További Szoftver cikkek
Az alkotók
A Központ Mozart Fesztiváljának főattrakcióját, a Felvilágosodást a tagok művészeti hozzáállására már a nevével utaló Nyitott Csoport (OpenEnded Group) jegyzi. A digitális mű, az újraértelmezett Mozart-darab a skót Marc Downie, valamint Paul Kaiser és Shelley Eshkar agyából pattant ki.
A mesterséges intelligencia és muzsika kapcsolódási pontjaival (elsősorban az interaktív zene és a gépi tanulás szemszögéből) kísérletező Downie tizennégy évig tanult zongorázni, majd fizikai stúdiumokba mélyedt, később az MIT Médialaboratóriumában doktorált. Eshkar a számítógépes grafika, Kaiser a mozgóképek felől jutott el a digitális, több művészeti ágat (zenét, hangtájképeket, festészetet, stb.) egyesítő alkotásokig. Utóbbi kettő 1991 óta dolgozik együtt, Downie 2001-ben csatlakozott hozzájuk. Merce Cunningham, a világhírű koreográfus digitális portréjához kérte segítségüket.
Kortárs Mozart
Jelen multimédiás munkájuk a fesztivál művészeti vezetője, Jane Moss megrendelésére készült. A Felvilágosodás azonban nem Mozart (elképzelt) alkotói módszerét adja vissza – hangsúlyozzák, s oszlatják el egyben a félreértéseket. Nem a salzburgi zsenihez közelítenek, hanem inkább a korabeli és a kortárs művészetek közötti távolságról merengenek.
„El nem tudnám képzelni, hogy tollal, papírral leüljek, és úgy komponáljak” – jegyezte meg ironikusan Downie.
Hagyományos módszerek helyett komoly tudományos-technológiai apparátussal vágtak a munkába. Mesterséges intelligenciát és művészetet, képet és hangot akartak közös nevezőre hozni.
A Jupiter Szimfónia virtuóz és komplex kódáját Louis Langrée, a fesztivál zenei igazgatója javasolta a csoportnak. A kifejezés a záradékot, függeléket, egy kompozíció vagy tétel végére illesztett hosszabb-rövidebb (néhány ütemnyi) utójátékot, epilógust jelentő olasz coda (farok) szóból ered. A fúgák és szonáták gyakran érnek véget (a Beethoven műveiben önálló formarésszé bővült) kódában.
Munkában a program
A Felvilágosodás két inputtal működik: a szimfónia teljes negyedik tételének partitúrájával, valamint a kóda zenekari előadásáról készült hang- és képfelvételekkel. Az algoritmus az ismétlődő minták, az egymás melletti hangmagasságok kapcsolata és a hangszínek hangzásokká alakulásának módjai alapján elemzi az inputot. Mihelyst sikerül rekonstruálnia az egész művet, az összes hangjegyet és témát ellenőrzi.
Harmincöt perc, négy rész. Az elsőben a különböző hangjegyeket tesztelik. Megtartják a Mozart által használtakat, a többit kigyomlálják. A második a zenei témák azonosítása. A harmadikban a témák pontos sorrendbe kerülnek; hiba esetén az optimális megoldásig rakosgatják őket. A mű a kóda sikeres helyreállítása utáni negyedikben kerül lejátszásra. És a csoport tényleg nem tollal, papírral dolgozik – a négy részből álló folyamatot az algoritmus végzi el.
Modern idők
Közben a számítógépek képeket létrehozó témák és hangjegyek – nem hagyományos kották, hanem absztrakt vonalak és formák – után kutakodnak. Ahányszor fut a program, annyiféle hang és vizualizáció jön létre. Nyitott, állandóan változó kortárs alkotás; sokkal inkább John Cage, mint Wolfgang Amadeus Mozart – fejtegeti Downie.
„Az elején Cage vagy Anton Webern, aztán minimalizmusba csap át” – magyarázza Kaiser. A képi világ szintén a modern kort idézi: Paul Klee-t, Picassót, konstruktivizmust, szuprematistákat. Megelevenedik a korai XX. század zene- és művészettörténete.
„Elkészítünk egy képet, de mégsem érezzük teljesen úgy, mintha mi készítettük volna” – összegez Downie. „Inkább felfedeztük.”