További Net cikkek
Gépi algoritmusok helyett emberi agysejtekkel dolgoztat a ChaCha nevű netes kereső. De mi van, ha az ember hülyébb, mint a gép? Éles tesztünkben összeeresztettük a ChaCha alkalmazottait - Tiffanyt, Danielle-t, Phyllist és Janine-t - a legnépszerűbb gépi keresővel, a Google-lel, és meglepő eredményre jutottunk.
Bármilyen népszerű és szofisztikált kereső a Google, a bonyolult algoritmusoknak és oldalbesorolási rendszereknek sok szempontból még mindig nem sikerült felülmúlniuk az emberi agyat. Egy keresőprogram nem asszociál, nem emlékszik és nem érez, vagy csak úgy, ahogy egy gép, ami sokszor meg is látszik a keresési eredményeken: vagy nem az jön, aminek kéne, vagy nem jön semmi.
Akkor kerestessünk a neten emberekkel, gondolta az amerikai Scott A. Jones -saját hómpédzse szerint feltaláló, vállalkozó és úttörő -, és tavaly ősszel elindította a ChaCha.com-ot, az emberi erővel hajtott keresőt. A ChaCha, ami egyrészt kínaiul azt jelenti, hogy "keresés" (csa), másrészt azt, hogy tánc, mostanra 30 000 human guide-ot (kalauzt) foglalkoztat, akik kézen fogják a felhasználót, és valós időben, online segítenek neki megtalálni, amit keres.
Kalandok Tiffanyvel
Ez persze nem mindig egyszerű. Elsőre csak úgy játszásiból bepróbálkoztunk a pornóval, de kérdésünk hallatán (pornót keresek, tudnál segíteni?) a Tiffany nevű kalauz úgy hajított ki minket a csetből, hogy a lábunk sem érte a földet. És még csak meg sem indokolta, mi a baja. A ChaCha becsületére legyen mondva, hogy a "porn" keresési szakterminusra szöveges formában azét kiadott háromoldalnyi találatot, de ha a neten valóban 30 pornóoldal található összesen, akkor vagy az előítéletekkel van baj, vagy a ChaChával. (A Google-nek a "porn"-ra 88 100 000 megoldása van; jó részük releváns.)
Kalandok Danielle-el
Félre a mocskos pornót, elő egy rafinált feladvánnyal, hátha azzal nem lesz baj.
Mielőtt Timothy McVeigh-t 2001 júniusában kivégezték az oklahomai bombamerényletben való részvételéért, hátrahagyott egy búcsúlevelet, amely nem volt más, mint William Ernest Henley brit költő 1875-ös verse, az Invictus. Danielle-nek, a ChaCha bejelentkező ügyeletes kalauzának elküldünk egy sort a versből ("I am the master of my fate"), és arra kérjük, keressen már rá, ki idézte a verset a halála előtt. A válasz, amire várunk, természetesen Tim McVeigh, ezt akár fejből is lehet tudni, ha valaki érdeklődik a halálra ítéltek iránt.
Ez Danielle-re nem igaz, de a vele való együttműködés alapján gyorsan sikerül megfogalmaznunk az axiómát, miszerint minden emberi erővel hajtott kereső csak annyira okos, mint a leghülyébb alkalmazottja.
Danielle nem teketóriázik, kattint jobbra, kattint balra - kérdezzük is tőle, hogy a Google-t használja-e, mondja, hogy gyakran, de nem mindig. Gyanús. Néhány perc múlva Danielle diadalmasan közli, hogy ott az eredmény, és valóban: a csetablak mellett megjelenik két link. Namost az első link egy dögcédula-áruházra mutat, amely valóban árul "I am the master of my fate" feliratú nyakláncot, de ez az eredeti kérdésre sajnos nem ad választ. A második találat a skrause.org egyik oldala, ahol szerepel a Henley-vers utolsó négy sora, de csak annyi, nem több.
Keresett, kutatott, aztán ezt találta Danielle
- Rendben, de én azt a valakit keresem, aki ezt a verset idézte a halála előtt - próbálkozunk.
- Nem látok senki mást, akinek köze lenne ehhez az idézethez - mondja Danielle, aki érzi, hogy baj van, és fel is ajánlja, hogy átirányít egy másik kalauzhoz, de inkább köszönjük szépen.
Gyors ellenpróba következik: a verssorra a Google első találata az Invictust leíró Wikipedia-szócikk, amelyben néhány sornyit kell csak gördíteni, hogy felbukkanjon a keresett utalás McVeigh-re. Ez az, amit a Google még nem tud, de sajnos ez az, amit még Danielle sem tud - ő a Google találati oldaláról valamiért a 3. és a 8. linket küldte át nekünk. Arról már nem is beszélve, hogy néhány perces kereséssel a Google-ön simán meg lehet találni a McVeigh-búcsúlevél eredeti, kézírásos változatát is, de ezt már tényleg túlzás lenne elvárni valakitől, aki éhbérért keres.
