Hedvig
9 °C
24 °C

Mégis a farok csóválja

2007.06.22. 19:30
Aki szeretné gyorsan és hatékonyan kiröhögtetni magát, szerezze be a magyarul most megjelent Hosszú farok című könyvet, üljön be vele egy kocsmába, és csapja ki büszkén az asztalra, ahogyan mi tettük. A diszkréten somolygóknak, a nyíltan vigyorgóknak és a szőke pincérnőnek innen üzenjük: a Hosszú farok igenis korunk egyik meghatározó műve, amely segít megérteni az elmúlt évtized fontos gazdasági folyamatait, sőt hatásából ítélve könnyen lehet, hogy megváltoztatja a világot. Na, most biztos lefagyott az arcukról a mosoly!

Hogy mi az a hosszú farok? Könnyebb lerajzolni, mint elmagyarázni, úgyhogy íme:


Nagy fej, hosszú farok. Forrás: longtail.com

A hosszú farok, legalábbis a Chris Anderson azonos című könyvében kifejtett értelmezés szerint, üzleti-gazdasági modell. Lényege, hogy az internet elterjedésével az eddig népszerű termékek, sőt egész piacok jelentősége csökken, míg a kevésbé sikereseké összességében nő. A viszonylag rosszul fogyó, bár nagy számú termékből származó bevétel lassan meg is haladja azt, amit a korábbi slágerek termeltek.

Még egyszerűbben: húsz éve mindenki Michael Jacksont hallgatott, és senki sem hallgatott nevesincs pszichedelikus noise rock-együtteseket. Mára kevesebben hallgatnak Michael Jacksont, mint húsz éve, és bár pszichedelikus noise rockot sem feltétlenül hallgatnak többen, mégis többen hallgatnak többféle zenét, például a noise rock mellett nemzeti gyökerű folk grunge-ot. Ettől aztán Michael Jacksonnak most rosszabb a dolga, mint húsz éve volt neki, a fogyasztók viszont jól járnak, mert a kínálat bővülésével annyi pszichedelikus noise rockot hallgatnak, amennyi beléjük fér. Ahol a fogyasztást ábrázoló görbe a függőleges tengely mentén felmagaslik, ott helyezkedik el Michael Jackson, ahol meg farokká laposodik, ott a pszichedelikus noise rock és társai. És bennük az erő, állítja a Hosszú farok szerzője.

Michael Jacksonnak nem jó

Bár az aszimmetrikus eloszlás leírására a statisztikusok rég használják a fej (head) és a tail (farok) kifejezést, magát a hosszú farkat (long tail) állítása szerint a szerző Chris Anderson, nem mellékesen a Wired magazin főszerkesztője találta ki - ebből annyi biztosan igaz, hogy ő alkalmazta először az új gazdasági folyamatok leírására. Anderson egy 2004-ben megjelent Wired-cikkben elemezte a jelenséget, aztán két évig dolgozott az ötleten, és végül könyvet rittyentett belőle.

A The Long Tail-t tavaly adták ki az Egyesült Államokban; a magyar fordítást példás reakcióidővel a héten mutatta be Darnyik Judit korrekt fordításában a HVG Kiadó. Ideje volt, mert a hosszú farok időközben olyan népszerű mantrává vált, amely nemcsak segít megérteni a Google-höz, az eBayhez vagy az Amazonhoz hasonló cégek működését, hanem elméleti kapaszkodót is nyújt minden új vállalkozónak, aki érzi ugyan, hogy most kellene egy jó kis webáruházat nyitni, de érteni nem érti, mitől lehet sikeres egy webáruház. Vagy hogy miként működik a világ. Anderson megmondja: a minipiacok, mikrosztárok, sőt mikrostruktúrák korát éljük; a "vagy"-kultúrát felváltja az "és"-kultúra, bőség van, nem csak egy tévécsatorna, és mindenki azt néz, eszik, iszik, hallgat, olvas, amit akar. És ez nekünk jó, legfeljebb szegény Michael Jacksonnak nem jó.

