A Second Life árnyékos oldala

Ha egy veterán újonccal találkozik a Linden Lab virtuális univerzumában, a Second Life-ban, a leggyakrabban azt kérdezik tőle, hogy mire jó ez az egész, és hogy mit lehet itt csinálni. A válasz meg a legtöbbször az, hogy a Second Life egyszerűen háromdimenziós cset, esetleg térbeli böngésző, a legnépszerűbb tevékenységek pedig a szerencsejáték és a szex - nem feltétlenül ebben a sorrendben.

Az újoncoknak nehéz is lenne elmagyarázni, hogy a Second Life önálló politikai-gazdasági konstrukció, egy egész metaverzum hihetetlen méretű kapcsolati rendszerekkel, saját tőzsdével, bankokkal, vagyonokat fialó ingatlanbiznisszel és mértéktelen gazdagodási potenciállal. Aztán lehet, hogy az a virtuális világ, amelynek gazdaságáról hosszasan és alaposan cikkezett az Economist, a Financial Times és a BusinessWeek, a tömegek megtévesztésén alapuló egyszerű piramisjáték?

Lehet, hogy még annál is rosszabb.

Lúzermágnes?

A forradalminak kikiáltott Second Life "az elkeseredettek, az alulinformáltak és a tipikus áldozatok" gyűjtőhelye, állítja egy pénzügyi tanácsadó, Randolph Harrison, a Capitalism 2.0 blog szerzője. Harrison kedden megjelent posztjában hosszasan fejtegeti, hogyan jutott arra a következtetésre, hogy a Second Life, ahová az elmúlt hónapokban egymás után költöztek be a világ legnagyobb cégei - köztük a Coca Cola, a Toyota, az IBM és az Index.hu - nem más, mint kifinomult piramisjáték, amelyben a valós gazdasági hatalom a fejlesztő cég, a Linden Lab és néhány kiváltságos lakó kezében összpontosul, miközben a tudatlan tömegeknek esélyük sincs a meggazdagodásra.

A pénzügyi tanácsadó, akinek való világbeli cége, a Risiko Solutions kockázati befektetésekkel foglalkozik, tavaly nyáron legalább tízezer amerikai dollárt áldozott Second Life-beli pénzügyi befektetésekre, és rájött, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem is olyan könnyű meggazdagodni a virtuáliában. Bár az SL magánbankjai hatalmas hozamokat ígérnek, sokszor nem tartják magukat a megállapodásokhoz, egyik napról a másikra eltűnnek a befektetők pénzével együtt, ha pedig számon kérik rajtuk, amit ígértek, a Second Life filozófiájára hivatkoznak és "állibertariánus netpolitikai fejtegetések" mögé bújnak, állítja Harrison.

A tanácsadónak ennek ellenére sikerült pénzt kinyernie az ügyletekből, de amikor a nyereségként megszerzett játékpénzt (lindeni dollár, árfolyama 250-300 között ingadozik az amerikai dollárhoz képest) valós pénzre akarta váltani, a bankok irreálisan magasra emelték az árfolyamot - akár 500 benti dollárt is elkértek egy amerikaiért -, így a befektető alig tudta a nyereség egy részét valós pénzre konvertálni. Harrison szerint addig nincs baj, amíg kisemberek költenek jelentéktelen összegeket online pókerre meg kurvákra a Second Life-ban. De ha valaki komolyan veszi, hogy az ingatlanmágnás Anshe Chung példáját követve sok százezer dollárt harácsol össze virtuális kereskedelemből, a legfelső szinten áthatolhatatlan akadályokba ütközik - nem utolsósorban magába Anshe Chungba, aki a valutakereskedelem jó részét is kézben tartja.

Piramisjáték? Rosszabb.

Arra, hogy a Second Life szimpla piramisjáték, Harrison akkoriban döbbent rá, amikor elbeszélgetett az univerzum számkivetettjeinek egyikével. Az SL-lakó családanya elmondta neki, hogy egyedül neveli három gyermekét, és kiberszex- és ebayes tranzakciós szolgáltatásokat vállal, hogy fenntarthassa virtuális ékszerüzletét, amely egy hónap alatt nem kevesebb mint 185 amerikai dollárnyi pénzt jövedelmezett. Ez még ahhoz az összeghez képest is kevés, amit a szerencsétlen családanya egy való világbeli hamburgersütödében kereshetne, jegyzi meg Harrison. Szerinte a nő is annak a piramisjátéknak a résztvevője, amelyben rengeteg felhasználó érkezik a Second Life-ba és fizet ki kisebb-nagyobb összegeket ruhára, üzletének bérleti díjára, szexre vagy szerencsejátékra, miközben a nagy lének még a közelébe sem jut.

A poszthoz hozzászólók többsége nemhogy egyetért Harrisonnal, hanem még tovább megy: az egyik komment szerint a Second Life-ot egész egyszerűen a maffia irányítja.

Maffiafront

"Ha nem hisznek nekem, keressenek rá az SL-ben a különböző különleges kultúrákra és csoportokra" - írja egy név és emailcím nélküli hozzászóló. "Egész területeket szenteltek a nemierőszak-fantáziáknak, a kínzásnak és még durvább dolgoknak. Olyan kaszinókat üzemeltetnek, amelyek nem adóznak, és olyan bankokat, amelyek senkinek nem tartoznak elszámolással." A komment fellebbenti a fátylat a kiszolgáltatott szexrabszolgák életéről is - ők azzal kénytelenek kiberszexbe bonyolódni, akivel csak a munkáltatójuk akarja (gyakran ide tartozik maga a munkáltató is), ha pedig megtagadják a parancsot, kirúgják őket, nehogy rontsák a többiek munkamorálját.

Harrison írása nemcsak a Capitalism 2.0-n, hanem egyidejűleg a Valleywagen is megjelent - a szilícium-völgybeli techpletykákat posztoló blog azon kevés orgánum egyike, amelyek a mainstream média nagyjaival (Wired, Cnet, Popluar Science) ellentétben nem feküdtek fel a Second Life által keltett hullámokra, hanem folyamatosan ostorozzák a virtuális világot. Decemberben Clay Sharky szakíró dolgozatát közölték arról, hogy a Linden Lab eltúlozza a felhasználók számát, és hogy a Second Life nem is annyira játék, mint inkább a "próbálj ki" vírus egyik változata.

Valószínűleg épp a Second Life-ban uralkodó káosz késztette arra a BBC-t, hogy a többi médiummal - így a szintén brit Reutersszel - ellentétben ne költözzön be a virtuális univerzumba, hanem nyisson egy sajátot. A brit közszolgálati intézmény néhány napja bejelentette, hogy nyáron bétaváltozatban, szeptemberben élesben is megnyitja saját online világát, a CBBC Worldöt. Ezt a világot kifejezetten gyerekeknek, egészen pontosan a 12-17 éves korosztálynak szánják - szexrabszolgák biztosan nem lesznek benne.

A Second Life közben a vádakra fittyet hányva, töretlenül menetel, éppen a hárommilliós lélekszámot ostromolja (most 2 914 542 regisztrált felhasználója van, közülük egymillióan léptek be legalább egyszer az elmúlt két hónapban), és semmi nyoma annak, hogy a maffiával, a szexszel és az illegális szerencsejátékkal hírbe hozott világ alkotói kitaszítottnak éreznék magukat: éppen a davosi világgazdasági fórumon népszerűsítik a második világot, Gyurcsány Ferenc és Kóka János társaságában.