Rosszul kezdődött a nap az Apple-nek. Az egyik jogi hírszájton megjelent hírek szerint ugyanis az Apple vezetői is érintettek az úgynevezett visszadátumozási ügyben. Mint kiderült, jelenleg a kormányzat vizsgálja, hogy az állítólagosan érintett cégek - köztük az Apple és a CNET Networks - valóban visszadátumozták-e a részvényopciók adminisztratív papírjait, annak érdekében, hogy a vezetők a maximalizált profitot kaphassák kézhez.
Az ügy újabb fejleményeit kiszivárogtató The Recorder szerint az Apple két korábbi munkatársa, Nancy Heinen és Fred Anderson érintett. Anderson még 2004-ben vonult vissza az Apple pénzügyi vezetői posztjából, míg Heinen ismeretlen okokból hagyta el a céget azt megelőzően, hogy az Apple megkezdte belső vizsgálatát.
Az ügy mostani fejleményeire az amerikai tőzsdén 3,55 dollárral, azaz 4,36 százalékkal esett az Apple-részvény ára. A nap végére azonban normalizálódott a helyzet, és az Apple-részvény visszatért a 80 dollár fölötti értékhez.
A problémákat egyébként korábban az Apple belső vizsgálata tárta fel. Az Apple azt állítja, vezérigazgatójuk, Steve Jobs nem érintett az ügyben, annak ellenére hogy tisztában volt azzal, hogy két korábbi vezető beosztású munkatársa javára dátumozták vissza a dokumentációt.
A ZDNet még a nyáron arról írt, hogy az 1997 és 2001 között zajló visszadátumozások egyik kedvezményezettje éppen Jobs lett volna. Ám később állítólag törölték ezt a kifizetést, így a vezérigazgató nem lett részese az állítólagos csalásnak.
Az Apple-részvényesek idegeit tovább borzolhatja, hogy a hírek szerint Steve Jobs ügyvédet fogadott a kormányzati vizsgálat idejére.