További Szoftver cikkek
Újságírókkal megtöltött partibusz száguld a vancouveri partok mellett – a pohártartók és a szőnyeg foltjai arról tanúskodnak, hogy szilajabb bulikat is látott már a járgány. Talán a helyi hokicsapat nagymenői is ilyenekben ünneplik a győztes gólokat, én azonban munkaügyben vagyok itt cseh, mexikói és még vagy 20 különböző nációjú kollégával. A világ egyik legnagyobb játékfejlesztő stúdióját, az EA Canadát készülök meglátogatni, a szervezők pedig cserébe nyilván azt várják el, hogy jókat írjak a készülő FIFA 08-ról. Megfogadom, hogy nem adom könnyen magam, bár sok esélyem nincs, mert már a focijáték előző részét, a FIFA 07-et is nagyon szerettük.
Harmincezer láb
A széria executive producere, Andrew Wilson fogad bennünket, és megpróbál sokkolni néhány adattal. A karácsonyi piacra szánt (tehát a negyedik negyedévben esedékes) FIFA 08-at 20 ország programozói, tervezői és tesztelői fejlesztik, Joe Booth vezető producertől pedig megtudom, hogy a FIFA 08-ban 15 ezer játékos szerepel. "Ez 20 százalékkal több, mint a FIFA 07 játékoskészlete, és 13800-zal több, mint amennyit a Pro Evolution Soccer 6 tud" – adja meg Joe vigyorogva a kötelező oldalvágást a konkurenciának. A nálunk NB I-nek nevezett bohóckodás természetesen nincs benne a tizenötezerben, azt ki kell érdemelni, viszont Angliától Mexikóig tucatnyi ország ligáját megtaláljuk).
FIFA vs. Pro Evolution Soccer – nagyjából így fest a focijátékok piaca ma. Előbbi a fejlesztési költségekkel nem spóroló, hivatalos licenceket raklapszám felvásárló EA műve, egy grafikai effektekkel és sztárkommentátorokkal feltunningolt családi játék, utóbbi pedig a japán csoda, ami nem olyan szép, nem olyan kényelmes használni, licencek híján pedig kedvenc csapatainkat kézzel kell belegyúrni, viszont a keményvonalas játékosok szerint játékmechanizmusában még mindig veri a FIFA-sorozatot. A két brand küzdelme eddig többé-kevésbé kiegyenlített volt (legalábbis a kritikákat tekintve), de a FIFA 08 lehet az első olyan darab a szériában, ami a hardcore játékosokat is meggyőzi.
Csapatjáték a neten
A fejlesztők ugyanis a külcsín polírozása mellett a játékmeneten is átmentek a csiszológéppel. A PS2-es verziót kis is próbálhatom, és már egy félidő után feltűnik, hogy az AI, vagyis a mesterséges intelligencia sokat fejlődött, különösen védekezésben. A FIFA 07-ben kellő gyakorlás után magabiztosan tudtam alázni a gépet, a folytatásban azonban sorra csődöt mondanak a megszokott trükkjeim. Az irányítás is használhatóbb, jobban érzem, hogy uralmam van a játékosok felett, talán azért, mert létezik már "az istenit, passzolj, hát itt vagyok tisztán" gomb, illetve "szúrd rá izomból, hát ott a gólhelyzet az orrod előtt" gomb. És végre a kapusok is kaphatnak piros lapot.
A portugál kollégával nyomunk egy barátságosat. A többszemélyes játékban egyelőre nem látok sok fejlődést, de egyrészt PS2-n nem jön ki minden újítás, másrészt az egymás elleni játék legnagyobb dobásait, az egykapuzást és a "be a pro" azaz "légy profi" játékmódot a fejlesztés korai fázisa miatt még nem próbálhatom ki.
Ez utóbbi játékmód annyit tud majd, hogy minden játékos csak egyetlen focistát irányít, és az ő pozíciójából játssza végig a meccset. Ezt egyelőre legfeljebb nyolcan lehet majd játszani pc-n, de az EA bevallott szándéka, hogy a későbbi folytatásokban megvalósítsák kétszer 11 játékos online küzdelmét. És akkor alakulhatnak online focicsapatok, közöttük rendezhetnek virtuális világbajnokságokat sőt, akár egy EA-Aranylabdát is ki lehet majd osztani a nem is olyan távoli jövőben. A visszajátszásokat pedig már most könnyen és gyorsan lemezre lehet menteni, szóval addig is lehet villogni a YouTube-on a 4-4 elleni meccsek szebb pillanataival.
