A Windows bűneivel kampányolnak a szabad szoftverek szószólói

2009. október 9., péntek 17:00

Augusztus végén indította el Windows 7 Sins (szójáték, érthető a Windows hét bűnének, és a Windows 7 bűneinek is) nevű kampányát a szabad szoftverek népszerűsítését zászlajára tűző Free Software Foundation. Az akció apropóját a Windows 7 megjelenése adja, célkeresztjében azonban nem elsősorban az új operációs rendszer, hanem általában a Windows és a zárt forráskódú szoftverek állnak.

A Richard Stallman által vezetett szervezet első lépésként olyan levelet küldött az 500 legnagyobb árbevételű amerikai vállalat vezetőinek (pontosabban 499-nek, mert a Microsoftot kihagyták), amely a zárt forráskódú szoftverek, és speciálisan a Windows veszélyeire és csapdáira (a függőségi viszony kialakulására, a biztonsági, adatvédelmi kockázatokra) hívta fel a figyelmet, és egyben azt sulykolta, hogy a Windows 7 megjelenése kiváló alkalom a Microsoft-függőség felszámolására.

A kampány második hullámában 500 – ezúttal nem csak amerikai – civil szervezet vezetőit keresik meg. Reméljük, rá tudjuk ébreszteni a döntéshozókat arra, hogy azzal, ha áttérnek a szabad szoftverek használatára, pozitív hatással lesznek a társadalomra. Remélem, ezek a csoportok nyilvánosan elkötelezik magukat a szabadság mellett, és csatlakoznak azoknak a szervezeteknek az egyre bővülő sorához, amelyek megértették, hogy nem egyeztethető össze a szabadság és fejlődés alapvető értékeivel az, ha zárt forrású kereskedelmi szoftverekre áldozunk pénzt és időt – magyarázta a magasztos célokat Matt Lee, az FSF kampánymenedzsere.

Az FSF kampányanyaga szerint a Windows, illetve a Microsoft hét főbűne közé számít, hogy megmételyezi az oktatást (a Microsoft a lobbistáin és a marketinggépezetén keresztül rengeteg pénzt öl az oktatási minisztériumok megvesztegetésére, emiatt csak a szoftvercég termékeinek használatát oktatják az iskolákban), és megsérti a magánszférát, mert olyan technológiákat használ, melyek a felhasználó beleegyezése nélkül vizsgálják át a számítógép merevlemezének tartalmát. Ide tartozik még a monopólium vádja, a terméktámogatásai megszüntetésével folyton újabb verziók megvásárlására kényszerített felhasználókat függőségben tartja, és ellehetetleníti más fejlesztők szabványait, mint például az ODF nyílt dokumentumformátum. A Windows biztonsági hibáit (amiket a titkos forráskód miatt csak a cég tud javítani), és a médiafájlok másolásvédelmének erőltetését is a hét fő bűn közé sorolja a szervezet.

Shopline

  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft
  • Leopárd
    Nesbo, Jo: Leopárd Ár: 3980 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3184 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!