A magyar tinédzserek már digitális bennszülöttek

Kik azok a digitális bennszülöttek?

A technológiai fejlődés társadalmi hatásaival foglalkozó nemzetközi tudományos irodalomban az elmúlt években kezdték el használni a digital natives („digitális bennszülöttek” vagy őslakosok), illetve ennek ellenpárjaként a digital immigrants („digitális bevándorlók”) kifejezéseket. Az előző röviden azokra utal, akik lényegében együtt nőttek fel a digitális technológiákkal, tehát például a számítógéppel, az internettel, a mobiltelefonnal és az mp3-lejátszóval. Számukra ezen eszközök használata a világ legtermészetesebb dolgai közé tartozik. Velük szemben találjuk a digitális korszaknak azokat a zömében idősebb „bevándorlóit”, akik ebben a közegben inkább idegenül mozognak, és számukra a technológia által uralt világhoz való alkalmazkodás csak egy hosszabb tanulási folyamat keretében és némi szemléletváltás után valósulhat meg.

Melyik az a generáció, amelynek tagjai már egyértelműen digitális bennszülöttnek számítanak?

A mai tizenéveseket már mindenképpen ebbe a csoportba lehet sorolni. Ők azok, akik együtt nőttek fel az új technológiákkal, sőt, sok szempontból aktív alakítói is ennek a világnak. Egy 1990-ben született, ma 18 éves fiatal egyidős a world wide webbel. Hatéves korában jelent meg a piacon az első tenyérben elférő mini-számítógép (PDA). Csupán kilencéves volt, amikor idősebb barátai már a Napsterről beszéltek, és alig múlt 13, amikor a karácsonyfa alatt megpillanthatta élete első iPodját. Nem sokkal később, a középiskolában eltöltött első napján új osztálytársainak talán már a saját maga által készített weboldallal dicsekedett, és nem kizárt, hogy házi feladatát 2001-től a Wikipédia szócikkeire támaszkodva írta meg. E rövid és kétségtelenül sarkított példából is jól láthatjuk, hogy milyen mélyreható változásoknak lehettünk tanúi az elmúlt két évtizedben.

Mi a helyzet a magyar fiatalokkal? Ők mennyire tartják a lépést a legfejlettebb országok tinédzserjeivel a digitális technológiák alkalmazásában?

Ha a teljes lakosságra vetítve vizsgáljuk a témával kapcsolatos fontosabb mutatószámokat, mint például az internet elterjedtségét vagy a mobiltelefon-használatot, akkor hazánkat az európai középmezőny végén találjuk. Ezzel szemben a magyar tizenévesekről általánosságban elmondható, hogy gyakorlatilag olyan arányban és olyan intenzitással használják az új technológiákat, mint ahogy a világ legfejlettebb országainak fiataljai teszik. Tehát míg mondjuk Nyugat-Európa és Magyarország felnőtteinek szokásai igen eltérőek, addig az ottani és az itteni tinédzserek életük egyik legfontosabb szakaszában majdnem azonos módon viszonyulnak a technológiai változásokhoz.

Mit lehet tudni a régió többi országáról és az Európai Unióhoz velünk egy időben csatlakozott tagállamokról ezzel kapcsolatban?

A nemzetközi és a hazai felmérések egyaránt kimutatták, hogy egyértelműen a fiatalok, és közülük is a tizenévesek azok, akik a legfogékonyabbak a digitális technológiák nyújtotta szolgáltatások iránt. Az idevágó Eurostat adatok szerint lényeges különbség nincs a szóban forgó országok mutatószámai között, egyedül talán Románia és Bulgária lóg ki negatív értelemben a sorból. Ezekből a statisztikákból egyértelműen kiderül, hogy sokkal inkább egy természetes generációs jelenségről, mintsem valamilyen speciális „magyar csodáról” van szó.

Miért olyan fogékonyak a fiatalok az új technológiákra?

Sokszor hallani azt a sommás megállapítást, hogy a fiatalok élnek-halnak a technikáért. Véleményem szerint azonban nem erről van szó. Alapvetően ugyanis nem maga a technológia vonzó a számukra, hanem inkább az új eszközök biztosította lehetőségek érdeklik őket, ezen belül is elsősorban a társas kapcsolatok és a játékos attitűdök különféle megnyilvánulásai, tehát a kommunikáció, a szórakozás és az önkifejezés. Ez a generáció a technológia fejlődését már egy organikus folyamatként éli meg. Tagjaik természetesnek veszik, hogy ezek a lehetőségek rendelkezésükre állnak, és életüket már aligha tudnák elképzelni a digitális eszközök, illetve az általuk nyújtott szolgáltatások nélkül. Sőt, ezek hiánya elvonási tüneteket is okoz náluk.