Cselek csuklóból
A játék kézikonzolokra (PSP, Nintendo DS), pc-re és következő generációs konzolgépekre (PS3, Xbox 360, Wii) is megjelenik majd, a PS2-es változat mellett még a PSP- és a Wii-verziót próbálhatom ki. Az előbbi vitán felül a legszebb fociprogram, amit kézikonzol a hátán hordott (gyakorlatilag PS2-es minőségű a látvány), és csak ebben található meg a Football IQ nevű kvízjáték, amiben helyesen megválaszolt kérdésekkel lehet egy imaginárius kapura törni. A programban csak a foci szabályairól található vagy 500 kérdés, ezen felül pedig több ezer a híresebb meccsekről, csapatokról és játékosokról. Kellemes meglepetés, hogy három kérdésből máris kapok egy magyar vonatkozásút: mennyire alázta az Aranycsapat 1954-ben Dél-Koreát? A helyes válasz természetesen 9-0, a mérkőzés egy volt a világbajnokságok történetének három legnagyobb gólarányú meccse közül.
A Wii-verzió is pofás, bár ott a nagy kérdés az irányítás, illetve az, hogy mit hoznak ki a hadonászós konzolból egy lábmunkát igénylő sport szimulálásakor. Ezen a téren vegyesek a benyomásaim: a nuncsakunak becézett kontrollerrel az irányított játékos testét lehet vezérelni, a másik kontrollerel pedig a lábát. Ez a koncepció leginkább cselezéskor jön ki jól (egy gyors jobb-bal csuklómozdulattal lehet előcsalogatni például egy megtévesztő cselt, és ez nagyon kézre áll), máskor viszont inkább bosszantóan erőltetettnek tűnik, különösen a kapura rúgás, amihez a nuncsaku hirtelen felrántása szükséges.
A következő generációs erőgépek közül csak az Xbox 360-változatban nézhetjük meg, ahogy a digitális Ronaldinho gyakorolja a kapura rúgást. Egészen elképesztő a hasonlóság a pixelmodell és a Barca nagymenője között, és a mozdulatok is pontosak: a világklasszis lábkörzése valódi gyepen is elmenne. A FIFA 08 új labdafizikája is itt jön elő leginkább: a labda élethűen ível attól függően, hogy emberünk hol és milyen erővel rúgja meg. Hitelt adok Booth szavainak, aki szerint a FIFA 07-et még csak kötelességből gyalulták át nextgen-konzolokra, a FIFA 08 azonban már tényleg kihasználja majd a PS3 és az Xbox 360 tudását.
Elhangzik még néhány ígéret, állítólag pc-re specifikus látványelemek készülnek és a játék a többmagos rendszereket is támogatja majd, de ez az a verzió, amiből semmit nem látunk. Ahogy a sorozattól megszokhattuk, lesz egy beépített menedzserjáték is, az egyes csapatok pedig a rájuk jellemző stílusban küzdenek majd. És 2008-ban valószínűleg hagyomány szerint jön az EB-re időzített kiegészítő, bár Paul Hossack, a PS2-es és a pc-s változat producere ezt az istennek nem erősíti meg nekem, csak a jól betanult marketingszöveget darálja (amit én igennek veszek).
Irritáló profizmus
Másnap stúdióvizittel kezdődik a program, Steve Frost, az EA Canada sajtósa és Robin Williams-imitátora vezet körbe bennünket. Az előtérben egy ismert karakterszínész, Peter Mullan jön szembe (legutóbb Az ember gyermeke című filmben láthattuk). Valamelyik készülő játékban bizonyára viszontlátjuk majd őt – a filmsztárok szerepeltetése ugyanis bevett gyakorlat az EA-nál. Steve megmutatja nekünk a cég hatalmas játéktárát, ahol az összes valaha kiadott EA-program megtalálható, majd a video- és hangstúdiók következnek.
Eric LeBlanc hangmérnök demonstrálja, hogy a három réteg üveggel elválasztott, vibrációt és hangot is tökéletesen szigetelő stúdióból tényleg semmi nem hallatszik ki, és elmondja, hogy ha csak lehet, eredeti hangokat használnak (a Need for Speedhez is ők maguk vették fel az autók hangjait). Természetesen itt is megfordult már néhány sztár: Snoop Dogg, Judi Dench és Ian "Gandal" McKellen neve hangzik el.
