer járat érintett.
március 21., 06:32
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Külföld
Donald Trump ellenségeskedése miatt felmerült, hogy Kanada az Európai Unióhoz csatlakozna
Egyáltalán lehetséges ez?
március 21., 06:55
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára
Az elkövetőket letartóztatták.
március 21., 09:38
- Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59
- Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban
Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.
március 21., 07:13