További Szoftver cikkek
Cikksorozatunk előző részében felvázoltuk az információs hadviselés hét területe közül a vezetési hadviselés és a hírszerzés alapú hadviselés lényegi elemeit. Most az elektronikai hadviseléssel folytatjuk az egyes területek ismertetését.
Az elektronikai (más források szerint elektronikus) hadviselés, illetve egyes területeinek gyökerei igen messzire nyúlnak vissza, hiszen amikor elektronikai hadviselésről beszélünk, akkor a rádiótechnika, valamint az elektronika mellett a rejtjelezést, a kriptográfia alkalmazását is értjük. E felsorolásból pedig sejthetjük azt is, hogy nem újonnan kitalált területekről van szó, és bár az információs hadviselés korát 1991-től, az első Öbölháborútól számítjuk, a gyökerek sokkal régebbiek.
De mielőtt sorba vennénk az egyes részterületeket, érdemes pár szót ejteni arról, hogy mi is az elektronikai hadviselés célja? Ez pedig az ellenséges információ átvitel elektronikus alapjainak hatástalanná tétele. De ugyanúgy cél a saját információnk hatásos átvitele elektronikus módon, mégpedig úgy, hogy azt az ellenfél ne tudja megszerezni. Persze ez utóbbi kijelentésen finomíthatunk egy kicsit, hiszen az ellenfél akár meg is szerezheti az információt, ha már az elavult, azaz mire megszerzi, már nincs az információnak értéke. Erre példaként említhetjük a következőt: az egy óra múlva esedékes időjárási adatok előrejelzése a jelenhez képest másfél óra múlva, már hiábavaló. Addigra már úgyis kiderült, hogy kellett-e esernyőt vinnünk, vagy sem.
Sőt, próbálkozhat vele egészen addig, míg már annak megszerzése gazdaságilag nem éri meg neki. E cél elérésének fő eszköze a kriptográfia, hiszen megfelelő rejtjelező algoritmusok használata esetén az ellenség olyan óriási méretű számítási kapacitás felhasználására kényszerül a rejtjelezett üzenet megfejtésére, amely már nem éri meg neki. Más szóval az üzenet megfejtésével megszerzett információ értéke nem olyan nagy, mint annak az energiának a befektetése, amely az információ „kinyeréséhez” szükséges.
Ha már a kriptográfiánál tartunk, érdemes megemlítenünk még egy célt. Azaz a rejtjelezés megfejtését, aminek viszont csak úgy van értelme, hogy megfelelően hatékony legyen (azaz részünkre mégiscsak megérje, és a „kinyert” információnak még legyen értéke legalább annak felhasználásáig), mindemellett az ellenség, akinek az üzeneteit rendre dekódoljuk, lehetőleg ne szerezzen tudomást erről. Hiszen, ha megtudja, hogy rejtett kommunikációja előlünk már nem rejtett, azon nyomban megváltoztatja a kódolást, és így minden eddigi dekódolási erőfeszítés kárba veszett.
Persze ezek hallatán legtöbbünknek déjá vu érzése támad: mintha a II. világháborúban a németek által használt Enigma nevű írógépszerű rejtjelező eszköz és a hozzá tartozó kódkönyvek rejtjeleit az angolok sikeresen megfejtették volna (többek közt az „Ultra” nevű eszközzel – nevezzük ezt mondjuk célszámítógépnek). Sőt nemcsak, hogy megfejtették, de úgy tették, hogy a németek erről mit se tudjanak. Erről az utóbbi időben több film is készült, többségük Hollywoodban („Enigma”, „U 571”, stb.)
A mai rejtjelezési algoritmusok azonban sokkal hatékonyabbak, mint a 20. század közepén. Az úgynevezett nyílt kulcsú rejtjelezés 70-es évekbeli feltalálása óta (a legismertebb ilyenek az RSA és a Diffie-Hellmann algoritmusok) pedig egyenesen lehetetlen a megfejtés, ha az algoritmusokat megfelelően használják. Itt elsősorban nem is a gazdasági szempont az elsődleges, hanem egyszerűen lehetetlen olyan mértékű és gyorsaságú számítási kapacitást munkába állítani, amely sikeresen dekódolna egy megfelelően kódolt üzenetet az üzenetfejtő kulcs felhasználása nélkül. Ez enyhén szólva is azt jelenti, hogy az üzenet elavul, mire az arra fel nem jogosítottak hozzáférhetnének. Mondjuk pár ezer, vagy pár millió év múlva.
Térjünk rá egy kicsit a rádiótechnika alkalmazására, mint elektronikai hadviselésé területre. Itt szintén több alkalmazást említhetünk, az idősebbek emlékezhetnek is még az egyik legismertebbre, a Szabad Európa Rádiót (SZER) zavaró adókra, amelyek célja az volt, hogy lehetetlenné tegyék a vételt. Amúgy maga a SZER is az információs hadviselés egyik eszköze volt, amíg létezett, a pszichológiai hadviselésé, erről azonban később lesz szó.
De említhetjük például a radarokat, amelyeket nemcsak a repülőgépek leszállásának elősegítésére használnak, inkább az elektronikai felderítés a fő területük. Természetesen ezen katonai alkalmazás sem zavartalan, hiszen az ellenség célja a radarok munkájának nehezítése, lehetetlenné tétele. Ennek is sok eszköze van, egyik elhíresült ezek közül a lopakodó repülőgép, és annak különböző változatai, amelyeket direkt olyanra terveztek, hogy a radarok képernyőjén lehetőleg ne látszanak. Érdekes dolog tehát belegondolni abba, hogy egy repülőgép pusztán az sárkányszerkezetének alakjával és borításának anyagával hogyan válik az információs hadviselés eszközévé.
Továbbmenve a radar témakörben említendő meg az is, hogy például a radarok kommunikációjának blokkolása, vagy a radarok helyének felderítése is egy védekezési eszköz. Ugyanis, amennyiben felderítettük a radar helyét, azt már „hagyományos” módon meg is semmisíthetjük. Ennek ellenszere ezek után csak az lehet, hogy álcázni kell a radart. Természetesen nem csak fizikailag, például az előző részben említett felderítő eszközök „szemei” elől, hanem a radar működését is álcázni kell, hiszen a radar sugárzása elárulja a radar helyét. Erre találták ki a szórt spektrumú üzemmódot, amikor is nem egy frekvencián, hanem „szétszórva”, kvázi felderíthetetlen módon dolgozik a radar. A szórt spektrum egyébiránt az egyik módja az úgynevezett kódosztásos adatátviteli technológiáknak, amelyeket betűszóval CDMA-nak is szoktak nevezni (CDMA – Code Division Multiply Access). Ezt a technológiát a világon a civil életben is igen széleskörűen használják, például Európában a 3G-s mobiltelefonokban, amely technológia rövidítése az UMTS betűszó mellett a W-CDMA is, amelyben a „W” a szélessávra (wideband) utal.
Ki hitte volna ezek után, hogy a CDMA technológiát már 1941-ben feltalálták, bár akkoriban még torpedóvezérlésre szánták. A CDMA technológia feltalálója pedig egy hollywoodi színésznő volt, Hedy Lamarr, akinek születésnapja, november 9-e ma a világon a feltalálók napja. És ki hitte volna, hogy az ő – számítógéppel rajzolt – arcmása szerepel a népszerű Corel Draw rajzoló program dobozán?
Cikksorozatunk következő részében a pszichológiai hadviseléssel folytatjuk az információs hadviselés területeinek ismertetését.