Lessig: Ébresztő, különben Hollywood kurvái leszünk

Mi lehetne szomorkásabb egy kora őszi hétvégénél Észak-Kaliforniában? A Stanford Egyetemen egy lélek sem jár, kivéve néhány eltévedt japán turistát, akik a Calais-i polgárokat meg egymást fényképezik az udvaron; potyog a fáról az avokádó meg a lime, mint rendes helyeken a vadgesztenye, pálmafák hajladoznak a szélben, és szerényen reccsen a csöndben egy kóbor biciklista félrekalibrált váltója.

De a Raoul Wallenbergről elnevezett Wallenberg Hall bezzeg hangos! Párizs, Tokió és a thaiföldi Klong Luang mellett a Stanford az egyik helyszíne annak a konferenciának, amelyet a web, az internet és különösképpen a nyílt forráskód jövőjének megvitatására rendezett szeptember 15-én a Firefoxot és a Thunderbirdöt jegyző Mozilla alapítvány.

A húzóneveket nem volt nehéz összeszedni: Lawrence Lessig kiberjogász, a Creative Commons feltalálója itt tanít a Stanfordon, Vint Cerf, az internet nagyapja pár kilométerrel odébb, Mountain View-ban tengeti napjait a Google evangelistájaként - igaz, ő valamiért a keleti partról jelentkezik be videón, de akkor is. A Mozilla szintén a szomszéd faluban székel - küldött is egy rakás képviselőt, köztük saját evangelistáját, Mike Shavert. Dedikált evangelista nélkül lassan nincs cég a Szilícium-völgyben.

Nem hülye, csak a haszonra hajt

A meghatározó, egyben nyitó előadást a fakó CC-s pólóba és sötét zakóba öltözött Lessig tartja. A konferencián kifejtett elméletének lényege, hogy a kommunikációs eszközök története nem más, mint a bezáródás-kinyílás (lock-unlock) periodikus váltakozása. Az eszközök - a múlt század elején a rádió vagy a telefon, a végén a kábel - egy-egy ponton megnyílnak a független feltalálók előtt, akik boldogan fejlesztik az önerős hardvert és alkalmazásokat, egészen addig, amíg a hálózatok kezelői-tulajdonosai, magáncégek vagy az állam, rá nem jönnek, hogy a nyílt infrastruktúra veszélyezteti érdekeiket. Akkor aztán gyorsan bezárják a kapukat, és az innovátorok nézhetnek új technológia után.

Az internet kezdetben teljesen nyílt volt, mondja Lessig: bárki előállhatott találmányokkal, amit az is bizonyít, hogy a web Svájcból ered, az ICQ Izraelből, a Hotmail meg Indiából, és mindegyiket kívülállóknak köszönhetjük. A platform nem diszkriminálta a különböző alkalmazásokat, egyszerűen adatokat szállított a tartalomra való tekintet nélkül, az internet tehát eleinte generatív hálózatnak számított.

De már nem az - ezt Lessig szerint mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az augusztus elején a Lollapalooza fesztiválon a szolgáltató AT&T lehalkította a webes közvetítést, amikor a Pearl Jam éppen George Busht kritizálta volna. Nesze neked semleges hálózat. Arról már nem is beszélve, mondja Lessig, amit az Apple művelt a iPhone-nal. A cég azzal, hogy a telefont egyetlen szolgáltatóhoz, nevezetesen az AT&T-hez kötötte, hozzájárult a read-write (írd-olvasd) kultúra hanyatlásához, és a read-only (csak olvasható) kultúra visszatéréséhez, vagyis a fentről irányított médiához, állítja Lessig.

Azt viszont egyáltalán nem állítja, hogy az Apple főnöke, Steve Jobs és a hozzá hasonló figurák akár gonoszak, akár ostobák lennének - csak arról van szó, hogy "Steve Jobs az Apple részvényeseinek dolgozik".

David Bowie Darth Vader, a Google strucc

Mi lesz most az internettel? Most jönnek a hibridek, mondja Lessig, azok a vállalkozások, amelyek közösséget építenek, majd strtatégiai előnyt kovácsolnak ugyanabból a közösségből. Más szóval profitot.

"1. Bátorítsd a közösség létrejöttét. 2. Teremts hasznot a közösségből." Lessig szerint ez az uralkodó modell, bár ezt sem mindegy, ki csinálja és hogyan. Ott van például David Bowie, aki bátorítja ugyan a rajongókat, hogy remixeljék a számait, de az apró betűs részben kiköti, hogy a létrejött művek szerzői jogai őt illetik. Ezért aztán a közismerten copyright-ellenes Lessig szerint David Bowie maga Darth Vader, és a modell többet árt, mint használ.

Csakúgy, mint a másik, a Google által képviselt struccpolitika: a YouTube felvásárlása óta erősen tartalomorientált cég egyszerűen elsunnyogja a szerzői jogi problémát. Ez a két hibridmodell óhatatlanul visszazáródáshoz, relockhoz vezet, mondja Lessig, és mindennek az lesz a vége, hogy a felhasználók mindannyian "Hollywood kurvái lesznek".

A kiút a jogász szerint a Flickr, a Slideshare, vagy a Second Life által követett, harmadik utas hibridmodell, amelyben az alkotó egyértelműen birtokolja az alkotásához fűződő jogokat - a szimpátia nem véletlen, hiszen Lessig annak ideján saját kezűleg alkotta meg a Second Life belső jogrendszerét, különös tekintettel a copyrightra. Ez a harmadik modell bátorítja a megosztást, mondja Lessig, és független, jogaikban megerősített alkotókkal számol.

A kinyílás-bezáródás nem véletlenül történik, mondja végül Lessig. "Nem a sors dönt. Van döntési lehetőség. Mindenki szabadon dönthet arról, hogy ébren marad."

Ekkor nyer értelmet az előadás alatt a kivetítőn folyton felvillanó "ébredés" szó. Lessig, aki eddig jelentéktelen külsejű, bár jó beszédű ohiói kondásnak nézett ki, olyannak, aki hamarjában magára kapott egy zakót, hirtelen prófétává lényegül. A tömeg hálás, a rendszergazda kinézetű rendszergazdák a fejük fölött tapsolnak örömükben. A tanulság egyértelmű: bármerre is tart az internet, bármilyen irányt is vesznek a furfangos hibridmodellek, nincs olyan technológiailag fejlett pontja a világnak, nincs olyan nyílt forráskódú közösség ebben az Univerzumban, ahol ne lehetne legalább egy pár szandálba bújtatott fehér frottírzoknira bukkanni.