István, Vajk
17 °C
22 °C

Menő lett a Samsung okosórája

2013.09.05. 09:22

Ne fogja más a tollat, amikor életed sztoriját írod – ezzel a mélyenszántó gondolattal indította el a Samsung az IFA 2013 kütyükiállítást, a nulladik nap nagy bejelentése ugyanis a Galaxy Note 3 okostelefon és a Note 10.1 tablet idei változatának bejelentése volt. Ezeknek az eszközöknek a kijelzőjére műanyag tollal tudunk írni és rajzolni. De nem a Note-sorozat új tagjai voltak a legjobban várt újdonságok, hanem a Galaxy Gear okosóra, ami sokkal jobban néz ki, mint amit a kiszivárgott képeken láttunk.

A Galaxy Gear önmagában nem jó semmire, a Samsung vezetői is többször elmondták, hogy ezt kiegészítőnek szánják a legdrágább mobiljaikhoz. Kérdéses, hogy mennyien lesznek vevők rá, mert a szeptemberben megjelenő eszköz annyiba kerül, mint egy középkategóriás okostelefon, és a hardvere is nagyon hasonló: Android fut rajta, processzora 800 megahertzes, és appokat telepíthetünk rá.

Persze nem a számítási teljesítménye miatt tetszett meg a Samsung karórája, hanem mert nagyon jól néz ki. Többféle színben kapható, jó a formája. Felpróbáltam, és még úgy is kényelmes volt, hogy a kipróbálható darabokon volt egy fél centi vastag biztonsági zár, nehogy ellopja valaki. A Galaxy Gear akkuja állítólag több mint egy napot kibír, tehát nem kell minden este töltőre dugni.

Másik vonzereje a szíjára épített 1,9 megapixeles kamera, amivel nagyon gyorsan tudunk lesifotókat készíteni. Csak suhintunk egyet az óra 1,63 hüvelykes érintőkijelzőjén, még egyszer rábökünk, és már kész is a kép. Ideális olyan gyerekek fotózásához, akik rögtön elkezdenek grimaszolni a kamera láttán.

A fényképező egyébként az általa leolvasott idegen nyelvű szöveget rögtön le tudja fordítani, és kifinomult gesztusokkal lehet vezérelni az órát és a telefont. Ha például éppen egy bejövő email értesítését nézzük az órán, akkor a zsebünkből előrántott Note 3 mobil rögtön azt az emailt fogja mutatni nekünk.

Pont, karika, doboz

A Galaxy Note 3 szoftvere is fejlődött a korábbi verzióhoz képest. Három alapgesztust kell megjegyezni, ha tollal akarjuk használni a telefont. Amikor a kijelzőhöz közelítjük a tollat, megjelenik egy aprócska pontocska, és a toll gombját megnyomva elő tudjuk hívni a firkáláshoz tartozó menüt. Ha ebben a jegyzetelést választjuk, akkor például a böngészőben bekarikázott tartalmakat tudjuk elmenteni. Ha a doboz rajzolását választjuk, akkor az általunk megrajzolt méretben tudunk megnyitni bizonyos appokat.

Ez a Galaxy Note már egészen komoly multitaszk műveletekre képes: a Samsung saját szoftvereiből ugyanazt akár kétszer is megnyithatjuk egymás mellett, más-más nézetben. Például két ismerősünkkel cseveghetünk a ChatOn nevű programmal, és néhány mozdulattal tudunk szöveget átmozgatni egyik beszélgetésből a másikba. Még nem tűnt olyan ügyesnek a Note 3 operációs rendszere, mint a számítógépes Windows, de már nagyon közel járunk ahhoz, hogy mindenre elég legyen telefont használni.

Nagyképű lett a Sony

A nulladik nap másik jelentősebb eseménye japán elektronikai óriás sajtótájékoztatója volt. A Sony egy rakás új kamerát mutatott be, és ezek közt az Xperia Z1 okostelefoné volt a csúcs, a vékony és vízálló mobilba 20 megapixeles kamerát építettek. Állítólag minőségromlás nélküli a háromszoros optikai zoom, 4K felvételeket is készíthetünk, és a spéci vakuval félhomályban is jó képeket tudunk készíteni.

Brutális 2,2 gigahertzes és négymagos processzort kapott, ami – legalábbis a számok alapján – már egy laptopba is elég lenne, de RAM-ból csak 2 gigabájt van benne (szemben a Note 3 három gigájával). Tesztelésére még nem volt időnk, mert rohanni kellett egyik sajtótájékoztatóról a másikra. Viszont sikerült kipróbálnunk a Sony másik nagy újítását, a többféle telefonra rácsatolható QX10 és QX100 kamerákat, amelyek androidos okostelefonnal használhatók.

A körülbelül hatvanezer forintos QX10 szenzora 18 megapixeles, f/3.3-5.9 lencsékkel, és már ez is sokkal jobb minőséget produkál a mobilba épített kamerák többségénél. A kétszer többe kerülő QX100 viszont már 20,2 megapixelt, profibb Exmor R szenzort és f/1.8-4.9 Carl Zeiss lencséket ad, ami megfelel a jobb zsebkamerák minőségének.

Ezzel a Sony kifoghatja a szelet a szuperkamerás mobiljaival kampányoló Nokia vitorlájából, hiszen innentől nem az számít, hogy a gyártó milyen fényképezőt épít a készülékébe, hanem hogy a felhasználó milyen kamerát illeszt hozzá. Egy rugós mechanizmus fogja oda az optikát a telefonhoz, elég stabilan tartja, és attól sem kell tartani, hogy ettől nem tudjuk majd zsebre vágni a készüléket, az optika ugyanis lecsavarható a tartójáról. Ráadásul, mivel a Sony kiegészítője wifin küldi át a képeket, az extra optikát nem is muszáj a készülékre szerelni: azt lerakhatjuk egy állványra, mi pedig a telefonnal a kezünkben, az érintőkijelző nyomkodásával tudunk exponálni.