
További Mobil cikkek
Számos európai országban elektronikus jeggyel is fel lehet szállni a metróra, idehaza viszont még csak az ósdi papírfecniket fogadják el az ellenőrök. Szerencsére a tömegközlekedési vállalatok próbálják egyszerűbbé tenni a jegyvásárlást, egyre több helyen lehet bankkártyával jegyet venni, és úgy tudjuk, elektronikus jegy bevezetését is tervezik.
Biztosan sokan reménykednek abban, hogy a leendő elektronikus jegy a londoni belépőkártyához lesz hasonló. A brit fővárosban a bérlettel utazóknak csak egy érzékelő fölé kell helyezniük a rádiós csippel felszerelt kártyát, és máris kinyílik a beléptetőkapu. Roppant kényelmes és gyors megoldás, mégsem működne Magyarországon, mivel sehol sincsenek beléptetőkapuk. Viszont vannak ellenőrök, akik a szemgolyóik segítségével könnyen el tudják dönteni, hogy melyik jegy érvényes, és melyik nem.
Szövegértés
Az elektronikus jegynek tehát jól olvashatónak kell lennie, és egyértelmű, hogy a mobilok kijelzőjén kell megjelennie, hiszen mobilja mindenkinek van. Egyesek az sms-jegyben látják a megoldást, de az nem tűnik túl praktikus megoldásnak. Az utasnak észben kell tartania a jegyvásárláshoz szükséges kódokat, ráadásul az sms-jegy ellenőrzése roppant körülményes lehet. Az ellenőr akkor bizonyosodhat meg a jegy érvényességéről, ha a saját készülékén bepötyögi az utasnak kiküldött kódszámot. Vajon a BKV ezentúl csak fürge ujjú és sasszemű ellenőröket alkalmazását tervezi?
Egyszerűbb megoldásnak tűnik a mobilról való vásárlásra kifejlesztett szoftver használata. Korábban már írtunk az iziShop nevű fizetőrendszerről, amellyel többek között belépőjegyeket, sztrádamatricát és utasbiztosítást lehet venni, és már elkészült a tömegközlekedési jegy prototípusa is. A szoftver magyar nyelvű menürendszerében néhány gombnyomással lehet jegyet vagy bérletet venni, és a bankkártyaszám megadásával kell fizetni.

Fejes Sándor, a szoftvert kifejlesztő Hedz Kft. igazgatója lapunknak megmutatta a jegyet, amely kinézetre egy kicsit hasonlít a szokványos bérletre. A jegy jobb felső sarkában mindig a leolvasás pillanatában érvényes betű jelenik meg, ezzel ellenőrizhető az érvényessége. Az ellenőrnek tehát nem kell kódokat bepötyögnie, elég tudnia, hogy az adott pillanatban melyik betű érvényes. Ha a jegy érvényessége lejár, a színe és formája megváltozik. (A közlekedési társaság maga döntheti el, hogy milyen időközönként változtatja a kódot.)
A szoftveres vásárlás további előnye a rugalmasság, ha a BKV újfajta jegyet akar bevezetni, akkor nem kell költséges reklámkampánnyal informálnia a felhasználókat, hiszen a szoftverben automatikusan megjelenhetnek az új termékek. Emellett a szoftver idegennyelvű kezelőfelülettel is ellátható, tehát turisták is igénybe vehetik. A szoftver legfőbb hátránya, hogy a vásárlás internetkapcsolatot igényel, magyarán a tranzakció pénzbe kerül, ami külön wap-előfizetés nélkül jegyenként legfeljebb tíz forint többlet költséget jelent.

Az oldalról ajánljuk
- Futball
A magyar válogatott futballista angol csapata kirúgta az edzőjét
A gárda a legutóbbi hat meccséből ötöt elveszített.
április 22., 09:11
- Gazdaság
Kína nem kegyelmez, videós mémekkel gúnyolja Donald Trump tervét
Szokatlan szerepben láthatjuk az amerikaiakat.
április 22., 09:07
- Futball
A BEK-győztes pillanatok alatt lerendezte a Tottenhamet, és ismét dobogós
Öt körrel a vége előtt három pont a differencia a harmadik és a hetedik helyezett között.
április 22., 09:32
- Belföld
Több mint öt kilogrammnyi kannabiszszármazékot foglaltak le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
A NAV átadta a lefoglalt kábítószert az illetékes rendőrkapitányságnak.
április 22., 09:27
- Gazdaság
Riasztó szintet lépett át a Magyarországra kiszabott uniós bírság összege
A visszatartott összegek jelentős része végleg elveszhetett.