A 15 videóvágószoba előtt elhaladva kis pihenőhelyiségbe botlunk, ahol a dolgozók csocsóval és klasszikus pénzbedobós játékautomatákkal pihenhetnek. Egy emelettel lejjebb két hatalmas konditeremben, jóga- és pilatesórákon és egy fedett kosárlabdapályán lehet lazulni. A szabadtéri sportok kedvelőinek pedig a stúdió mellett ott egy focipálya, egy röplabdapálya és a biztonság kedvéért még egy kosárlabdapálya. Jó lehet itt dolgozni, bár az ilyen szintű profizmus néha már irritáló az egyszeri káeurópainak: még a büfében is lehet játszani, az egyik kávézóasztal az eredeti Galagát rejti.
Steve kivezet bennünket az épületből, át a már említett focipályán. Az angolok rögtön rárabolnak a labdára, egyikük erőből fölérúgja, mire elhangzik az obligát beckhamezés. Újabb égést senki nem kockáztat meg, átvonulunk a tavaly ősszel befejezett kettes számú épületkomplexumba, ami 1600 újabb dolgozónak adott munkát, és ahol a világ legnagyobb, 96 kamerás motion capture-stúdiója található.
Sztárjátékosok feszülős ruciban
A motion capture (szlengesítve mocap) egy mozgásrögzítő eljárás, amit a 80-as években fejlesztettek ki, eredetileg az egészségügy számára. Használatához szükségeltetik egy fekete sztreccsruha rengeteg fényvisszaverő ponttal és speciális kamerák, amelyeket egy-egy reflektor vesz körül. A különböző helyen felállított kamerák a térnek ugyanazt a részét világítják meg, ott mozog a sztreccsruhába öltözött alany, akinek a mozdulatait rögzíteni szeretnék. A kamerák mindegyike egy-egy miniszámítógépet rejt, a rendszer ezek segítségével elemzi a pontokról visszaverődő fényt, és ebből összeállít egy 4 megapixeles felbontású pálcikaember-modellt. A modell mozgása így hűen követi az alanyét, és remek alapot szolgáltat a játékokat fejlesztő animátoroknak.
A FIFA 08 mocap munkálataihoz több sztárt is megnyert az EA. A fő húzónév Ronaldinho, aki maga is felöltötte a pöttyös sztreccshacukát, szóval nem véletlen, hogy az Xbox 360-verzióban látott digitális Ronaldinho mozgása olyan élethű volt. A lenti képgalériában látható, hogy a csatár az arcára is kapott érzékelőket – meg kell jegyezni azonban, hogy az arcanimáció finomságait csak a gólörömök és reklamációk bejátszásainál lehet majd élvezni, mert a játékos modelljét egyébként messziről mutatja a kamera. Mocapes arcanimációnak egyébként inkább más műfajokban van jelentősége, például a szintén az EA által készített Keresztapa-átiratban, amiben az egyik részletesen kidolgozott karaktert James Caan formálta meg (ami azért érdekes, mert őt már az első Keresztapában kinyírták).
Ronaldinho mellett Sergio Ramos, Klose, Ribery, Barnetta, Ivanschitz és Malouda adták nevüket és mozdulataikat a játékhoz, de sajnos egyikükkel sem találkozom. Be kell érnem egy profi kanadai focistával, akivel éppen tizenegyesvédéseket vesznek fel. A játékos nagyokat vetődik a sztreccsruhában, és egy felvételvezető "cut!" kiáltásai zárják a próbálkozásokat, tisztára, mint egy filmforgatáson. Mike Harrison stúdióvezető szerint a mocap-rendszer foglaltsága is egy filmstúdióéval vetekszik. Évente kb. 200 napot forgatnak (ez félmillió másodpercnyi adatnak felel meg), pedig külsős munkákat nem vállalnak, csak az EA játékaihoz készítenek mozgásmintákat. A FIFA-sorozathoz már rengeteg mozgásuk van, de a FIFA 08-hoz készítettek még összesen 15 napnyi felvételt. Mivel nem tudnak minden nagyobb sztárt meghívni, mozgásszínészeket alkalmaznak, akik tanulmányozzák és leutánozzák a hírességek jellegzetes mozdulatait.
