Judit
3 °C
6 °C

'A dupla kattintást el lehet felejteni'

2004.04.11. 21:12
Hatvanon túl sem kell lemondani az internet örömeiről, amióta számítógépes tanfolyamok indultak nyugdíjasoknak. Hogyan lehet elmagyarázni a processzor, a böngésző vagy az email szavak jelentését annak, aki még a televíziós korszak előtt született? És miért jelenti az egérhasználat a legnagyobb problémát? Egy időseknek szóló internettanfolyamon jártunk.
Háromnegyed nyolckor az Őrmezői Közösségi Ház szűkös számítógéptermében a hallgatók feszengve várják az első óra kezdetét, senki sem beszélget, egyenes derékkal, kikészített papírral és tollal lesik az oktatót. A Kattints rá, Nagyi! program huszonöt órás tanfolyamának első reggelén az osztály nyugdíjas tanulói kevéssé oldottak, szenvednek a levegőtlen helyiségben, izgulnak a rájuk váró feladatoktól. "Nem nyitunk ablakot?" - fordul egyszerre az összes hölgy az egyetlen férfi osztálytárs felé, és ő engedelmesen pattan fel.

Nézzen netező nagyikat!
A tanár mosolyogva rendezgeti a jegyzeteit, majd pontban nyolckor elkezdi az órát, amelyet tíz perc után két engedetlen nebuló telefoncsörgése is félbeszakít, de Komocsin Zoltán nem dorgál. "Elfoglalt nagymamák" - mondja. A másfél órás elméleti bevezetőben CPU-ról mint szögletes százlábúról, perifériákról, a gép összetevőiről van szó. "Talán majd az óra végén be is kapcsoljuk" - hangzik az ígéret. A nyolc diák közül van, aki szorgalmasan jegyzetel, föl sem néz a papírból, Kati néni renitens, hátradőlve hallgatja Komocsin urat. A szünetben elárulja, azért nem írt semmit, mert az elmélet nem lényeg: "Azt úgysem kell tudnunk. A videónál sem érdekel hogy működik, a fontos, ha berakom a kazettát, játssza le a filmet." Ráadásul a tanfolyam ezerforintos költségéből a terembérlet, az oktatói és géphasználati díj mellett részletes jegyzetre is futotta, minden diák kézhez kapja az első órán.

Egérhasználat és képernyő

Az elméleti oktatás nemcsak a nyugdíjasoknak fárasztó. A szünetig Kiss Gáborral, a tanfolyam szervezőjével a folyosón beszélgetünk. A Budapest Művelődési Központ (BMK) alkalmazottja elmondja, hogy szinte egyáltalán nincs különbség egy átlagos kezdő internettanfolyam és a Kattints rá, Nagyi! program között. Talán annyi, hogy máshol nem neuralgikus pont az egérhasználat.

"Nehezen tudják megtámasztani, sokszor kicsúszik a kezükből, ráadásul az idős hallgatóknál a dupla kattintást nyugodtan el lehet felejteni, az ilyen kifinomult mozgás rendszerint nem megy. Többnyire arra is fel kell hívnunk a figyelmet, hogy amikor az egeret tologatják, érdemesebb a képernyőt nézni, és nem az egeret fixírozni" - mondja a szervező.

Netnagyi programok
A WIFI Oktató és Továbbképző Intézetben is folyik nyugdíjasoknak szóló internettanfolyam, ez a Kattints rá, Nagyi! programtól független szervezés. A Wifiben 12 órás programokat indítanak, és gyakorlási lehetőséget is biztosítanak a tanulóknak. A tanfolyam ára 11 200 forint.

A 15. kerületi Csokonai Művelődési házban heti kétszer két órában 1200 forintért hat alkalom.

A kecskeméti Katona József könyvtárban 500 forintért kétszer két órában, tízalkalmas, és egyszer ötórában négyalkalmas tanfolyamokat hirdetnek, a pécsi Vasutas Művelődési Házban ingyenes oktatást vállalnak.

