
Tudásuk megosztására bátorítja az internetezőket a Google, magyarán a keresőcég megirigyelte a Wikipedia sikerét, ezért saját online tudástárat hoz létre. A Knol néven futó projekt azonban nagyon különbözik a rivális Wikipediától. A Google csak az infrastruktúrát biztosítja, a főszerep és a felelősség a szerzőé.
Az olvasók nem manipulálhatják, szerkeszthetik át a portálon megjelent szövegeket, és a szerzők sem maradhatnak névtelenek; még fényképet is kell csatolniuk az írásokhoz, írja az MTI. Az egyes közreműködők dolgozatai külön-külön oldalon szerepelnek majd, akkor is, ha ugyanarról a témáról szólnak, ellentétben a Wikipediával, ahol összedolgoznak a szerzők és a közös munka egy összefüggő szöveggé áll össze.
Fizetett tudás
A felhasználók persze értékelhetik a szerző munkáját és kommentárt fűzhetnek hozzá, így tehát a szócikkek versenyeznek egymással, és az olvasó dönti el, hogy melyik a jobb, alaposabb írás. Azért is érdemes jó cikkeket írni, mert a szerzők maguk dönthetnek arról, hogy akarnak-e hirdetéseket látni az oldalukon. Ha igen, akkor részesedést kapnak a hirdetési bevétlekből.
Ezzel a lépéssel a Google egy lépéssel eltávolodik fő tevékenységétől, mások tartalmainak indexelésétől, és a keresőcég benyomul a tartalomszolgáltatás piacára. Népszerű webkeresőjével ráadásul nyerő helyzetbe hozhatja magát, hiszen könnyedén elintézheti, hogy a találatok első helyén a saját tartalmai szerepeljenek.
A TechCrunch szerint a Google pontosan ezt tervezi: a Knol az indexelt oldalak közt lesz, és ott is kitüntetett helyen, hogy ha valaki rákeres egy adott témára, a Knol kapcsolódó cikke legyen az első, amit olvas. A Google veszélyes területre evez, mivel a webkeresők piacán elért dominanciáját használja arra, hogy egy másik piacon, a tartalomszolgáltatásban is erős pozíciót szerezzen. A Wikipedia is aggódhat, hiszen olvasóinak nagy része a Google keresőoldaláról talál rá a cikkekre.

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Amerikai repülőgép-hordozó futott be egy dél-koreai kikötőbe egy észak-koreai rakétakísérlet után
Eközben Phenjan jelezte, hogy minden fronton képes ellentámadásra.
március 3., 07:56
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- FOMO
Tóth Gabi: Sokszor volt olyan gondolatom, hogy ha nincs a Hanni, akkor én inkább elmegyek egy másik világba
Az énekesnő Hajdú Péter műsorában nyílt meg.
március 3., 07:40
- Futball
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- Külföld
Mindössze 17 példány maradt világszerte az ázsiai gepárdokból
Az ázsiai gepárd rendkívül gyors nagymacskaféle.
március 3., 07:11
- Futball
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Belföld
Kifakadtak a csepeliek: A jelenlegi lomtalanítási rendszer egy pokol
Nézze meg ön is, mi a véleményük a lomtalanításról!
3 perce
- Vélemény
Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet
Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.
március 3., 07:28
- Futball
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – A világ leggazdagabb osztályfőnöke
Kisebb kihagyás után tér vissza Márkó és Barna, hogy folytassák az idegeskedést – immár tizedik évada.
március 3., 07:00
- Külföld
Orbán Viktor: Az európai vezetők úgy döntöttek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút
A miniszterelnök a londoni csúcstalálkozón elhangzottakra reagált.
március 3., 06:48
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Külföld
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
március 3., 05:59
- Kultúr
Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán
Nem a papírforma szerint alakult a díjátadó.
március 3., 06:31
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú
Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.
március 3., 06:01
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Futball
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
március 3., 05:53
- Degusztátor
Salt, avagy lesz itt olyan örömkörömpörkölt, hogy a fal adja a másikat
Alternatíva, csillaggal dekorálva, és nem véletlenül.
március 3., 06:03
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Külföld
Bántalmazott harci medvét mentettek Pakisztánban
A medvének 35 küzdelemben kellett részt vennie.
március 3., 08:24