Világtérkép méteres pontossággal
Katonai GPS a civileknek is
Clinton elnök hétfőn leállíttatta a polgári műholdas helymeghatározó rendszerek mesterséges zavarását. Ezzel a kereskedelmi forgalomban kapható GPS-rendszerek az eddiginél kb. nyolcszor pontosabban navigálhatnak, amire eddig kizárólag az amerikai hadsereg volt képes.
Az amerikai hadsereg hétfőn éjfélkor beszüntette a helymeghatározó műholdakról a földre érkező jelek zavarását. A hagyományos GPS-készülékek mostantól az eddigi 100 méteres körzet helyett 15 méteres pontossággal dolgozhatnak. Az amerikai kormány négy éve halogatta a döntést, mert nem bírt szabadulni a gondolattól, hogy a rendszerüket esetleg a sajátjukon kívül más hadsereg is felhasználhatja, talán épp ellenük.
A Global Positioning System műholdas navigációs hálózatot az amerikai kormány fejlesztette ki, természetesen katonai célokra. Mint annyi minden később kereskedelmi forgalomba került közhasznú találmányról, a GPS-ről is kiderült, sokkal több polgári alkalmazásban használható, mintsem megmaradjon az atomháborús játékok után nosztalgiázó tábornokoknak. Azóta már persze a hadsereg is továbblépett, ma már jóval kifinomultabb rendszert használnak a jelenlegi GPS-nél.
A hálózatot eddig és ezután is ingyenesen használhatja bárki, s ezzel Amerika elejét veszi egy esetleges konkurencia felbukkanásának. A rendszer feletti ellenőrzés joga azonban továbbra is az amerikai hadsereg kezében marad, jegyezte meg John Pike, az Amerikai Tudósszövetség elemzője.
A döntés hatalmas lökést ad a tavaly 8 milliárd dolláros forgalmat bonyolító GPS-iparnak, ami várhatóan három éven belül a duplájára duzzad. A kormány jelentése szerint már most több mont 4 millió felhasználója van rendszernek, ami mostantól minimum hatványozódni fog.
A GPS egyik legismertebb felhasználási területe az autónavigációs rendszerek piaca. Korábban csak a nyílt terepen lehetett igazán kihasználni az autós GPS-t, mivel már egy autópálya-keresztődésnél már elvesztette a fonalat a rendszer. Hasonlóképp javul a helyzet a természetjáró emberek esetében, akik a minőségjavulás után értékesebb információhoz jutnak egy kézi GPS-navigátorral, mint a legpontosabb térképeknél.
A GPS időmérő eszköznek is kiválóan használható. A katonai jelzavarás leállítása óta a GPS-idő a másodperc 40 milliárdod részényi pontosággal méri az idő múlását. Ez alapján hamarosan bővülni fog alkalmazási köre, akár a mobiltelefon-tornyok vezérlése vagy egyéb kommunikációs hálózatok szinkronizálása is rábízható. A korábbinál precízebb időzítés sűrűbb adatátvitelt tesz lehetővé pl. az optikai kábelen. Költségkímélő funkciója sem lebecsülendő, nagyságrendekkel olcsóbb üzemeltetni, mint a privát atomórákat.
|
| |
|

Mezei felhasználók 50-200 ezer forintos készülékek formájában találkozhatnak össze a GPS-szel. Leggyakrabban az autónavigációs rendszerekről lehet hallani, amik néhány éven belül alapvető tartozékká minősülnek. A navigáció GPS figyelemmel kíséri az autó pontos földrajzi koordinátáit, sebességét és irányát. Ezzel egyrészt megtervezhető a legoptimálisabb útvonal a várható menetidővel együtt, másrészt - ez elsősorban hivatásos fuvarozók esetében bír hasznos lenni, hogy - lekérdezhető a pontos útvonal és a menetidő.