Az időseknek szóló számítógépes tanfolyam ötlete 2001-ben egy nyugdíjas klubvezetőknek szervezett továbbképzésen merült fel. Az első tanfolyamok 2002-ben indultak el kísérleti jelleggel, azóta már országszerte közel ötven helyszínen vették át a programot. A BMK tavaly novemberi országos felmérése szerint tizennyolc településen szerveztek hasonló oktatást, az indulás óta 1030 fő végzett az ezer forint költségű tanfolyamon. A tanítás az alapoktól kezdődik, és a hat foglalkozás végére a böngészést, keresést és levelezést minden tanuló elsajátítja. Tudásukat a tanfolyam helyszíneként is szolgáló számítógépterembe visszajárva kamatoztathatják.

A levelezés azért is fontos, mert a tapasztalatok szerint a hallgatók fele a külföldi rokonokkal való kapcsolattartásra használná az internetet, és a fővárosi tanfolyamrésztvevők közel felének van is otthon hozzáférése. "Nem akarnak lemaradni az unokáktól, de félnek a géptől. Sokan elmondják, azért nem használják az otthoni számítógépet, mert félnek, hogy tönkreteszik" - mondja Kiss Gábor.

Az IHM nem támogat

Miközben Kiss Gábor a tanfolyam tematikáját sorolja, két televíziós forgatócsoport is érkezik, a tanfolyamról készítenek műsort, majd a nyugdíjastornára érkező asszonyok támadják le a szervezőt. Mint mondják, nem akarnak lemaradni a többiektől, ők is meg akarják tanulni a számítógépet. "Szoktam én emailezni a nővéremmel. Melyik rendszerben vannak? A hotmailben?" - kérdezi az egyik lelkes nyugdíjas, és Gábor mindenre türelmesen válaszol. Sajnos az őrmezői tanfolyamra már beteltek a helyek, talán majd szeptemberben sorra kerülhetnek. A fitnesznagyik felírják a címeket, és rohannak a tornára.

Klikk a képre!
A program folyamatos anyagi gondokkal küzd, mert nem hajlandók az ezerforintos díjat emelni, viszont nagyon nehezen találnak támogatókra. A nagy profitorientált cégeknél, a Matávnál és az OTP-nél nem jártak sikerrel, és az Informatikai és Hírközlési Minisztériumnál is hiába kilincseltek. Bár a tárcának nagyon tetszik a kezdeményezés, mégsem áll módjában támogatni a százezer forint összköltségű programot.

"Másfél éve van náluk egy tervezetünk, remélem most már talán 2004 folyamán a papírok átverekedik magukat a bürökrácia útvesztőin, és elindulhat valami" - mondja a szervező. Az őrmezői tanfolyam a 11. kerületi önkormányzat támogatásával indult el, ezért aztán csak a kerület lakosai vehetnek részt rajta. A BMK úgy próbál segíteni, hogy minden olyan érdeklődő közösségi háznak és szervezetnek átadja a kidolgozott képzési programcsomagot, amelyik vállalja, hogy nem kér többet az ezer forintos díjnál.

Megfagyott a számítógép az erkélyen

Közben véget ér az első óra, a nyugdíjasok bevonulnak a közösségi ház étkezőjébe, sütemény és üdítőital várja őket. Az uzsonna is árukapcsolás, minden tanulónak jár. Még mindig tart a kezdeti megilletődés, a diákok körbeálljákk a tanárt, és mostanra már merészebbek, mindenki meséli az otthoni számítástechnikai élményeit. Van stréberebb hallgató is, aki modemezésről, kábeles netkapcsolatról beszél, fél szemmel Komocsin urat szemlélve, hallja-e amit mond.

Visszaköszön, amit a tanfolyamszervező mondott. Bár nyolcból hat főnek van otthoni hozzáférése, többen elmondják, egyszerűen nem merték bekapcsolni a gépet, hiába segítettek többször a gyerekek. "Kiír valamit, aztán már azt sem tudom mi történik" - hangzik a magyarázat. Oldódik a csapat, nagy nevetést vált ki Adrienn története, aki "megfagyasztotta a számítógépet", amikor kitette az erkélyre, mert úgy gondolta ott jobb helye lesz.

Tanár úr kicsit előrehalad, és beszámol, hogy a hatodik alkalom után jól fogják ismerni a kulturális ajánlatokat tartalmazó szájtokat, bármikor megnézhetik a vonatmenetrendet, és emailezhetnek a rokonoknak. A lelkesedés töretlen, nem is töltik ki a negyedórás szünetet, kettesével visszaszivárognak a terembe, a második órára.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!