Hátránynak számít, illetve hátrányként élik meg a magyar fiatalok, ha kevéssé tudnak élni a digitális eszközök nyújtotta lehetőségekkel?

Ahogy korábban az szorult ki a fiatalok „közbeszédéből”, aki nem látta az előző esti filmet, úgy akinek nincsen otthon szélessávú kapcsolata, számítógépe, vagy éppen szülői engedélye, hogy használhassa is ezeket, az nem tud délután vagy éjszaka non-stop csetelni, az nem tudja megnézni azt a videót, letölteni azt a filmet, amit már mindenki látott. Ez a fiatalok frusztrációjának egyik lehetséges forrása. A tizenévesek körében végzett kutatásokból kiderült, ciki, ha valakinek nincs otthon gépe, és nem tud kapcsolódni a világhálóhoz. Az elmúlt években többek között ez volt az otthoni internet terjedésének – az iwiw mellett – az egyik fontos katalizátora.

Mire használják a tizenévesek az új technológiákat?

A fiatalok életmódjával foglalkozó kutatások egyik általános megállapítása, hogy a digitális technológiák legfontosabb funkciója egyértelműen a kommunikációhoz, a szórakozáshoz és az önkifejezéshez kapcsolódik. Ezek valódi értelmüket akkor nyerik el, ha „kiszabadulnak” a lakás négy fala közül. Az új eszközök lehetővé teszik, hogy bárhol és bármikor kommunikáljunk, mindenféle tartalmat (médiát) vigyünk magunkkal, nézzük és hallgassuk azokat, de akár létre is hozhatjuk őket. Az előrejelzések szerint 2010-re már szinte a világ összes mobiltelefonja egyben fényképező és videórögzítő is lesz. Ez pedig azt jelenti, hogy mindenki kezében ott lesz egy olyan eszköz, amellyel bármikor, bárkit és bármit megörökíthet, legyen az hasznos vagy haszontalan, botrányos vagy szenzációs, művészi vagy éppen leleplező. A mobiltelefonok, a digitális fényképezők, a video- és webkamerák egészen új lehetőségeket és funkciókat adtak a felhasználók kezébe. Az általános meghatározással web 2.0 elvére épülő digitális technológiának az előbb összefoglaltak jelentik a lényegét. Ezeket a funkciókat elsősorban olyan közösségek használják, amelyekben a virtuális tagok közösen hozzák létre a tartalmat. Az így kialakult formáknak a lényege, hogy a felhasználók intenzíven kommunikálnak egymással, és sokrétű kapcsolatokat alakítanak ki egymás között.

Mi a helyzet Magyarországon ebben a tekintetben?

Magyarországon széles körben még nem ennyire népszerűek ezek a tevékenységek, de az jól látható, hogy mára egyértelműen megjelent az a csoport, amelynek tagjai igen aktívan élnek ezekkel a lehetőségekkel. Az első és legfontosabb jelenségei ennek a bővülő folyamatnak azok a közösségi oldalak, amelyek a kommunikációnak és az önkifejezésnek az elsődleges terepét jelentik. Hazánkban ma tízből hét tizenéves tagja valamilyen közösségi oldalnak, amely gyakoriság, ha a nem internetezőket is ideszámítjuk, akkor is azt jelenti, hogy háromból ketten regisztráltak már legalább egy ilyen oldalon. Szintén fontos szerepet töltenek be az úgynevezett videomegosztó oldalak. A friss adatok szerint a legnagyobb ilyen oldalnak, a YouTube-nak csak Magyarországon havi másfél millió látogatója van, és ezzel az ötödik leglátogatottabb honlap hazánkban. A magyar internetezők havonta összesen 2,7 millió órát töltenek YouTube videók nézegetésével. Ami a saját tartalmak megosztását illeti, 2007 második felében a hazai felhasználók 17 százaléka nyilatkozott úgy, hogy töltött már fel valamilyen videót a világhálóra.

Az elmúlt két évtizedben tapasztalt változások miként befolyásolták a fiatalok egymás közötti kommunikációs szokásait?

A digitális technológiák alapjaiban változtatták meg a tizenévesek egymással való kommunikációjának szabályait és jellemzőit. Egy több országra kiterjedő nemzetközi kutatás eredményei szerint egy digitális eszközökkel felvértezett átlagos fiatalnak 94 telefonszám van a mobilkészülésében, 78 ismerőse van valamilyen üzenetküldő programban, és 86 baráttal rendelkezik a közösségi oldalakon. Ugyanez a kutatás azt is megállapította, hogy a technológia leginkább abban segíti őket, hogy több emberrel léphessenek kapcsolatba, és közelebbi barátságokat tudjanak ápolni. A nemzetközi adatok szerint a 14 és 24 év közötti fiataloknak átlagosan 53 online vagy személyesen ismert barátjuk van.

