Bugylibicska, nótaszó
Nagyon kételkedtem abban, hogy tizenöt négyzetcentiméteren is elhelyezhetők a telefonáláshoz szükséges számgombok, a Samsung azonban kitűnően megoldotta a problémát, az F210 gombjai jól kitapinthatók, csak hosszabb sms írásánál kell koncentrálni a nyomkodásra. A kijelző alatt elhelyezett tárcsát azonban idegesítően sokat kell tekergetni a menükben navigálva, egyetlen szerencse, hogy nem muszáj tekerni. A műanyag korong ugyanis négyirányú nyomógombként is működik. Teljesen érthetetlen, hogy a Samsung miért épített tekerhető tárcsát a mobilra, hiszen a zenelejátszóban sem a hangerő állítására, sem előre-hátra léptetésre nem használható. Mintha csak poénból utánoznák az iPodot.
Zenére született
Sajnos elég kevés olyan zenemobil van, amelyen a lejátszó pöccenésre indul, de az F210 pont ilyen, a szó szoros értelmében. Elég behajtani a kijelzőt, és máris a legutóbb (vagy az éppen) lejátszott szám jelenik meg a kijelzőn. A kijelző kipöccintésekor pedig azonnal – és ezt nem győzöm kihangsúlyozni – megjelenik a telefon alapmenüje, máris lehet telefonálni vagy üzenetet írni. Persze elég ügyesnek kell lenni ahhoz, hogy a pöccintgetés egy kézzel is gyorsan menjen, a visszahajtásnál pedig különösen ügyelni kell, nehogy a rugó visszacsapja a kijelzőt. Kellemetlen tapasztalat, hogy a metrón utazók érdeklődése elég könnyen felkelthető a bénázással.
A készülékben nincs ezernyi extra, ami kifejezetten előnyös: ezzel is nagyobb hangsúlyt kap a zenelejátszó. Bluetooth és szabványos jackdugós fülhallgatót is lehet rákötni, igaz az utóbbit csak a mobilhoz adott adapterrel, memóriája microSD kártyával bővíthető. Persze a böngészőt nem bírták kihagyni, csak azt nem tudom, miért.
Továbbfejleszthető
Nagyon megtetszett a Samsung F210, de van néhány részlet, amelyet érdemes lenne a jövőben kijavítani. A kijelző tiszta képet ad, de növelni kell a méretét, mert nevetséges, hogy a menük elnevezése sem fér el (böngészni nem is mertem, nehogy agybajt kapjak a látványtól). Emellett kivenném a fényképezőt, mert lassú, nehézkesen kezelhető, és alig látszik valami a keresőben. Csak a helyet foglalja. Márpedig a hely jobban is kihasználható, érdemes lenne inkább az akku méretét növelni, a zenelejátszó ugyanis akkor jó, ha hosszan működik. Végül pedig a nem szabványos csatlakozót a Samsung helyében lecserélném sokkal kisebb helyet foglaló micro USB-re, vagy más hasonlóra.