Árpád
-1 °C
9 °C

Szélessávot a falvakba

2003.02.24. 08:10
Hétfőn az Információs Társadalom Konferencián nyitja meg Medgyessy Péter miniszterelnök az informatikai minisztérium által kezdeményezett Neumann-évet Erkki Liikanen EU-főbiztos részvételével. Az információs társadalom évében a kormány célkitűzései között szerepel, hogy szélessávú internethez juttassa a településeket és iskolákat, támogassa a tartalomfejlesztési programokat és biztosítsa az esélyegyenlőséget az informatikában is.
Az informatikai minisztérium az egyik legnagyobb 20. századi matematikusról, Neumann Jánosról elnevezett programban rendezvényekkel és pályázatokkal segíti az internet, illetve a számítástechnika terjedését. A tervek szerint az ünnepélyes megnyitón négy vidéki egyetem hallgatói játszhatnak online szimultánt Polgár Judittal. A Magyar Sakkszövetség pedig az első magyar internetes sakkbajnokság, a NEUmann-kupa meghirdetésére készül.

Szélessávot mindenhova

A minisztérium három terület fejlesztésére koncentrál az idei év során. A Közháló Program távlati célja, hogy valamennyi magyarországi település és a Sulinettel rendelkező iskolák szélessávú eléréshez jussanak. A civil szervezetek kedvezményes internetkapcsolat és közösségi hozzáférési pontok kialakításához pályázhatnak támogatásra.

A Köztartalom Program keretében idén megkezdődik az elektronikus önkormányzatok építése, a civil szervezetek pedig tartalomfejlesztési támogatásra pályázhatnak. A Nemzeti Digitális Adattár Program célja a magyar és magyarországi kulturális örökség és tudományos ismeretek digitalizálása és terjesztése.

Ovi-számítógépek

A Neumann-év harmadik kiemelt célkitűzése az esélyegyenlőség biztosítása. A minisztérium a Digitális Generáció Programmal a tavaly megkezdett óvodai számítógépprogramot folytatja a gazdaságilag elmaradott községekben, valamint újabb számítógépes központokat építenek ki a közoktatási intézményekben. Az Oktatási Minisztériummal közösen támogatják a digitális tanayagok fejlesztését, valamint a középiskolai számítástechnikai oktatás bővítését. Az esélyegyenlőségi programmal a romák és a fogyatékosok helyzetét is javítani kívánják.

Jön Berners-Lee

A Neumann-év idei programjában számos rangos informatikai rendezvény szerepel. A tervek szerint május végén Budapesten tartják az idei World Wide Web konferenciát. A SZTAKI és a webes szabványokért felelős W3C Konzorcium által közösen szervezett ötnapos eseményen Tim Berners-Lee, a web egyik létrehozója is előadást tart. Lesz Information Technology 2003 konferencia az MTA-ban, Internet Fiesta a Millenárisban, valamint idén tartják a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság nyolcadik kongresszusát is.

Lesz Comdex?

Áprilisra tervezik a budapesti SAP rendezvénycsarnokba a Comdex kiállítást. A világ egyik legrangosabb számítástechnikai vásárának amerikai honlapján ugyanakkor még nem szerepel a budapesti esemény: a Comdex.com oldal szerint áprilisban Párizsban, Pekingben és Dzseddában (Szaúd-Arábia) lesz Comdex.

Az informatikai szakmai programok mellett a minisztérium tervei között szerepel Neumann János szavaló- és prózamondó verseny, kórustalálkozó a Neumann-évforduló alkalmából, Neumann-iskolák konferenciája márciusban és találkozója novemberben, jubileumi műfordító verseny és sportversenyek is.

Neumann János
Az 1903-ban Budapesten született Neumann János több tudományterületen is jelentős eredményeket ért el. Ő alapozta meg a halmazelméletet és ő dolgozta ki a matematikai játékelméletet, amely a későbbiekben az operációkutatás alapjául szolgált. Huszonhat éves korában szerzett matematikai doktorátust a budapesti egyetemen, és egy évvel később már a princetoni egyetem tanára lett.

Munkásságának első évtizedeiben inkább az elméleti, 1940 után pedig az alkalmazásbeli kérdésekkel foglalkozott. Komoly szerepet töltött be az atomenergia felszabadításával kapcsolatos kutatásokban; 1954-től haláláig az Egyesült államok Atomenergia Bizottságának tagja volt. Kutatási eredményeit mintegy másfélszáz publikációban adta közre. Utolsó éveiben sokat foglalkozott a biológiai önreprodukció kérdéseivel.

Neumann János nevét leginkább a számítástechnikával kapcsolatosan ismerjük. Ő fedezte föl, hogy a számítógépben nemcsak az adatokat, hanem a műveleti utasításokat, vagyis a programokat is lehet tárolni. Ezt az elméletet 1945-ben írta le; az első Neumann-elvű számítógépet 1952-ben építették meg. A mai számítógépek még mindig erre az elvre épülnek.

Forrás: Neumann-ház