
Az autók operációs rendszere elég sok mindenben különbözik a számítógépes rendszerektől, hiszen ezekben nem csilivili extrákra van szükség, hanem megbízható működésre. Alapvetően mégis ugyanaz a feladat: össze kell kötni az elektronikus alkatrészeket, és kommunikációs csatornát kell biztosítani a különféle alrendszerek között. A Cnet szerint japán rendszer az injektort, a fékrendszert és a szervót és még az ablakemelőket is kezeli majd.
Automata autó
A szabványosítás egyik legfőbb előnye, hogy a rendszert könnyebben át lehet majd ültetni az újabb modellekbe, ráadásul a szerelés is olcsóbb, ha több autómárka ugyanúgy javítható. Az is igen fontos, hogy egy széles körben elterjedt operációs rendszerre könnyebb kifejleszteni új megoldásokat, például egy magától beparkoló rendszert, vagy – a távolabbi jövőt nézve – egy robotsofőrt, amely emberi közbeavatkozás nélkül végigvezet ötszáz kilométert a sztrádán.
A napokban az IBM is arra hívta fel a világ figyelmét, hogy eljött az intelligens forgalomirányító rendszerek kora, mert másképp már nem lehet kezelni az állandósult forgalmi dugókat. Az óriásvállalat tavaly szeptemberben például szerződést kötött az autóalkatrészeket gyártó Magna International nevű céggel, és valószínűleg közösen fejlesztenek majd szenzorokra és mérőműszerekre épülő megoldásokat.
Európában is közösködnek
Egyelőre nem tudni, hogy a japán gyártók melyik operációs rendszert választják, és persze itt nem a Windowsról meg a Linuxról van szó, hanem kevésbé ismert speciális programokról. Az európai gyártók, a BMW, a Bosch, a DaimlerChrysler, a Siemens és Volkswagen például az OSEK elnevezésű rendszert használja.

Az oldalról ajánljuk
- Cinematrix
Nem végre, hanem így. Láttuk a Hunyadit, így kell televíziós sorozatot készíteni
Megnéztük a népszerű könyv alapján készült széria első öt részét.
március 1., 08:19
- Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója
A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.
március 1., 08:56
- Vélemény
Nem most van itt az ideje, hogy kérdezzünk Magyar Pétertől
Megint fölmerül a kérdés, mi is pontosan az ellenzéki sajtó és Magyar Péter viszonya.
március 1., 09:10
- Cinematrix
Levágta a fülét és megőrült, pedig csak nyugalomra vágyott
Vincent Van Gogh élete sokkal színesebb volt, mint képzeltük.
március 1., 08:21
- Belföld
Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében
Kerítésfelújítás közben bukkantak az eszközökre.
március 1., 09:31
- Gazdaság
Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita
Átszakadt a 400-as lélektani határ.
március 1., 09:22
- Belföld
Magyar Péter: El akarnak lehetetleníteni
A Tisza Párt elnöke felszólította a NAV, a rendőrség és az Állami Számvevőszék vezetőit.
7 perce
- Futball
Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán
Megkezdte a labdás edzéseket.
március 1., 08:15
- Belföld
Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében
Lapunk megtudta, hogyan változik az alkotmány.
március 1., 08:27
- FOMO
Több mint egy tucat ártatlant végeztek ki, mert boszorkánynak hitték őket
Erre már az ördög is félig kacsintana: 333 éve kezdődött a salemi boszorkányok pere, amelyről mai kvízünkben többet is megtudhat.
március 1., 06:10
- Belföld
Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot
A főpolgármester szerint vagy mindenki szabad egy városban, vagy senki sem az.
március 1., 07:57
- Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny
800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.
március 1., 09:47
- FOMO
Döntenénk egy ember haláláról, ha azzal másik ötöt megmenthetnénk?
A történelem legismertebb morális dilemmáiról most ön is elmondhatja az igazát.
március 1., 08:00
- Belföld
Szeles idővel kacsint ránk a hétvége első napja, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 8–13 fok valószínű.
március 1., 05:56
- Külföld
Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor
A produkciós cég még fizetett is a családnak.
március 1., 10:05
- Belföld
Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból
Arra is emlékeztetett, hogy hamarosan rendkívüli uniós csúcs lesz Brüsszelben.
március 1., 09:59
- Külföld
Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni
Az ukrán elnök az érzéseiről is vallott, és a történtek ellenére azt akarja, hogy Donald Trump az ő oldalukon álljon.
március 1., 07:51
- Külföld
Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában
Kicsit másképpen zajlott, mint nálunk, és egy napig tartott.
március 1., 09:49
- Külföld
Tucker Carlson kőkeményen megvádolta Ukrajnát, szerinte egy amerikai szenátor is bűnrészes
március 1., 05:55
- Futball
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén
A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.
március 1., 06:19
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Külföld
Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót
A tárcavezető szerint az amerikai elnök állásfoglalása adhat új reményt Közép-Európának.
március 1., 06:41
- Vízilabda
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes
A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.
március 1., 06:53
- Futball
Erre az angliai sorozatra még a világ másik végén is felkapták a fejüket
Ez az igazi karácsonyi csoda?
március 1., 06:11
- Jégkorong
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19
Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.
március 1., 07:42
- Belföld
Nyolc órás vita után minden képviselő megszavazta Győr költségvetését
Még a helyik lakosok is demonstrálni kezdtek az ülésen.
március 1., 07:11
- Külföld
Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul
Merész rajtaütésnek nevezte az ügyész, ahogyan a betörők Churchill szülőhelyére behatoltak, ahonnan egy aranybudival távoztak.
március 1., 06:36
- Futball
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban
Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.
március 1., 07:15
- Belföld
Halálos karambol történt az M5-ösön, ketten meghaltak, mikor személyautó csapódott egy kamionba
A helyszínre több mentőegységet is riasztottak.
március 1., 06:20