Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Az igaz webrománc

2006.07.07. 11:30
Kapcsolódó cikkek (1)
A nyugati parti Meg Hourihan a hőskorszakban webes tanácsadóként kezdte, majd a dotkomlufi idején saját vállalkozását vitte sikerre. A kezdetektől jelen van a blogoszférában, s ma már többnyire csak webnaplójának él, miként a több ezer kilométerrel távolabb élő Jason Kottke is, aki sikeres webdizájnerből lett még sikeresebb blogger. Kettőjük életútja egy ponton összekapcsolódott, s talán a legismertebb bloggerrománccá alakult.

fotó: Tufts University

Meg Hourihan végső soron mindent tech geek édesanyjának köszönhet. Ő volt az, aki a nyolcvanas években fejébe vette, hogy vesz magának egy számítógépet és megtanulja, mire lehet használni ezt az új szerkezetet. Meg érdeklődését is felkeltette a gép, és hamar megtanulta, hogyan készítsen magának grafikákat vagy éppen egyszerű számítógépes játékokat. Közben édesanyja is haladt előre, s nemsokára az akkoriban indult Compuserve-nél kezdett el dolgozni. Kamaszlánya pedig - ilyen az élet - a kezdeti fellángolás után mégis inkább a bölcsészpályát választotta: angol szakon kezdett tanulni.

Ismerőseit figyelve azonban rá kellett döbbennie, a technológiai jártasság sokkal kelendőbb tudás a munkaerőpiacon, így a kilencvenes évek közepétől egy bostoni cégnél kezdett dolgozni. A pénzügyi szolgáltatásokban utazó vállalat épp ekkor kezdte el felfedezni magának az internetet. A hogyanokra a hőskorszakban azonban nem volt egyszerű válaszolni, de szerencsére ott volt nekik Meg, aki nem csak jó meglátásokkal, de a szükséges szakértelemmel is rendelkezett, így egy idő után már ő kezelte a cég webes megjelenését.

A web, az meg mire jó?

Meg azonban hamar ráunt a cégre, mivel ekkor a webes szolgáltatások még inkább a "jó, ha van" kategóriába tartoztak, de komoly üzleti megfontolások még nem vezették a bostoni vállalatot. Egy tanácsadócéghez szegődött, ahol viszont már sokkal fontosabbnak tartották a web és az üzlet együttes lehetőségeit. Ebben az időben nagyon sok cég próbált minél több dolgot webre vinni, a vállalkozások egyre inkább vakon hittek az internet sikerében. Meget viszont kissé meglepte a hirtelen jött hurráoptimizmust. Senkit nem érdekel többé, hogy mire alkalmas valójában a web, esztelen tempóban mozdultak át a cégek a világhálóra.

A Megben érlelődő változásokat csak erősítette, hogy találkozott Evan Williamsszel, aki - elmondása szerint - talán az első ember volt, akivel egyre járt az agyuk, ha a webről volt szó. A beszélgetések végül odáig mélyültek, hogy elhatározták, közös céget alapítanak, Pyra néven. 1999-et írunk, és a webalapú projektmenedzsment eszközökkel foglalkozó Pyra ekkor még valójában egy kétfős cég volt, melynek "székháza" egy lakás szobájában volt. A két fiatal megfeszített munkáját sokszor akasztotta meg, ha az egyik emailt küldött a másiknak, vagy ha felállt és odament a másikhoz, hogy megbeszéljenek valamit.

A blog, az egy olyan, ami neked is lehet

Így jött az ötlet, hogy a belső hálózaton hozzanak létre egy olyan virtuális üzenőfalat, amin megoszthatják egymással gondolataikat, kisebb-nagyobb, komolytanalabb-komolyabb mondandójukat. Ez volt egyébként az az időszak, mikor elindulnak az első blogok, sőt, maga Evan is elkezdett barátkozni a blogolással, úgyhogy a Pyra mindkét tagja egyre jobban belemélyült a témába. Le is fejlesztették a Bloggert, mely hamar az egyik legnépszerűbb blogszolgáltatássá vált a weben: segítségével mindenki ingyen és bérmentve készíthette el saját webnaplóját.