Itt érdemes megjegyezni, hogy az internettel foglalkozó kutatásokban korábban sokszor találkozhattunk az internethasználat függésében lévő, saját maga időbeosztását, magánéletét, stb. kontroll alatt tartani képtelen fiatalok képével. Sőt, az internet – és általában a digitális technológiák – fejlődésével kapcsolatban sokáig tartotta magát az a vélemény is, hogy ez beszűkíti a fiatalok világát, és egészségtelen mértékben csökkenti a személyes kapcsolatokat. Ezzel ellentétben, ha magukat az érintetteket kérdezzük, jelentős részük úgy érzi, hogy a digitális technológiákon keresztül megvalósuló kommunikáció inkább segíti a társas kapcsolatok építését és fenntartását. Egy Magyarországon végzett felmérés szerint a 14-19 éves korosztálynak mindössze 4 százaléka mondta azt, hogy az internet használata miatt kevesebbet érintkezik barátaival, míg 55 százalékuk növekedésről számolt be. Ezek az adatok korántsem egy elmagányosodó korosztályról szólnak, bár kétségtelen, hogy a technológia a társadalmi izoláltság növekedését éppúgy előidézheti.

A fiatalok egymás közötti kommunikációja, a véleménycsere, a kölcsönhatások, a különböző szokások egyre fontosabbá válnak a fogyasztási minták kialakulása szempontjából is. Ez a jelenség önmagában természetesen nem újdonság, hiszen régebben is meghatározó szerepe volt az ismerősöknek, barátoknak abban, hogy valaki hogyan öltözködik, milyen zenét hallgat, milyen filmet néz, vagy éppen mit olvas. Ez a baráti kör azonban az internet segítségével lényegében „végtelenné” válik, hiszen a vélemények, a kritikák, az ajánlások már térben és időben sem korlátozottak. Arról, hogy éppen mit érdemes olvasni, letölteni vagy megnézni, már éppúgy lehet beszélgetni az interneten keresztül a világ másik végén lévő – akár ismeretlen – „haverral”, mint eddig az órák közti szünetekben személyesen.

A személyes interakció hiánya mennyiben érintheti hátrányosan az internet segítségével felépített és fenntartott baráti, haveri vagy ismerősi kapcsolatok minőségét?

Olcsó közhely, hogy az ilyen kapcsolatok akkor működnek igazán jól, ha az online és az offline jelenlét nem megy extrém módon a másik rovására. Azt is tényként kezelhetjük, hogy az online technológiák csökkenthetik a személyes kapcsolatok mennyiségét és minőségét. Az idősebb generációk részéről ugyanakkor jelen van egyfajta „világvége hangulat” is, amely alapvetően abból táplálkozik, hogy sokszor alig ismerjük, mi zajlik valójában az online térben, és amit nem ismerünk, az könnyen gyanússá válhat. Fontos tehát, hogy először is próbáljuk megérteni, hogy mi is zajlik itt. Ne abból induljunk ki, hogy ez rossz, vagy jó, hanem, hogy más.

Kit tekintenek ezek a fiatalok barátjuknak? Hol köttetnek esetükben az igazi barátságok? Az iskolában, az edzéseken és a játszótéren, vagy inkább a csetszobákban, a különböző fórumokon és közösségi oldalakon?

A fórumokon és közösségi oldalakon is lehet ismeretlenül (vagy nagyon felszínesen) barátságot kötni. A „barátság” fogalmának bizonyos funkcióit talán az ilyen kapcsolatok is kielégíthetik, de ha ezek nem jelennek meg valamilyen offline formában is, akkor többnyire kezdetleges szinten maradnak. Az igazi, mély és tartós barátságok kialakulásához ugyanis szükség van valamilyen intenzív, közös, személyesen megtapasztalt élményre is.

Létezik-e valamilyen kimutatás arra vonatkozóan, hogy az új technológiák intenzív használata milyen hatással van a fiatalok hagyományos kommunikációs képességeire, tehát például a beszédre, az írásra vagy a személyes kapcsolatteremtésre?

Ez ugyan nem adatokkal alátámasztott információ, de bizonyosnak látszik, hogy az sms- és a csetnyelvezet amellett, hogy számos új, kreatív szót vagy nyelvi eszközt hozott létre, negatív hatással van a helyesírásra, illetve a színes és választékos kifejezőkészségre. Legalábbis ez az álláspontja azoknak a tanároknak és szakembereknek, akikkel a témával kapcsolatban beszéltem. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy nő az egyes csoportokat, közösségeket, szubkultúrákat jellemző egyedi nyelvhasználat, illetve megváltozik az írásbeliség funkciója és általános megítélése, amely így némileg „le is értékelődik”, és egyre közelebb kerül a beszélt nyelvhez.