
Géptanár segít az éneklésben
További Szoftver cikkek
Problémás hangok
Legalábbis eddig így gondolták a szakértők, hiszen az énekelni tanulók nehezen vagy sehogy sem tudják kontrollálni. Könnyű tévedni, problémás jól megítélni.
Noam Amir, a Tel Aviv Egyetem kutatója és munkatársai által fejlesztett – humán szakértőket „emuláló” – program viszont képes elbírálni a vibrálás (vibrato) minőségét: megtanulja, hogyan osztályozza, értékelje azt. A biológiai visszacsatoláson (biofeedback) alapuló alkalmazás komoly segítséget nyújthat énekeseknek technikájuk csiszolásában, tökéletesítésében. A számítógép énektanár (is) lesz.

A fejlesztők azonban leszögezik, hogy a program a művészeknek jelenthet kapaszkodót, míg a producerek és kiadók sok hasznát nem fogják látni. Egyszerűen azért, mert nem új tehetségek felfedezésére találták ki.
Új énektanár születik
A vibrálásnál a hangváltás mértéke teljes mértékben előadó-függő. Általános elv, hogy félhangnál nagyobb eltérést semmiképpen nem tanácsos létrehozni. (Egészhangosat csak az elektromos gitár használ, míg egyes hangszereknél, például ütősöknél és billentyűsöknél kivitelezhetetlen.) A hang „melegebb” lesz, az intonációs problémák kevésbé tűnnek fel.
Mérése a hangszín-módosulás és annak sebessége szerint lehetséges. Az új program az emberi fül számára legjobban tetsző vibrálás-minőségek imitálását tanítja meg.
A jelenség kezelése természetesen nem eredményez azonnal szupertehetségeket. Az elsősorban a beszéd érzelmi aspektusait és hatásait, érzelmek verbális úton történő kifejezhetőségét vizsgáló Amir nem győzi hangsúlyozni, hogy a „vibrálás az énekes repertoárjának csak az egyik eszköze. Az előadónak érzelmi hatást kell elérnie, ami meglehetősen nehéz feladat.”
Az izraeli kutatók már évekkel ezelőtt eldöntötték, hogy megpróbálnak objektív képet alkotni a vibrálásról, és a minőséget számokba öntik. Programjuk inputként nagy mennyiségű felvételt kap, melyeken zenei szakos diákok énekelnek. Figyelembe vették a tanárok véleményét is. Mindezek alapján kidolgozták a vibrálás-stílusokhoz kapcsolódó speciális matematikai mérés módszertanát.

Zenei és zenén túli alkalmazások
Az előkészületek után új hangokkal tesztelték a programot. Képes volt az osztályozásra, nagyjából úgy tette, mint a humán szakértők. Fokozatosan tanulta – és tanulja – meg, miként bírálja el a dalra fakadók teljesítményét. A kutatók az első tesztek után bővítették ki biofeedback-kel és egy monitorral. A kiegészítések lényege, hogy az énekesek valós időben lássák teljesítményüket, és ennek megfelelően javítsanak rajta, döntsék el, célszerű-e hangjukat még jobban vagy egyáltalán nem vibráltatni.
A kutatás eredményei túlmutatnak a csak zenei alkalmazásokon. A program automatizált hívásközpontokban – ahol a hívó számítógéppel kommunikál – szintén hasznosulhat. Ha Amir elképzelései valóra válnak, idővel különböző érzelmeket (haragot, idegességet, stb.) is felismerhet. A jelenlegi központok igen rosszul teljesítenek ezen a területen: míg az ember azonnal kihallja mások hangjából az érzelmi töltést, s annak megfelelően vált, a gép képtelen rá, és gyakran még jobban felbosszantja a vonal másik felén lévőt.

