Előttünk az 1080-as felbontású, 1,3 méteres Samsung lcd-tévé, mellette az Xbox 360 optikai meghajtója zümmög. Benne az ötvenmilliárd jelet hordozó dvd, rajta minden idők egyik legjobban várt játéka, a Grand Theft Auto IV. Mély morajlás, Niko, a főszereplő szinte életnagyságban érkezik meg Liberty Citybe, a GTA-univerzum New Yorkjába. A jobb élet reményében jött az egyik kelet-európai országból. Részt vett a boszniai harcokban, elég sok van a számláján, de abban bízik, hogy unokatestvére, Roman segítségével kimászhat a bajból.

Az ígéret földje

Miután befut a hajó. Niko autóba ül unokatestvérével, majd megérkezik annak lepukkant csótányfészkébe, amit az palotaként írt le korábban. A főszereplő elkezdi hiányolni a sportautókat, a luxust, és a lányokat, akik "úgy szívnak, mint a vákuum". Pár perc alatt kiderül, hogy kemény idők jönnek, és hogy Roman az a kedves fajta, de menthetetlen lúzer.

Miközben az első küldetéseket teljesítjük, elkezdjük felfedezni a várost, ami este is él. Az emberek futkároznak, kommunikálnak egymással, a rendőrök járőröznek, az építőmunkás táblát tart a a gödör előtt, nehogy belehajtsunk, és néhányan komolyan fel tudják húzni magukat, ha minden ok nélkül megütjük őket az utcán. A grafika remek, és bár az élsimítás nem a legjobb (elég sok vonal fűrészes az Xbox 360-on, ami persze kisebb tévéken kevésbé feltűnő), aki volt már New Yorkban, azt azonnal elkapja a hangulat.

Aki meg nem, az legkésőbb akkor beleéli magát a játékba, amikor egy rosszul bevett kanyar után röptében megpördül hosszanti tengelye körül az autó, becsapódik egy lámpaoszlopba, agyonnyom egy rendőrt, a hátsó ülésén ücsörgő prosti meg elégedetlenkedik. Aztán jön a reggel, a nap felkel, és csodálatos fényekkel tölti meg a várost. Elég hamar sikerül véletlenül belezúznunk a folyóba is, ami azért jó, mert ilyen élethű víztükörrel ritkán találkoztunk eddig.

De él Niko is. Ha száguldás közben keményebben csapódunk be a falba, kiesik az ablakon, ilyenkor nem árt valamelyik gyorsétterembe hajtani, és enni egy hamburgert, mielőtt meghalunk. Motorral a falra mászós mutatvány azzal jár, hogy csinos kis vérfoltot hagyunk magunk után a betonon.

Felfedezés

Az első órában olyan jól elszórakozunk a város felfedezésével, hogy alig marad időnk a küldetések teljesítésére, pedig Romant lépten-nyomon elverik, és folyton ki kell húzni a szarból. Harcolnunk is kell, hogy megvédjük, a célpont rögzítése után rúghatunk, üthetünk vagy másféleképpen üthetünk (attól függ, hogy melyik gombot nyomjuk le), és végre már azt is látjuk, hogy mennyi életereje maradt az ellenfélnek.

Fegyverhez nagyjából egy óra után jutunk, és egyből használnunk is kell: egy jamaikai utasunk ideges gangsztákkal randizik a sikátorban, akik rögtön rá is támadnak, nekünk meg fedezékből kell kiosztanunk a bandát. Sokat segít az automata célzás, ami igazi mankó lehet azoknak, akik korábban csak pc-n játszottak, és a konzol irányítójával képtelenek eltalálni az ellenfeleket. A GTA IV-ben fontos szerep jut a fedezéknek is. Ugyan meg lehet csinálni a küldetéseket rohangálva lövöldözve is, de egyrészt sokkal hatékonyabb, másrészt Niko karakteréhez is közelebb áll, ha egy fal mögül támadunk, és amikor úgy hozza az élet, visszahúzódunk a golyók elől.

A rendőrök a negyedik részben viszonylag nyugodtak, amíg ki nem húzzuk a gyufát. Elviselik, ha nekik megyünk, abból sem csinálnak nagy ügyet, ha tömegbalesetet okozunk, de ránk vijjognak, ha egy erősebb autóval truvájkodunk az utakon. Akkor sem kezdenek el körözni minket, ha elkötjük az egyik autójukat, pedig azt nem tudjuk simán kinyitni, először az ablakot kell betörnünk. Persze elég hamar szembetaláljuk magunkat egy olyan küldetéssel, ahol a zsaruk lerázása lesz a feladatunk, ami bizonyos szempontból egyszerűbb, de mindenképp logikusabb, mint a korábbi részekben.

Ha körözés alatt állunk, a térképen pontosan látjuk, hogy hol vannak az üldözőink, és ha elég messzire menekülünk tőlük (kiérünk a körözési zónából), lerázzuk őket. Ha menekülés közben új rendőrrel találkozunk, onnantól kezdve ő jelenti a kör középpontját, szóval kezdhetjük előről az egészet. Szerencsére a térképen látszik, ha járőr közelít, szóval el tudjuk kerülni őket, de ne számítsunk egyszerű mutatványra: amikor épp 130-cal menekülünk egy szűk városban, és azt próbáljuk belőni, hogy merre forduljunk a követező kereszteződésben, nehéz ütközés nélkül megúszni a rendőrök figyelését. Ha meg becsapódunk, utolérnek minket, és ez egyáltalán nem olyan kellemes, mintha csak Újpesten próbálnánk lerázni harleys járőrt.