A stúdió előterében dupla és tripla platinalemezek (egymillió eladott példánnyal kell szorozni), és a mocap-ruhát megjárt sztárok mezei és trófeái borítják a falat. Dolgozott már ezzel a rendszerrel Kaká, Davids, Henry, Rooney, a kosarasok közül pedig Dwayne Wade. A forgatás nem mindig könnyű: az NHL hokijátékok felvételekor a jég tükröződésével volt sok probléma, a Madden amerikaifoci-játékok forgatásakor pedig a ruhák szakadtak ki folyton, illetve az érzékelők csúszkáltak el az ütközésektől. Tiger Woods golfatyaúristennel az volt a gond, hogy nem ért rá Kanadába utazni, ezért a kedvéért az egész rendszert házhoz vitték két forgatási napra. Az EA-tól nem áll távol az ilyen nagyvonalú problémakezelés: amikor egy korábbi FIFA-játékhoz műholdas felvételeket készítettek a nevesebb focistadionokról, a NASA az ő kedvükért állította át egyik műholdját.
Kosár, hoki, rögbi
A látogatás záróaktusaként megleshetünk két további készülő sportjátékot, egyet pedig ki is próbálhatunk. Az NBA Live 08 a kosárlabda-szimulátor következő része lesz, az Xbox 360-as verziót csodálhatjuk meg. Brian Ullrich producer szerint elsősorban a külcsínre gyúrtak rá, a mozgási animációkat és a karaktermodelleket csicsázták. A látvány meggyőző, Kobe Bryant pixelmása elég élethűen izzad. A játékosok ütközésének kezelése már a játékmenetben is változást jelent: a 07-es sorozatszámú elődben még nem voltak durva belemenések az ellenfélbe, most már lesznek. A mesterséges intelligencia kötelező fejlesztései között pedig a védelem finomhangolása emelendő ki, illetve most már a lepattanót is ügyesebben szedi a gép. Megkérdezem, hogy a FIFA "be a pro" módjához hasonló lehetőség lesz-e a programban, a válasz pedig egy határozott "egyelőre nem, talán a folytatásban".
Az NHL 08 hokijátékon is leginkább külső burkolati munkák látszanak, mert ahogy Dave Littman producer mondja, "a játékmenet már a 07-ben is fasza volt". Itt is az ütközéskezelés a fő mutatvány: a játékosok most már a fizikai törvényeknek engedelmeskedve egy-egy nagyobb taknyolás után továbbcsúsznak a jégen, a grafika és az AI pedig természetesen szebb és jobb. A játékmechanizmusban a korong élethűbb fizikája az érezhető változás, a virtuális hokisok most már leszoríthatják a korongot. Végül, az EA megalomániája az összes hokicsapat játékba kódolásán és igazi himnuszok digitalizálásán érhető tetten.
Utolsónak mutatják a nagy meglepetést, ami inkább az angol kollégákat hozza lázba, ugyanis a Rugby 08-ról van szó. Mint a cím mutatja, a játék egy készülő rögbiszimulátor, ami a hozzám hasonló laikusnak annyit mond, hogy az amerikaifoci-szimulátorokhoz képest nincs sisak a kicsi a rakást játszó szép szál embereken, és néha egy kapu fölött kell átrúgni a labdát. Az EA utoljára 2005-ben adott ki folytatást ehhez a sorozathoz, szóval a játék tényleg meglepetés (mint ahogy az is, hogy ez az egyetlen program, ami nem jön ki nextgen-konzolokra, csak pc-re és PS2-re), viszont akárcsak 2005-ben, most is zéró érzékkel próbálok boldogulni vele. Maradok annál a focinál, amit gömb alakú labdával játszanak.
A stúdiólátogatás után a dán újságíróval és egy autómagazinos magyar kollégával (ő az új Need For Speed miatt jött ki) kitetetjük magunkat a partybuszból egy autentikus hokibár előtt. A helyiek játszanak a listavezető Anaheimmel, hosszabbításban 2-1-re nyernek , az aranygól a bárban ülő kb. százötven kanadait egyszerre repíti vissza a tagolt beszéd kialakulása előtti időkbe. Mutatják a lassítást, a kapus későn mozdul, a védő elesik, a lendület továbbviszi a jégen.
Pont, mint a játékban.