Net

Elérhető a NASA fotóarchívuma

2008. július 28., hétfő 07:40

Elindult a NASA archívuma, ahonnan rövidesen több millió kép és több ezer órányi videót tölthetnek le a felhasználók.

Bemutatta első eredményeit a már régen beharangozott projekt, mely a NASA és a San Franciscó-i székhelyű nonprofit vállalkozás, az Internet Archive együttműködése során jött létre: megnyílt az a folyamatosan bővülő kép- és videoadatbázis, mely az amerikai Űrkutatási Hivatal dokumentumait osztja meg a nagyközönséggel, írta meg az IT.café.

A NASA – mely hivatal egyébként erősen függ a politikai szelek változásaitól, hiszen a hatalmas költségvetésű programjaihoz szükséges pénzekért folyamatosan meg kell küzdenie – az elmúlt időszakban mind nagyobb hangsúlyt fektet az internetes megjelenés fejlesztésére, vélhetően azért, hogy erősítse tudományos ismeretterjesztői imázsát, és ezzel komoly társadalmi támogatottságot szerezzen. Nem csinálják rosszul, hiszen például egyik új honlapjuk is népszerű, valamint az olyan innovatív kezdeményezések, mint a Phoenix Mars-szonda útjának online közvetítése, újra a figyelem középpontjába állították a több okból is megtépázódott tekintélyű szervezet munkáját.

A hivatalosan csütörtökön elindított honlap is e tevékenységek sorába tartozik, a NASA ugyanis mostanában ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját, és erre az alkalomra időzítették az adatbázis nyilvánossá tételét is. A tételenként kereshető adatbázisba a szervezet 21 legfontosabb kép-, hang- és videógyűjteményét töltik fel.

A négy fő kategóriába csoportosított dokumentumok (az Univerzum, a Naprendszer, a Föld és az űrhajósok) száma jelenleg körülbelül 44 ezer, de az Internet Archive közreműködésével – akik főként a digitalizálásban és a közzétételben segítenek – a tavaly júliusban aláírt szerződés következtében öt év alatt több millió képet és több ezer órányi video- és audiotartalmat töltenek fel, így a világ egyik legnagyobb és legértékesebb nyilvános adatbázisát hozzák létre.

Az időnként elég lassan betöltődő tartalmakat egyébként valóban felhasználóbarát módon jelenítik meg: a könnyebb kereshetőség végett részletes leírás tartozik a képekhez és a videókhoz, mind a képek, mind a videók letölthetőek, ráadásul a videókat a weboldalakba beágyazhatóvá is tették, a képek az egér középső gombjával nagyíthatóak-kicsinyíthetőek, a regisztrált felhasználók prezentációkat is készíthetnek.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!