Komolyan viszont csak akkor tudjuk felhúzni a zsarukat, ha megpróbálunk átmenni olyan városrészbe, ami még nem nyílt meg előttünk. Például Manhattanbe, ami eleinte még blokáddal lezárt zóna, de a sötét éjszakában csak az utolsó pillanatban vesszük észre, hogy épp becsapódunk a városrészbe átvezető híd közepén a rendőrök sorfalába. Ilyenkor egyből maximumra ugrik a körözési szintünk, jönnek a helikopterek, a rendőrautók, pillanatok alatt elintéznek minket.

Miközben egyre mélyebbre ássuk magunkat a bűnben, az érzelmi szál is elkezd kialakulni. Michelle, "a" lány egyből beleszeret Nikóba, így randira kell vinnünk a bowlingklubba. Akkor sincs nagy baj, ha véletlenül megagyaljuk andalgás közben, mert ugyan hazarohan, de másnap újra elvihetjük ugyanoda, hogy felidézzük az első randi mókás pillanatait. Bowlingozni is lehet, bár ez a része a játéknak inkább csak arra jó, hogy megértsük, Liberty City tényleg él, tényleg létezik.

Kapcsolatok

De nemcsak a csajokkal kell barátkozni, hanem a fegyverkereskedőkkel, piti bűnözőkkel, nagyhalakkal is. Néha azzal tudjuk bizonyítani rátermettségünket, hogy együtt iszunk valakivel, ilyenkor nehezebben vezetünk, imbolyogva megyünk, de ha nem építünk ki kapcsolatot az alvilággal, nehezebben tudunk érvényesülni. Persze meg lehet úszni beszélgetések nélkül is, csak akkor ne csodálkozzunk, ha a fegyverdíler nem ugrik, amikor arzenálra van szükségünk.

Az mindenesetre nem javítja a helyzetünket Liberty Cityben, ha folyton elütjük az embereket, úgyhogy már csak ezért is érdemes megtanulni vezetni, de elég korán belefutunk olyan küldetésbe is, ahol csak üldöznünk kell valakit. Ez elsőre könnyűnek hangzik, de nem az: ahogy a kövér ember is máshogy mozog a GTA-ban, mint a sovány nő, úgy mindegyik autóhoz más-más vezetési stílus kell. A legtöbb mindenesetre a kanyarokban kifarol, ami egyébként természetes, ha százzal akarunk befordulni. Eleinte biztosan több fát ütünk el, mint amennyit nem, és eltelik legalább két óra, mire úgy-ahogy az úton tudjuk tartani az autókat.

Még nehezebb a helyzet esőben, a dinamikusan változó környezet egyébként folyton át- és újrafesti a városképet, amitől még jobb lesz a hangulat, de könnyebb bemagoltatni görögül József Attila összes versét egy katicabogárral, mint nedves úton bevenni egy kanyart.

Egyébként az autó törik, de koszosabb is lesz a kalandok során, ilyenkor elég begurulni egy mosóba, és bár roncs marad, de legalább csillogó roncs.

Miközben rendőrökkel küzdünk, csajozunk, lövöldözünk és autót mosunk, elkezd kibontakozni a történet. A GTA IV tele van életszerű karakterekkel, olyanokkal, akikkel minden jobb gengszterfilmben találkozunk, de játékokban ezek a figurák ritkán fordulnak elő. Ahogy forgatókönyv is ritkán van. Megesik persze, hogy az akcióprogramokban leírja valaki egy papírra, hogy a következő fejezetben kit kell lelőnünk, de az már ritkább, hogy a karakterrel megeső történetek alakítják a játékstílusunkat. Eleinte Nikóra is csak mint egy bérgyilkosra gondolunk, aztán szépen-lassan megismerjük, és a harmadik órában már egyáltalán nem érezzük akkora csapásnak, ha véletlenül nem sikerül elütnünk egy gyalogost. Megtehetjük persze, de az értelmetlen öldöklés távol áll a főszereplő gazdag karakterétől.

Később kiderül, hogy a viselkedésünk kihatással van a történet alakulására is. Eldönthetjük, hogy Niko egy vérengző vadállat legyen, aki mindent lelő, amit meglát, vagy csak morálisan igazolható döntésekkel lépkedjen előre a történetben. Persze gyilkolni így is, úgy is lesz lehetőségünk, hiszen aki arra kér, hogy öljük meg Romant, az aligha érdemli meg az életet. De az biztos, hogy kétszer is érdemes meggondolni, mielőtt valakit ledobunk a tetőről.

Ahogy telnek az órák, úgy lesz egyre több fegyverünk, autónk, városrészünk. A cél természetesen az, hogy bejussunk Manhattanbe, ahol széles sugárutak és ismerős épületek várják már, hogy megrongáljuk őket. Egy biztos: öt-hat óra játékkal még éppen csak megismerhetjük a GTA IV világát, a képességeinket, lehetőségeinket. A sztori csak ezután kezdődik. Összesen 90 küldetés vár ránk, ami legalább 24, akár 48, de simán 72 óra játékidőt jelent, ha csak a missziók teljesítésére koncentrálunk. Ez a még napi 4-5 óra játékidővel is közel három heti minőségi elfoglaltságot jelent. Nem merném azt állítani, hogy a GTA IV minden idők legjobb programja, abban sem vagyok biztos, hogy annak idején kevesebb élményt adott a harmadik epizód, de az valószínű, hogy ha valakinek van 18 ezer forintja, és azt egyetlen játékra akarja elkölteni, akkor ennél sokkal jobb befektetést nem talál.