Izland a világ legmodernebb adatközpontját építi
A világ legmodernebb adatközpontját kezdték el felépíteni Izlandon, 300 millió dolláros költséggel. Ebben benne van a szervereknek otthont adó, szuperbiztonságos, légkondicionált épület, az energiaellátás kiépítése, és az Észak-Amerika és Európa felé irányuló adatforgalmat bonyolító nagy sávszélességű üvegszálas kábelek lefektetése az óceán alatt. A tervek szerint a kapcsolat stabilan tartani tudja majd a 17 milliszekundumos adattovábbítási időt mindkét irányban.
Izland több szempontból is optimális nagy adatközpontok kiépítésére. A nagy kapacitású szerverfarmok óriási mennyiségű energiát fogyasztanak, ennek jelentős része (40 és 60 százalék között) a hűtésre megy el. Az internetre kapcsolt gépek áramfogyasztása már ma megközelítőleg annyi szén-dioxid-kibocsátásért felelős, mint a világ összes repülőgépe összesen, és az internet fejlődésével hamarosan le is fogja hagyni azt. Izland Európa vulkanikusan legaktívabb országa, az olcsó és környezetbarát geotermikus energia felhasználásában pedig a világelsők között van.
Ráadásul már alapjáraton kevesebb energiát kell fordítani a szervertermek hűtésére, hiszen hideg van, nem kell a számítógépek termelte hő mellett még a külső hőmérséklet hatását is legyűrni. A megújuló energiaforrások miatt egyébként az utóbbi években az alumínium- és a ferroszílícium-gyártás néhány nagyobb versenyzője is Izlandra költözött.
Az izlandi kormány még 2007-ben kezdte el az országot az adatközpontok jövendő hazájává tevő programot, de a 2008-as nagy pénzügyi összeomlás, és a 6,3-as erősségű földrengés (ami a tenger alatti kábelek megrongálásával teljesen kiüthet egy adatközpontot) nem volt túl jó reklám. A projekt most újraindult, a nagy datacenter épül, bár a szakértők kérdése (biztos okos dolog-e egy rakás szervert aktív vulkánok tetején beüzemelni) azért továbbra is ott lóg a levegőben.