A szerző ismeretében nem meglepő, hogy a Hosszú farok a jól ismert wiredista hagyományokra támaszkodva íródott: minden oldalán ott lappang a technofil, sőt technokrata szemlélet és a trendszetting iránti olthatatlan vágy. Magát a hipotézist - miszerint a "gazdaság és a kultúra elfordul a slágerektől", és a nist veszi célba - Anderson az első szótól az utolsóig tényként kezeli, sokszor még akkor is, amikor saját adatai ellentmondani látszanak az amúgy frappáns elméletnek. A Hosszú farok így rendkívül koherens, következésképp rendkívül erőszakos, mondhatni autoriter munka - módszereit, érvelési technikáját tekintve erősen emlékeztet a szintén HVG-kiadásban tavaly ilyenkor megjelent Thomas Friedman-könyvre, az És mégis lapos a Földre. Ahogy Friedman próbálja lapról lapra bebizonyítani tételének helyességét, időnként pöröllyel lapogatva a Földet, hogy Soroksártól Senzenig minden beleférjen az elmélet búrája alá, úgy próbálja Anderson belegyömöszölni a sajátjába a világot Marxtól az animén keresztül a rebarbaralekvárig.


A kvantitatív kritika alapjai: a The Long Tail-ben előforduló szavak gyakoriságuk szerint. (Forrás: amazon.com)
Aztán vagy sikerül, vagy nem. Az például tény, hogy módosulni látszik a közgazdasági alaptétel, a híres 20/80-as szabály, miszerint a termékek 20 százalékából származik a forgalom 80 százaléka (ezt nevezik Pareto- illetve Zipf-eloszlásnak is, és nemcsak a gazdaságban, hanem akár az egészség- vagy oktatásügyben is a nyomára lehet bukkanni). Az viszont, hogy érvényes lenne Anderson 98 százalékos szabálya, már erősen vitatható. Vitatják is: a hosszú farkas cikk és a könyv megjelenése óta többen vádolták Andersont azzal, hogy nem bánt becsületesen az adatokkal, és azokat, amelyek nem őt igazolták, egyszerűen eltüntette. Vannak szakértők, akik szerint legfeljebb 30/70-es arányról lehet beszélni, ami korántsem igazolja a szerző tételét, miszerint a kereslet és a kínálat mostanra a feje tetejére állt.

Michael Jacksonnak vége


Chris Anderson
A hosszú farok mentén végzett nagy menetelésben Anderson sokszor keveredik önellentmondásba: az egyik oldalon a hírnév kultúráját dicsőíti ("minden azon múlik, hogy észrevegyenek minket"), rögtön a következőn meg arról értekezik, hogy "a szerzők elsöprő többsége nem akar sikeres lenni, sőt meg sem próbál rendkívül sikeres könyvet írni". Aztán egy későbbi fejezetben azt fejtegeti, hogyan lehet sikeres egy "az elnyúló farok tartományában lévő aggregátor." Miért is akarna sikeres lenni egyáltalán? Ez így nem áll össze, vagy ha összeáll, akkor csak attól, hogy összetartja a metafora ereje: Anderson akkora jelentőséget tulajdonít a hosszú faroknak, és úgy beleéli magát saját elméletébe, hogy egy ponton eljut a szemérmetlen következtetésre: "a világ dolgainak túlnyomó többsége a görbe farkán helyezkedik el". Valószínűleg erre utalt a könyv hazai bemutatóján a HVG lelkes munkatársa, amikor azt mondta a hosszú farokról: "A józan ész diadala. Itt volt az orrunk előtt, láttuk, de senki nem rakta össze."

Ezzel együtt a közgazdász végzettségű Anderson, aki korábban dolgozott az Economistnál, a Science-nél, és volt kutató Los Alamosban, biztos lábakon járja be saját szakterületét.; mert bár a termelőeszközök demokratizálódása révén Karl Marxot összehozni a remixkultúrával nagy merészségre vall, de jó szemre is. Azzal meg, hogy a minőségről összesen annyi jut Anderson eszébe, hogy "ami az egyik embernek jó, az a másiknak könnyen lehet rossz, és szinte mindig ez a helyzet", azzal kezdjenek valamit a Minőség metafizikája című szeminárium hallgatói a bölcsészkaron.

Nem teljesen alaptalan a vád: Anderson eredeti cikkének megjelenése óta úgy beleszerelmesedett a hosszú farokba, hogy végül saját metaforájának rabjává vált. De az ilyesfajta, helyenként felületes és tendenciózus, ugyanakkor meghökkentő állításokkal és szállóigegyanús szentenciákkal megtömködött munkák úgy képesek trendeket teremteni, hogy a trend, amelyet leírnak és elemeznek, leírása pillanatában talán nem is létezik. Ilyesmi történt a Web 2.0-t nevesítő és trendesítő Tim O'Reillyékkel, és úgy tűnik, máris ez történik Anderson hosszú farkával. Mindegy, nekünk ettől csak jobb lesz - a szűkösség világa helyett jön a bőség világa, és "az amatőrök millióinak hatalma". Michael Jacksonnak örökre vége, hallgassanak pszichedelikus noise rockot!