Az oldalról ajánljuk
- Tenisz
Djokovicsék meg akarják menteni a teniszt, de a beadványt alá sem írta a szerb klasszis
A még mindig aktív 37 éves világklasszis által alapított szövetség jogi úton folytatja harcát a sportág kulcsszervezeteivel.
március 25., 09:22
- Kultúr
Lipcsében mutatják be négy magyar író új köteteit
Hamarosan megnyílik a lipcsei könyvvásár.
március 25., 09:03
- Külföld
Jönnek a bejelentések, Washington és Moszkva kulcsfontosságú ügyben állapodhatott meg
Mindkét fél előrelépésről beszélt, Ukrajnát is tájékoztatták.
március 25., 08:21
- Futball
Újabb kiütéses győzelmet aratott a Barcelona a spanyol bajnokságban
Lewandowski duplázott, a katalánok négy gólig meg sem álltak.
2 perce
- Belföld
Magyar Péter szerint egy nap alatt több mint 100 ezren vettek részt a szavazásán
A kérdésekre április 11-ig lehet válaszolni.
március 25., 09:07
- Külföld
Először mutattak ki madárinfluenzát egy juhban Angliában, a kutatók világjárványtól tartanak
A tudósok egyre nagyobb aggodalommal figyelik a vírus fajokon átívelő terjedését.
március 25., 07:49
- Belföld
Orbán Viktor aláírta: fontos változások jönnek a keresztény fiataloknak szóló ösztöndíjprogramban
A kormányrendelet már hatályba is lépett.
március 25., 08:36
- Világjátszma
Trump és Putyin egy húron pendül Zelenszkij ügyében?
Egy ukrajnai béke után az amerikai befolyás megnövekedhet, de az orosz visszatérés esélye is megmarad.
március 25., 08:51
- Cinematrix
A Kamaszokból is ismert Erin Doherty az Indexnek: Felszabadító, amikor ennyire domináns nőt játszhatok
A britek újdonsült sorozatsztárjával beszélgettünk.
március 25., 05:48
- Futball
„A törökök úgy bontottak meg minket, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva”
A válogatott vesztes NL-párharca után Csábi József és Kenesei Krisztián volt az Index Sportcast vendége.
március 25., 06:02
- Kultúr
Először szerepel együtt a színpadon Básti Juli és Mucsi Zoltán
Garantált a sírás.
március 25., 09:34
- FOMO
Busás sikerdíj a legjobb szeretőnek az 1057 férfivel ágyba bújó influenszertől
Bonnie Blue állja a betaníttatás költségeit.
március 25., 06:51
- Külföld
Tüntetés indult Belgrádban Donald Trump vejének hotelprojektje ellen
A szerb kormány tavaly kötött megállapodást Jared Kushner befektetési cégével.
március 25., 07:26
- Belföld
Eltűnnek a felhők, akár 20 fokot is mérhetünk
Az elmúlt napokban több mint 30 milliméter eső esett.
március 25., 05:59
- Téli sport
A vb-szereplésével elégedetlen sportolónk érmet szerezne a 2026-os olimpián
Honosított gyorskorcsolyázónk még nem érzi magát százszázalékosnak.
március 25., 09:45
- Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi
Nagy Márton üzent a döntés után.
március 25., 07:21
- Külföld
Így gyalázták az európai vezetőket Donald Trump emberei a kiszivárgott üzenetekben
Kezdetben csak a húszik elleni támadás volt a téma.
március 25., 09:28
- Külföld
Vissza kellett fordulnia egy utasszállítónak, mert a pilóta otthon felejtette az útlevelét
Két órája repültek, mikor kiderült a baki.
március 25., 06:27
- FOMO
Sztrókot kapott a NOX egyik alapító tagja
Nagy Tamásnak emiatt kellett kihagynia a legnagyobb koncertjét.
március 25., 06:04
- Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki
Meg is lett a jutalma.
március 25., 06:20
- Kultúr
Ebben a korszakban az emberek még tudtak hinni a csodákban
Tisztelgés Harry Houdini és kortársa, Nikola Tesla előtt.
március 25., 06:03
- FOMO
Annyi arany gyűrű tűnt fel a képernyőn, hogy a legcsicsásabb zaci is megirigyelhette
Elstartolt az RTL új vetélkedője, mi megnéztük.
március 25., 06:07
- Külföld
Áttörés a tűzszünetben, Ukrajna és Oroszország is elfogadta a megállapodást
március 25., 06:07
- Külföld
Ezrek tüntettek Észak-Macedóniában a diszkótűz miatt
Az ellenzék a belügyminiszter lemondását követelte.
március 25., 06:37
- Külföld
A Trump-kormányzat véletlenül kiszivárogtatta a háborús terveit
Az Egyesült Államok elnöke állítólag nem tudott a történtekről.
március 25., 06:24
- Gazdaság
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
március 25., 06:09
- Belföld
Vádat emeltek a holland nő ellen, aki egy bicskával végzett párjával Budapesten
Mire ráeszmélt tettére, a férfit már nem lehetett megmenteni.
március 25., 08:38
- Belföld
Keresztbe fordult kamion okozott súlyos balesetet az M3-ason, több kilométeres a torlódás
A 32-es főúton is fennakadásokra kell számítani.
március 25., 06:49