Lelet a múltból: Egy villanykönyvtáros vallomásai
Bármennyire hihetetlen, humán netkereső-kalauzok már a múlt évezredben is léteztek – itt jártak közöttünk, előttünk álltak sorban a közértben, mégis kevesen sejtették, kik ők valójában. Matrix meets Men in Black. Mivel nehezen tudták elmagyarázni, mivel foglalkoznak, volt, amelyikük egyszerűen "villanykönyvtárosnak" nevezte magát, mint az Index mostani olvasószerkesztője, a sokat látott don B. A villanykönyvtáros (más szóval szakinformátor, sőt online közvetítő, angolul online intermediary) segítségével végzett keresést akkor még terminálülésnek hívták, könyvtárban zajlott, egy vagyonba került, a Google helyett bibliográfiai rekordokból álló adatbázisokban kellett hozzá turkálni, és az ügyfél (értsd: kereső) faxon kapta meg az "order" parancs segítségével megrendelt eredményt. A keresési folyamat fázisai egészen pontosan a következők voltak: referenszinterjú, taktikai áttekintés, adatbázis-választás, a kereső stratégia kidolgozása, online keresés, visszacsatolás, a végeredmény prezentálása. De mi az a datadandy? További megdöbbentő részletek don B 1996-os cikkében, amely a Tudományos és Műszaki Tájékoztatás című könyvtár- és információtudományi szakfolyóirat 43. évfolyamának 4-5. számában jelent meg. Jó szörnyülködést!
Kalandok Phyllisszel és Janine-nel
Janine lendületben
Ha az amerikai popkultúra nem jön be, próbálkozzunk valami könnyebbel: például a magyar popkultúrával. Speakről, a magyar rapperről mindent tudunk, amit tudni érdemes, de hogyan boldogulnak vele azok a zsonglőrök, akiket a ChaCha véletlenszerűen rendel egy-egy kereséshez? Kezdetben sehogyan.
Az első kalauz, Phyllist arra kérjük, segítsen kideríteni, ki az a Speak, mi a rendes neve, és hogyan lehet elérni őt. Phyllis ezzel még el is van valahogy, mert rátalál a WebJunkTv-re feltöltött klipre (a Google-ben a 9. találat), ami mellé odaírták, hogy Speaket Deák Tamásnak hívják. További részleteket azonban Phyllis nem talál, hiába kérleljük, hogy egy emailcímet vagy egy rajongói oldalt legalább.
Phyllis feladja, és átad minket Janine-nek, aki újult erővel veti magát Speakre, és egy releváns, bár nem túl hasznos Imdb-bejegyzés után előáll azzal, amit vártunk: saját gyártmányú, félhivatalos Speak fan club szájtunkkal. Épp ezt kerestük. Azt már végképp nem kívánjuk, hogy Janine magyar nyelvű indexes és velvetes cikkekben turkáljon, úgyhogy megköszönjük a fáradozást, és megállapítjuk: két embernek tízperces munkával sikerült értékelhető eredményt produkálnia. A Google-nek mindez 0,16 másodpercébe telt, dehát a Google nem ember.
Janine kapott egy mosolyt
Ennek ellenére nem teljesen elhibázott ötlet a ChaCha. A kalauzok másodpercek alatt rendelkezésre állnak, technikailag nagyszerűen működik a szolgáltatás, de nyilván nem mindegy, melyik guide-ot fogja ki az ember a harmincezerből. Annak, aki az életben nem keresett - vagy nem talált - semmit a neten, könnyebbség a humán kontakt, annak meg, aki végképp elakadt a Google-lel, adhat néhány ötletet, aztán legfeljebb nem jön be. Amíg ingyen van, nem érdekes.
Bárki lehet kalauz
Ahhoz, hogy valaki kalauz lehessen a ChaChán, semmi másra nincs szükség, mint egy másik kalauz ajánlására, ez viszont alapfeltétel. Az ajánló kalauznak mesterfokozatúnak kell lennie, ami megnehezíti a jelentkezést - érdemes keresés közben szóba elegyedni a kalauzokkal, a bizalmukba férkőzni, és szerezni tőlük egy ajánlást.
A ChaCha egyelőre ingyenes, de tekintve, hogy óránként 5-10 dollárt fizet a kalauzoknak (az összeg attól függ, mennyire hatékony a keresés), egyértelmű, hogy ha így folytatja, vagy nagyon hamar fizetőssé válik, vagy nagyon hamar csődbe megy. Ha csődbe is megy, a 47 éves alapítót, Scott A. Jonest nem kell félteni: van még egy csomó kifejezetten innovatív vállalkozása, köztük a digitális zenére szakosodott Gracenote, a robotjárműveket gyártó Precise Path Robotics vagy az adattárolással és -menedzsmenttel foglalkozó PowerFile.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