Az 1999 nyara óta publikus Blogger minden várakozásokat felülmúlva valóban sikertörténetté vált, viszont egyre nagyobb problémát jelentett számukra, hogy - lévén üzleti tervük, bevételeik nem igazán követték a gyors felfutást - a fenntartás is gondokat okozott. Evan néhány évvel később már kissé ambivalensen tekintett vissza a hőskorra: "Igen, a dolgok egészen máshogyan történtek volna, ha a lufi nem pukkan ki és még mindig abban a Másik Világban élnénk, amiben nekivágtunk. (...) Abban a világban a dolgoknak, melyek ma már ostobáknak hatnak (úgymint elindítani egy terméket, és hagyni nőni és nőni, anélkül hogy a bevételre koncentrálnánk), úgy látszott, van értelmük. És ha [a dotkom boom] csak egy kicsit is tovább tartott volna, ma egy egészen más történetet, egy sokkal szomorúbb történetet mesélnénk itt." Évekig tartott a vesződés a Bloggerrel: fizetős verzió, hirdetéses verzió, de valódi megoldást csak a Google hozott, mikor 2003-ban felvásárolta a Bloggert. Ekkor Meg már nem volt a Pyrában. Később követte Evan is, aki a felvásárlást követően hamar elhagyta új munkahelyét, a Google-t.

Blogolt magánéletek


fotó: flickr.com/photos/pierrea
Egészen más úton kezdődött Jason Kottke élettörténete. A minnesotai srác Iowában végzett fizikus szakon. Ám - Meghez hasonlóan - ő sem maradt a kaptafánál: webdizájnerként kezdett dolgozni a kilencvenes évek közepétől, s élete első nagyobb sikerét 1999-ben könyvelhette el, mikor megkomponálta a Silkscreen betűtípust, mely hamar nagy népszerűségre tett szert. Ezt követően médiacégeknek dolgozott, rövid ideig például a The New Yorkernek.

Nem annyira meglepő tehát, hogy amikor a New Yorker munkatársa, Rebecca Mead 2000 őszén úgy döntött, ideje lenne végre bemutatni olvasóiknak az éppen csak ébredező blogkultúrát, cikke egyik alanyául éppen Kottkét választotta. A másik kiszemeltje Meg lett. Így a két életút - a nyilvánosság számára - egy cikkben kapcsolódott össze először.

Rebecca Mead cikkéhez gyűjtötte az anyagokat, s személyesen is elment Meghez. Böngészőjére vetett egy pillantást, és meglátta Kottke blogjának linkjét a kedvencek közt, így természetesen a beszélgetés átterelődött a már akkor is nagyon népszerű Kottkera. Kiderült, hogy a két blogger közt virtuális románc van alakulóban, s bár a blogok olvasóit lázba hozta a történet, a szerelem, úgy tűnt, sosem válik valóságossá.

A bloggerrománc népszerűsége akkoriban már nem volt teljesen érthetetlen, hiszen ezekben az években kezdtek megerősödni a tengerentúlon a blogok. Ott volt mindjárt 2001. szeptember 11-e, mikor a nagy hírportálok túlterheltség miatt elérhetetlenek voltak, s elérkezett az idő, hogy a bloggerek is nagy számban részt vegyenek az események lekövetésében. Kialakultak a pletykákkal, a meg nem erősített "értesülésekkel" vagy épp a médiaesemények erős kommentálásával foglalkozó blogok. És nem csak a személyes webnaplók, de íróik, a bloggerek is egyre érdekesebbek lettek. Ismeretlen emberek, akik előttünk élik kerek mondatokba fogalmazott életüket. Meg és Jason története pedig kiváló sztorinak bizonyult.

Minden jó, ha

Néhány év elteltével, 2004-ben Meg kétértelmű utalásokat írt egy szakítás történetéről, melynek bár Barbie és Ken a főszereplői, de az edzésben tartott olvasók persze könnyedén dekódolták a sorok közt megírt fejleményeket. A szappanoperába hajló történet egy év múlva vett újabb fordulatot, mikor mindketten utaltak rá blogjukban, hogy Írországban vakációznak, majd fél évvel később Meg "hivatalosan" is bejelentette, hogy összeházasodnak Jasonnel. Ezt követően jött csak a sokk: a blogolvasók értesültek róla, hogy a bloggerpár szakított, majd újabb fél év elteltével arról lehetett hallani, hogy újra fellángolt a bloggerrománc.


fotó: flickr.com/photos/megnut

Ekkorra Kottke már főállású bloggernek számított, és Meg is inkább a főzős Megnut.com-mal foglalatoskodott, amikor épp nem Nick Dentonnal egyengették a Kinja-projekt útjait. S elérkezett az ideje, hogy a New Yorker újságírója - hat év távlatából - ismét cikkben zenésítse meg a viszontagságos virtuális románc második felvonását. Merthogy jött a hír, 2006 tavaszán most már tényleg esküvő lesz. Vége a tévelygéseknek, lezárul egy korszak, a záró kockákhoz ért a Szerelem hálójában. Az esküvő képei felkerültek a Flickr képmegosztó szolgáltatásra, és a Valleywag szerint ez volt minden idők legnépszerűbb Flickr-galériája. Az egyik hozzászóló szerint ez az esküvő volt a San Franciscó-i dotkom-lufi pozitív folyománya. És egyben a blogkultúra hőskorszakának Disney-mesébe illő végkifejlete.