Szerveződik az első magyar flashmob
New York, Róma, Dortmund és Moszkva után Budapesten is spontán tömegrendezvény szerveződik az interneten. A "flash mob" (villámgyülekezet) nevű találkozókon egymást nem ismerő emberek gyűlnek össze, hogy néhány percig valami szokatlant műveljenek, meghökkentve a járókelőket, majd hirtelen szétszélednek.
Pályaudvari tömeg
|
Az orosz fővárosban szombaton, a Leningrádi pályaudvaron zajlott le az első flash mob-akció: 17.22-perckor a beérkező szentpétervári vonat utasait több mint száz fiatal "NzR178qWe" feliratú táblákkal fogadta. A kíváncsiskodóknak és értetlenkedőknek az egymással nem érintkező fiatalok azt felelték, vendéget várnak Szentpétervárról. Az akció 11 percig tartott, 20 perccel a flash mob után már senki nem volt a peronon. Szentpéterváron a moszkvai pályaudvaron gyűlt össze a fővárosinál némivel szerényebb csoport és várta a maga meg nem érkező vendégét.
Banán és mosógép
Az első New York-i flash mob-akcióban 150, egymást nem ismerő fiatal egyidőben érdeklődött egy ugyanolyan szőnyeg felől a Macy's áruház bútorosztályán. Egy későbbi flash mob során 250 ember vonult be egy drága manhattani szállodába, és minden cél nélkül 15 percen át hangosan tapsolt. Rómában 300 résztvevő kérte ugyanazt a nem létező kiadványt egy könyvesboltban. Dortmundban egy mosógépkiállításon több százan egyszerre banánt majszoltak.
A moszkvai flash mob a hatóságokat nem érte váratlanul: az internetes előkészítés ugyanis kiszivárgott, és a peronra besétáló táblás fiatalokat rendőrök és újságírók "flash mobja" fogadta. Egyes újságírók az eseményt a decemberi parlamenti választások rejtett kampányakciójának könyvelték el. Az egyik rendőr pedig kijelentette, hogy kiderítik majd, miről van szó, a NzR178qWe feliratot pedig úgyis megfejtik.



