Illegális szoftverhasználat miatt vesztett pert a Burger King üzemeltetője
Évekig használta licencdíj megfizetése nélkül a GP-Soft étteremmenedzsment-szoftverét a Burger King magyarországi hálózatát üzemeltető Fusion Befektetési Zrt. – állítja a vendéglátóipari célszoftvereket fejlesztő cég. A GP-Soft többszöri eredménytelen megkeresés és felszólítás után feljelentést tett. A büntetőperben december másodikán a Pesti Központi Kerületi Bíróság hozott ítéletet.
Az étteremhálózat egyik igazgatóját bűnösnek találták a szerzői jogok megsértése vétségének elkövetésében, a büntetés kiszabását azonban három évre elhalasztották. A GP-Soft az elmaradt hasznának behajtása érdekében polgári peres úton folytathatja az ügyet a Fusion ellen.
Az IT café megkeresésére Bérczes László, a GP-Softot képviselő ügyvéd elmondta, hogy a cég évekig dolgozott együtt a Fusionnel, és a szoftvert is az étteremlánc igényeihez igazították. Ez alatt az idő alatt a Burger King központjában és két egységében élesben működött a termék, amelynek licencelésére a Burger King többször ígéretet tett. A társaság azonban végül egy másik céget választott, ám a központjában még ezt követően is használta a GP-Soft termékét. A magyar fejlesztő cég most több millió forintos kártérítést követel. A Fusion Zrt. a fejleményt egyelőre nem kívánta kommentálni.