
További Szoftver cikkek
Bill Gates a közelmúltban elejtette, hogy a Windows 7-es megjelenése már közeleg, 2008-ban, vagy akörül piacra kerül az operációs rendszer. Rengetegen megörültek a bejelentésnek, mert a Vista finoman szólva sem győzte meg a felhasználókat a váltásról, az XP-hez képest sokak szerint kevés újdonságot hoz a rendszer. Ugyanakkor sokan igénylik a változást, ezért is lelkesedik annyira a világ az új alapokon működő 7-esért.
Most viszont úgy néz ki, egy ideig még várni kell az utódra. A Microsoft ugyanis kiadott egy közleményt, amiben nyomatékosította, hogy 2010 januárjánál előbb nem kerül a boltokba az operációs rendszer, szóval legalább három éve lesz a Vistának arra, hogy elterjedjen, hogy behozza az árát.
Gates bejelentése a Microsoft szerint csak a fejlesztőknek szólt, és arra vonatkozott, hogy 2009-ben már elérhető lesz a 7-esnek néhány korai bétája, remélhetőleg elég korán ahhoz, hogy a hivatalos megjelenésre legyen idő elkészíteni a kompatibilis drivereket és programokat. A Vistát ugyanis eleinte alig lehetett használni a kompatibilitási problémák miatt.
Lakat a szájon
A Microsoft egyébként a szokásosnál is titkolózóbb, ha a következő generációs operációs rendszeréről van szó, és ez nemcsak a megjelenés dátumát érinti. Éppen ezért volt nagy meglepetés, amikor 2007 novemberében Eric Trout, a cég egyik mérnöke az Illinois egyetemen egy leendő programozóknak tartott előadásán elkezdett a Windows 7-ről beszélni. Hogy ez nem valami szabotázsakció volt, azt bizonyítja, hogy a cég rögtön engedélyezte is, hogy az előadás letölthető legyen az egyetem oldaláról.
Mr. Trout abban a 200 fős programozócsapatban dolgozik, aminek a feladata a Windows hagyományosan hatalmas méreteinek, és ebből fakadó lomhaságának a lefaragása. Az előadásból kiderült, hogy a Windows 7 a MiniWinnek nevezett, a végsőkig lecsupaszított és optimalizált magra, azaz kernelre fog épülni. A MiniWin jelenlegi mérete 25 megabájt, nagyjából száz fájlt használ és 40 mega memóriát igényel a futáshoz. A Vista ezzel szemben alapjáraton 4 gigabájt helyet foglal, ötezer fájlt használ, a memóriaéhsége pedig fékezhetetlen: 2 giga alatt sértődötten belassul.
A MiniWin persze önmagában alig használható bármire is, olyan szinten ki van vagdosva belőle minden nem univerzális programmodul. Az előadáson egy http-szervert ugyan sikerült összebarkácsolni vele, de egyébként csak arra jó, hogy rá építkezve lehessen a mostaninál jóval gyorsabb és stabilabb operációs rendszert készíteni. Még grafika sincs benne, a bejelentkező képernyőn is fekete alapon fehér karakterek rajzolják ki a Windows logót.
A radikális fogyókúrára fogott kernel azért is fontos a Windows 7 számára, mert a rendszer a hipervizornak nevezett technikát fogja használni: ez nagyjából annyit tesz, hogy egy gépen belül az operációs rendszer több példányban a saját klónjaival párhuzamosan fut majd.
