A tévégyártók gyorsan eltemették a 3D technológiát. Továbbra is ott lesz a készülékekben a térhatású megjelenítés, mert a vállalatok nem hagyják veszni a fejlesztésbe belepumpált sok tízmilliárd dollárt, de a 3D a leírás apró betűs részébe került át. Persze az LG még tartja a frontot, csarnokában egy egész falat beborítottak 3D-panelekkel, de már nagyon kevés látogató orrán pihent 3D-szemüveg, amit a bejáratnál lehet felkapni. Úgy tűnik, az emberek jobban szeretnek fedetlen szemekkel tévézni. Az LG kitartásának biztosan lesz eredménye, és ha ilyen lendülettel viszi tovább a témát, akkor készülnek majd szemüvegmentes 3D tévék is.
Aki menő akar lenni, annak most a 4K, OLED és TV rövidítéseket kell tetszőleges sorrendben benyögnie a bolti eladónál, de ha véletlenül egy lottó négyesnek megfelelő összeget költene el a készülékre, fűzze hozzá még azt is, hogy hajlított legyen a kijelző. Hogy mi értelme van, arra nem jöttünk rá, de az LG készüléke is beszarás jól néz ki. A dél-koreai cég még csak bemutatóra szánta a 77 hüvelykes tévét, de a korábban bemutatott 55 hüvelykes modell 3,5 millió forintos ára alapján sejthető, hogy ez is brutálisan drága lesz.
A Panasonic nem annyira a dizájnt erőltette, hanem inkább a technológiára koncentrált. A WT600 nevű modell a világon elsőként támogatja a HDMI 2.0 szabványt, és ennek köszönhetően a berendezés másodpercenkét 60 képkockát tud lejátszani, szemben más tévék 30 képkockájával. A japán cég standjánál egymás mellett állt egy-egy 30-as és 60-as tévé, és az utóbbinak sokkal élőbb, szebb volt a képe. Egyetlen hibája, hogy a lejátszott focimeccsen a játék helyett arra koncentráltunk, hogy milyen szépen látszanak a fűcsomóban a fűszálak. Ezt sajnos képtelenség fotón bemutatni, reméljük a tévé eljut egy hazai bemutatóterembe is.
Izgalmas újítás a Panasonictól a személyre szabható főmenü is (Home Screen). Néhány perc alatt egyszerű felépítésű menüket állíthatunk össze, kiválogatva a nekünk fontos alkalmazásokat. Ennek köszönhetően nem kell többé a gyártók által kitalál, bonyolult és rengeteg fölösleges dolgot tartalmazó menürendszerben bolyongani. Az LG szélesvásznú kijelzőiben pedig a számítógépek megmentőjét láttuk meg: a 21:9 képarányú megjelenítők nemcsak mozizáshoz ideálisak, hanem a a produktivitást is növelik azzal, hogy két teljes méretű ablak elfér egymás mellett. Ez a megoldás azonban a Windows jó öreg asztali felületén működik igazán jól, nem a Win 8 modern interfészén. A cég egybeépített gépet is kínál ilyen kijelzővel.
Eddig nem sikerült találkozni olyan géppel, ami igazán jól kihasználja a Windows 8 új képességeit. Az olcsóbb laptopok ugyanúgy vastagok és rondák, mint eddig, a széthajtható tablet-laptop hibridek pedig ijesztően nyekeregnek, egy ötéves gyerek darabokra tudná törni bármelyiket. A drágább megoldások közt még mindig a Lenovo Yoga tűnik a legjobbnak, ami most már Thinkpad-verzióban is kapható. Ennek 12,5 hüvelykes full hd kijelzője van, és tud egy ügyes trükköt; a billentyűzet behúzódik a keretébe, amikor kihajtjuk a kijelzőt, hogy a gombok ne álljanak ki és ne kopjanak el.
Jó oka lehet annak, hogy a Lenovo a csúcsra jutott a pc-gyártók rangsorában, mert másik legérdekesebb Windows-alapú terméket is náluk láttuk: ez a Flex 20 AIO számítógép. Ez egy húszhüvelykes érintőkijelzővel ellátott asztali számítógép, amelynél az „asztali” szó szerint értendő, mert a gép kijelzőjét hátrahajtva az egész család elkezdheti nyomkodni tíz ujj érintését tudja egymástól függetlenül kezelni, tehát akár öten is tudnak rajta képeket forgatni vagy nagyítani.