április 22., 08:00
- Külföld
Emelkedett az iráni kikötői robbanás áldozatainak száma
Már a sérültek száma is meghaladja az ezret.
15 perce
- Külföld
Donald Trump és felesége is részt vesz Ferenc pápa temetésén
Az amerikai elnök közösségi oldalán jelentette be, hogy Rómába utaznak.
április 22., 09:31
- Gazdaság
Elkezdett beteljesülni Nagy Márton rémálma
Soha ennyi pénz nem hevert még a lakosságnál.
április 22., 08:25
- Külföld
Ferenc pápa örökké élő üzenetet hagyott ránk
Sokan gyászolják, sokan emlékeznek rá, de vajon követjük is, amit tanított?
április 22., 06:04
- Külföld
Spanyolország kitiltja az ultrafeldolgozott élelmiszereket és energiaitalokat az iskolákból
A rendelet egyéves felkészülési időt ad az oktatási intézményeknek.
április 22., 07:00
- Gazdaság
Menekülhetnek a szupergazdagok, nem lesz biztonságban a pénzük
Jön a világadó, amit végül mindenki megfizethet.
április 22., 07:30
- Gazdaság
Ott volt az orrunk előtt, Donald Trump miatt ebbe teszi most mindenki a pénzét
Rekordszintre emelkedett az arany ára.
április 22., 09:48
- Belföld
Olyan napokon vagyunk túl, amelyek megrázták a világot
Összegyűjtöttük a húsvét legfontosabb indexes cikkeit.
április 22., 09:34
- Külföld
Elfogták a több tragédiáért is felelős kínai állami építőipari cég vezetőjét
A thai–kínai cég neve felmerült az újvidéki vasútállomás tragédiájánál is.
április 22., 09:48
- Vélemény
A Hont kivont szablyával
Vásárhelyi Mária ezúttal szembement Vásárhelyi Máriával.
április 22., 06:05
- Sport
A Real Madrid az év csapata, Yamal az év felfedezettje, Duplantisé és Bilesé a Laureus-díj
Rafael Nadal Sportikon-díjat kapott.
április 22., 09:41
- Külföld
A Harvard beperelte a Trump-kormányzatot a támogatások befagyasztása miatt
Nem csillapodnak az indulatok az egyetem és az amerikai elnök között.
április 22., 07:14
- Külföld
Bűnösnek vallotta magát az El Pasóban 23 embert meggyilkoló rasszista férfi
Az elkövetőt 90 egymást követő életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
április 22., 06:28
- Gazdaság
Donald Trump lelúzerezte a jegybank elnökét, és azonnali kamatcsökkentést követel
Az Egyesült Államok elnöke szerint Jerome Powell mindig túl későn cselekszik.
április 22., 06:47
- Belföld
Ügyvédjén keresztül üzent a győri tini – megbánta, hogy nyilvános kivégzéssel fenyegetőzött
A 15 éves fiú terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt akár ötéves büntetést is kaphat.
április 22., 06:12
- Külföld
Ellopták az amerikai belbiztonsági miniszter táskáját, benne 3000 dollárral
Egy washingtoni étteremben történt az eset.
április 22., 06:38
- Külföld
Ön dolgozna, ha havi félmilliós jövedelmet kapna munka nélkül?
Magyarországon is felmerült az elképzelés.
április 22., 06:11
- Kultúr
Utoljára játszották az Őrült nők ketrece című musical Alföldi Róbert rendezte verzióját
Nem merült fel, hogy a darabot máshol játsszák.
április 22., 06:37
- Külföld
Elhalasztják az első modern kori szent szentté avatási ünnepséget a pápa halála miatt
A fiút az „internet védőszentjeként” emlegetik.
április 22., 06:08
- Kosárlabda
A világ legjobb játékosát úgy kellett levonszolni a pályáról
Kawhi Leonard nem tudott hibázni, Nikola Jokics a fülén vette a levegőt.
április 22., 06:58
- Gazdaság
Így verik át a közvetítők a figyelmetlen ingatlantulajdonosokat
Egy tanulságos eset, hogyan bukhatunk el több millió forintot.
április 22., 06:17
- Külföld
Többen megsérültek egy körhintán Németországban
Műszaki hiba okozhatta a balesetet.
április 22., 07:37
- Külföld
Egy tinédzser holttestére bukkantak a Földközi-tengernél
A fiú vasárnap délután ment el úszni, de nem tért vissza.
április 22., 08:37