Csütörtök délelőtt telefonált szerkesztőségünkbe egy olvasó, akitől megtudtuk, hogy délelőtt nem tudott hívást kezdeményezni mobiltelefonjáról. „A T-Mobile a szolgáltatóm, az előfizetésem él, de délelőtt 8 óra 30 perctől 8 óra 55-ig nem tudtam hívást kezdeményezni” – mondta el. Úgy tudjuk, az üzemzavar többeket, nagyobb vállalatokat is érintett.
Amikor az előfizetők a telefonos ügyfélszolgálaton érdeklődött a hiba okáról, azt a tájékoztatást kapták, hogy híváskezdeményezését a be nem fizetett számlák miatt függesztették fel. Olvasónk azonban időben befizette a számlákat, de hívásfogadáson és sms-küldésen kívül nem tudott forgalmat bonyolítani.
A T-Mobile-nál megerősítették, hogy hiba volt a reggeli órákban, reggel nyolctól, kilencre azonban már el is hárították azt. Mint azt a társaság sajtóosztályától megtudtuk, a probléma a T-Mobile Telemátrix-díjcsomag előfizetőinél jelentkezett. A hiba okáról, illetve arról, hogy az hány előfizetőt érintett, nem kaptunk tájékoztatást.
Információink szerint a MÁV-ot is érintette a probléma, mert ennél a vállalatnál is a Telemátrix díjcsomagot használják.