Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Hivatalosan is futtatható a Windows a Macen

2006.04.05. 19:38
Az Apple szerdán kiadott egy 83 megabájtos szoftver- és meghajtócsomagot, a Boot Campet. Ennek segítségével hibátlanul futtatható a Windows az Intel-processzorral szerelt Macintoshokon, és az Apple gépeinek legtöbb szolgáltatása elérhetővé válik a Microsoft operációs rendszerén keresztül is.

Megtörtént a lehetetlen, megtörtént az, amitől minden Mac-fanatikus riadtan kap a fejéhez, hogy tiszta erőből letépje azt, megtörtént, aminek meg kellett történnie: az Apple lehetővé tette, hogy Intel-processzorral szerelt gépeire mindenféle bűvészkedés nélkül feltelepíthessék a felhasználók a Windowst.

Majdnem minden

Az Apple alig pár nappal harmincéves születésnapja után adta ki a Boot Camp névre keresztelt szoftver- és meghajtócsomagot, melynek segítségével könnyedén feltelepíthetjük a két operációs rendszert egymás mellé bármelyik inteles gépre. A csomag mindössze 83 megabájtos és béta, de az Apple ígérete szerint a Mac OS X következő verziójának, a Leopardnak már része lesz ez a program. Az alkalmazás segítségével könnyedén be lehet állítani a paramétereket, így például azt, hogy melyik operációs rendszernek mekkora partíciót szán a felhasználó. Az installálás után a júzernek már nem sok gondja akad, csak indítás közben ki kell választania, hogy Windowst, vagy Mac OS X-et akar futtatni a gépén.

#alt#

A kiegészítővel az Apple gépek legtöbb funkciója kihasználható lesz, így a Windows érzékeli például a társaság billentyűzetének eject gombját, állítható a monitorok fényereje is, de a Front Row távirányítót és a beépített iSight webkamerát még nem képes kezelni a rendszer.

Érdekelte őket

A kaliforniai társaság weboldalán található közlemény szerint az Apple nem tervezi a Windows támogatását vagy értékesítését, a lépésre azért szánta el magát, mert több vásárló is komolyan érdeklődött a lehetőség után.

A befektetők mindenesetre pozitívan reagáltak a hírre, a bejelentés után az Apple papírjaiigencsak megugrottak, a nyitás óta közel tíz százalékot erősödtek, ami azt mutatja, hogy a részvényesek szerint a lépés pozitívan hat majd az Apple eladásaira.

Közben a fórumozók nem is tudják, hogy mit gondoljanak, egyik felük üdvözli a döntést, mert azt remélik, hogy így majd nő a társaság 5 százalékos piaci részesedése, mások szerint Steve Jobsnak, a vállalat igazgatójának még mindig sajog a végbélnyílása Bill Gates behatolása okán.

Visszatartó erő

Tény: az Apple kockázatos vállalkozásba kezdett, amikor közös platform alá hozta a Macintosht a pc-vel, bár a gépek teljesítménye így ugrásszerűen megnőtt. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a Mac-ek térnyerését a zárt rendszer akadályozta leginkább: az iPodok elképesztő sikere miatt számtalan pc-s vásárolt volna magának egy Macintosht, de visszatartotta őket, hogy korábbi programjaikat nem használhatták volna az új gépeken, ráadásul a Mac OS X legendásan nem játékközpontú operációs rendszer, így ezeknek a szoftvereknek a jelentős részéről is le kellett volna mondani.

Ennek most vége, a Macintoshokon minden átalakítás és trükközés nélkül futtatható mától a Windows XP Service Pack 2 Home vagy Professional operációs rendszer, valamint az ezekkel kompatibilis programok.

Félig új

Az Apple gépein már korábban is futtatható volt az Microsoft operációs rendszere, de csak emulátoron keresztül, így viszont még a legerősebb Macintoshon is legfeljebb egy erősebb Pentium teljesítménye volt elérhető. Emulátorra azért volt szükség, mert a G4-es vagy G5-ös processzorral szerelt Macintoshok 100 százalékban inkompatibilisek voltak a pc-s világgal. Aztán jött a nagy váltás, Steve Jobs tavaly nyáron bejelentette, idén januárban pedig bemutatta az Intel processzoraival szerelt Macintoshok új generációját. Ettől a pillanattól kezdve nem volt lényeges különbség Mac és pc között, ugyanaz a processzor, ugyanaz a memória, grafikus mag, miegymás. Az egyetlen különbség a rendszerindító metódusban rejlett: a pc-k BIOS-t, az új Macek meg EFI-t használnak. A kettő közti eltérés abból a szempontból fontos, hogy emiatt nem lehetett feltelepíteni a Windowst.

Az első inteles gépek megjelenése után óriási verseny indult azért, hogy kinek sikerül először elkészítenie a megfelelő kiegészítőt, melynek segítségével már képes az EFI-vel is együttműködni a Windows. Végül a Blanka és Narf fedőnevű párosnak sikerült a bravúr, amiért az időközben magánadakozásból összegyűlt 14 ezer dolláros, hárommillió forintos fődíj is az övüké lett. Ugyanakkor ez a verzió egyrészt nem volt hivatalos, így sokakat elriasztott a kipróbálástól, másrészt nem tartalmazta a drivereket, így az X1600-as grafikus mag kihasználatlan maradt: játszani például nem lehetett a Macintoshokkal.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!