Intelligens hálózat a csatatéren

A DARPA, az amerikai hadügyminisztérium kutatóintézetének égisze alatt futó projekt rendeltetése, hogy szükség esetén önkonfiguráló, az adatok gördülékeny mozgását, gyors és hatékony megosztását és feldolgozását garantáló, a legmagasabb szintű biztonsági elvárásoknak megfelelő hálózatot dolgozzon ki. A végeredményt ugyan hadászati célokra, például csataterekre szánják, de olcsó és könnyen kezelhető változata előbb-utóbb hétköznapi végfelhasználókhoz is eljuthat. „A katonai hálózatok és a civil technológiák a lehető legközelebb kerülnek egymáshoz” – jósolja Preston Marshall, a DARPA programmenedzsere.

Ma és holnap

A mostani mobil technológiákra elsősorban a vezeték nélküli hozzáférés, ám a nem kifejezetten vezeték nélküli hálózatiság jellemző: vezeték nélküli eszközök általában hozzáférési pontokon kapcsolódnak vezetékes hálózathoz. Ha a hozzáférési pontokat eltávolítják, könnyen összeomlik a rendszer. Ezen igyekszik változtatni az ismeretalapú networking (knowledge-based networking, KBN) projekt. A szabványosításra és a tömegtermelésre azonban még jócskán várhatunk, hiszen akad bőven kísérletezni- és finomítanivaló rajta, így például meg kell oldani a biztonsági problémákat.

Míg egy mostani mobil ad hoc hálózat (mobile ad-hoc network, MANET) ötven és száz közötti csomópontot bír el, addig a DARPA terveiben szereplő több milliót. A vezeték nélküli közegben a csomópontok véletlenszerűen kapcsolódnak a rendszerhez, és ugyanúgy válnak le róla. Ebben az állandóan változó környezetben kell az adatokat optimális útvonalválasztással eljuttatni rendeltetési helyükre.

Marshall KBN-je decentralizált, gyenge pont nélkül működő MANET. Elvileg mozgó járművökön lévő számítógépekből is állhat, és ebben az esetben érvényét veszti a megszokott, IP alapú útvonalválasztás.

Ideális esetben a hálózat – az elméletileg szinte valamennyi rádiófrekvenciát érintő adattovábbvitelre alkalmas, úgynevezett kognitívrádió-technológiát használva – megtalálja a legalkalmasabb frekvenciát. A kognitív rádió kiválasztja a megfelelő hullámhosszt, protokollt, alkalmazkodik a vezeték nélküli spektrum helyi szabályozásához, miközben megakadályozza az interferenciát: a kommunikációt se más rendszerek, se ellenséges aktivitás nem szakíthatja meg.

Túl okos?

Marshall intelligens, a hálózatot automatikusan optimalizáló csomópontokat képzel el; számításai szerint mindez a sávszélesség megtízszereződését jelentené. A network megjegyezné a gyakran továbbított adatokat (például térképrészleteket), másolatot készítene róluk, hogy később gyorsabban hozzá lehessen férni a rendszerhez.

A KBN egyrészt tudná, miként mozgassa az adatokat, másrészt – a szemantikus technológiáknak köszönhetően – megértené, mit jelentenek azok a felhasználóknak. Szoftverágensei kulcsszavas keresés helyett a dokumentumok jelentését vizsgálnák. (Marshall szerint a szemantikus web lehetővé teszi, hogy a felhasználó a hálózati cím helyett inkább tartalom és típus alapján férjen hozzá az információhoz.)

De vajon tényleg ennyire intelligensnek kell lennie egy hálózatnak?

Egyesek úgy vélik, a túl sok beágyazott ismerettel a rendszer elveszíti rugalmasságát. A buta hálózatok jobbak az okosoknál – nyilatkozta a projektben résztvevő David Passmore, az infrastruktúra-technológiákra (így hálózatarchitektúrákra, platformbiztonságra) összpontosító Burton Csoport kutatásigazgatója, aki az “ostoba” részekből összeálló internet sikertörténetét hozta fel példaként.