Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Emberi érzelmekre reagáló gépek

2003.12.08. 17:07
Milyen típusú kapcsolatok alakíthatók ki ember és computer között? Érzékelhetik, megérthetik-e érzelmeinket s miként reagálnak rájuk, ha a válasz igen? Létrehozhatunk-e tartós szociális/pszichés viszonyt velük - ráadásul úgy, hogy még profitáljunk is belőle?
Rosalind Picard
Az MIT Médialaboratóriumában kutató Rosalind Picard és munkatársai 1995 óta tanulmányozzák a bonyolult problémakört. Véleményük szerint kivitelezhető a felhasználó érzelmeit felismerő, értelmező és befolyásoló, azokra intelligens módon reagáló számítógépek, programok, virtuális asszisztensek fejlesztése. A szakterületet Picard 1997-es, vizsgálódások és esszék sorát elindító könyve után affective computingnak [érzelmi számítás(tudomány), AC] nevezték el.

Érző gépek

Nyitott kérdés, amire maga se tudja a választ - állítja a tudós, majd egy másik, nagy horderejű problémát vet fel: meddig mehetnek el a számítógépek az emberi érzelmek kezelésében, saját érzelmeik kifejezésében, úgy, hogy valójában nem éreznek semmit? Ugyanakkor éles különbséget tesz az affektív jeleket érzékelő, illetve interpretáló, vagy - legtávoli lehetőségként - mutató gépek között. Hiába tanítjuk meg nekik például, hogy felismerjék, hogy be tudják azonosítani a rettegést, attól még nem rettegnek.

Picard eleinte a jelfeldolgozó technológiák computerekre - azok hatékonyabb "gondolkodását" célzó - alkalmazásával foglalkozott. Az agy (érzelmekért felelős, hang-, kép-, szagminták felismerésében fontos szerepet játszó) limbikus rendszereit tanulmányozva jutott el Antonio Damasio munkáiig. 1994-es, Descartes tévedése (Descartes' Error) című könyvében a neurotudós amellett érvelt, hogy - a limbikus rendszerek és a homloklebeny "összjátékaként" - következtető/döntéshozó készségünk részben emocionális indíttatású, mivel képesek vagyunk megélni érzelmeinket.

Affective Computing rendszer

Picard az intelligenciateszteken magas eredményt elérő, ám érzelmileg teljesen közömbös agykárosultak és a szabály-alapú MI-rendszerek hibái közötti párhuzamból kiindulva jutott el a legtöbb MI-kutató, például John McCarthy nézeteivel ellentétes felismerésig, hogy az emocionális oldal nem mellékhatás, hanem igenis figyelembe kell venni a számítógépek tervezésekor. A forradalmi célok kivitelezésére kutatócsoportot szervezett, s mintegy 1999-től az MIT Médialaboratóriuma számít az AC világközpontjának. Fejlesztéseik, "emberközpontú" gépeik rendeltetése nemcsak a computer és a felhasználó interakciója során gyakran tapasztalt frusztráció csökkentése, vagy a még erőteljesebben felhasználóbarát számítástechnika, hanem az alapvető érzelmi mechanizmusok jobb megértése is.

Laura

Timothy Bickmore
A jelenleg a Bostoni Orvosi Egyetemen, orvosi-informatikai rendszereken dolgozó Timothy Bickmore, az MIT PhD-hallgatójaként vett részt a fejlesztésekben, s dolgozott ki egy - a kommunikáció-, diskurzuselmélet, kognitív viselkedésterápia, szociálpszichológia eredményein alapuló - animált beszélgető szoftverágenst, Laurát. Laura humanoid karakter; megjegyzi, miről csevegtünk vele, a beszélgetések során merít a korábban elhangzottakból. De nemcsak beszél, hanem a nem-verbális kommunikáció más formáit szintén alkalmazza: gesztusokat, tekintetet, arcjátékot, stb. Tanácsokat ad, feladatokat vezet le, meghallgatja partnerét.

Bickmore kéthónapos kísérlettel tesztelte/teszteli Laura hatékonyságát. Egyrészt az ágens-ember kapcsolat, másrészt - főként - az érdekli, hogy a kapcsolatból profitáljanak a felhasználók. Százan vettek részt a kísérletben, például a Business Week, a New York Times, a Wired hasábjain publikáló, Linus Torvalds-szal közös könyvet (a Linus életét, s azon keresztül a Linux történetét elbeszélő Just for Funt, 2001) jegyző író, David Diamond.

Bickmore három csoportra osztotta alanyait: egyesek (például Diamond) mindennapos kapcsolatban álltak a hölggyel, mások csak a gyakorlatokra vonatkozó utasításokat kapták tőle, tehát kizárólag kommunikációs csatornaként támaszkodtak rá, míg a harmadikba tartozók még a létezéséről sem tudtak. Azonos feladatokat kellett elvégezniük: napi negyvenöt perc testedzést, minimum tízezer lépésnyi sétát.

FittTrack

Diamond a Wired lapjain számolt be élményeiről, harmincnapos fogyókúrájáról, s arról, hogyan adott le Laura segítségével négy-öt felesleges kilót. A szükséges információmennyiséggel felvértezett ágens nemcsak a gyakorlatokról faggatta, de mesélt vicceket, és napi aktivitásáról is érdeklődött. Az egyébként családos Diamond vagy begépelte a választ, vagy a felajánlott opciók egyikére klikkelt. Miután elváltak egymástól, kifejezetten hiányzott neki Laura, ám megállapította, hogy az ágens túlzottan felszínes, mechanikus. Érzelmeit ugyan többé-kevésbé felismerte, de különösebben nem reagált rájuk, és viselkedése sem árulkodott saját emóciókról. Viszont kétségtelenül segítette, s - egyetértve Laura többi "páciensével" - hasznosabbnak látta barátoknál, családtagoknál, esetleges fogyókúra-sorstársaknál.

A (részben még mindig tartó) kísérletek bizonyítják, hogy legjobban a Laurával "meghitt" viszonyban lévők teljesítenek.

Bickmore a lehetséges orvosi alkalmazásokat tanulmányozza. És Laura különben is csak a kezdet...