Mária
-6 °C
-2 °C

Marad az internetes telefondíj megosztása

2003.11.12. 17:39
Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium szerint az ingyenes hozzáférést szolgáltató cégek aggályaival ellentétben a készülő elektronikus hírközlési törvény jelenlegi változata tartalmazza az internetezés telefondíjának megosztásáról szóló passzust, és így nem kerül veszélybe az ingyenes internetszolgáltatás jövője. A három hazai ingyenes szolgáltató kedden közleményben fejezte ki aggályait a készülő törvénnyel kapcsolatban.
"Az új elektronikus hírközlési törvény nem veszélyezteti az ingyenes internet-hozzáférést. A közleményt kiadók nyitott kapukat döngetnek" - mondta Pataki Dániel, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium hírközlési helyettes államtitkára lapunknak. Mint fogalmazott, a tegnapi napon a Parlament Informatikai Bizottsága által elfogadott - és már két héttel ezelőtt benyújtott, tehát már sokak számára ismert - bizottsági módosító javaslat továbbra is lehetővé teszi az úgynevezett "díjmegosztási modell" fennmaradását.

A három hazai ingyenes internetszolgáltató, a Freestart, a Freeweb és az Index tegnapi közleményében abbéli aggályát fejezte ki, hogy amennyiben a törvényt jelenlegi formájában fogadja el a Parlament, akkor nemcsak az ingyenes internethozzáférés szűnhet meg, de drágulhat a telefonos internetelőfizetés díja is. A szolgáltatók szerint a szeptemberi közigazgatási egyeztetést követően a törvény több ponton is megváltozott, jelenlegi formájában nem alkalmas az EU előírásoknak megfelelő piaci verseny kialakítására az internetes telefónia területén. Az informatikai minisztérium államtitkára lapunknak cáfolta a szolgáltatók aggályait, mint mondta, a tegnap elfogadott javaslat értelmében továbbra is működni fog a díjmegosztás.

Az Európai Unió országainak nagy többségében működik olyan szabályozási modell, mely valamilyen formában lehetővé teszi az alternatív szolgáltatók belépését az internetcélú hívástovábbítás, hívásvégződtetés piacára, és egyúttal kötelezi az egykori monopolszolgáltatókat a tevékenység arányos díjrészátadására a hívásokat végződtető alternatív szolgáltatók részére. A törvény korábbi, nyári tervezetében ez, mint internet-hívásvégződtetési modell még szerepelt. A törvényben szintúgy szerepelt az átalánydíjas internet-hívásvégződtetési modell is, mely lehetővé tette volna az átalánydíjas, tehát nem percalapú telefonos internethozzáférést.