„Megfosztani az embereket a kommunikáció lehetőségétől alapvetően kontraproduktív, sőt, erkölcstelen. Ugyanakkor nem hagyhatjuk annyiban, hogy az internetet bűnözők és terrorista csoportok használják” – hangsúlyozta Patrusev, aki 2000 és 2008 között a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSB) vezetője volt. Oroszországnak az Egyesült Államokhoz, Kínához és más országokhoz hasonlóan ésszerű módon szabályoznia kell az internetet, szól a hivatalos álláspont.
A Vedomosztyi című orosz napilap szerdai száma szerint már készült egy törvénytervezet, ami az internetszolgáltatókat az illegális tartalmak eltávolítására kötelezné. Illegálisnak minősülne minden, gyermekpornográfiával foglalkozó oldal, ahogy azok is, amelyek szélsőséges tartalmat osztanak meg. Az internetes kommunikáció szakértője, Irina Levova szerint ez nem megvalósítható. Az orosz jogban ugyanis meglehetősen homályos a szélsőség fogalma, másrészt az orosz alkotmány tiltja a cenzúrát és garantálja a szólásszabadságot
Aggódnak a jogvédők és az ellenzékiek
A választási csalások ellen tiltakozó moszkvai tüntetésen rendőrségi források szerint húszezren, a tüntetés szervezői szerint nyolcvanezren követelték Vlagyimir Putyin távozását. Az ellenzék december 24-re hirdette meg a következő demonstrációt, amelyre 50 ezer résztvevőt várnak. A tüntetések megszervezésében fontos szerepe volt a Facebooknak, illetve orosz kistestvérének, a V Kontaktye közösségi oldalnak. Egyes információk szerint a hatóságok utóbbit arra utasították, hogy tiltsa le az ellenzéki csoportok oldalait.
A jogvédők és a szakmai szervezetek egyaránt elítélték az internet cenzúrázására irányuló kísérleteket. Egy emberi jogi szervezet vezetője, Lev Ponomarjov fontosnak tartja, hogy az újabb tervezetek még a szentestére tervezett megmozdulások előtt nyilvánosságra kerüljenek. Ponomarjov szerint az internet szabályozása csak újabb, fölösleges feszültséget szítana a társadalomban.