Két új hibajavító peccset adott ki a Microsoft kedden, írta a ZDnet, ám hiába kerestettem új frissítéseket a Vistába épített Windows Update programmal, nem talált semmit. A legfrissebb hibajavításról tehát nem a Microsofttól szereztem információt, hanem egy jó amerikai informatikai blogból. A Microsoft azt nyilatkozta a híroldalnak, hogy valamikor később – feltehetően az eddigi szokásnak megfelelően a hónap második keddjén – a Windows Update felületén is elérhetővé teszi a két javítást.
Az angol nyelvű Vistákhoz készült KB 938979 és KB 938194 javításokról van szó, amelyek egyébként benne lesznek a Windows Vista Service Pack 1 nagy átfogó javítócsomagban is. Az SP1 az oprendszer biztonságát, teljesítményét és megbízhatóságát is növeli majd, és a bétája hamarosan megjelenik.
Mi lehet még?
Végignéztük a javítócsomagok leírását, mert mindig lehet érdekességeket találni. A mostani javítócsomag például azt is megoldja, hogy ne tartson hosszú ideig kiszámolni a másolás várható időtartamát. Javítás után attól sem kell félni, hogy a Windows váratlanul újraindítja a gépet, miután bejegyzést készítünk a naptárban. Azt persze nem értjük, hogy egy szöveges naptárbejegyzésnek mi köze lehetett az újraindítási funkcióhoz.
Grafikai műveletekre is jól felkészítették az operációs rendszert, nyilván ezért fordulhat elő, hogy a látványos játékok futtatásakor gond lehet a megjelenítéssel. A nagy felbontású hd dvd és blu-ray mozifilmek lejátszásakor is előfordulhatott, hogy a szoftver hibája miatt nagy kijelzőn gyenge volt minőség. Persze a hibás grafikánál van sokkal rosszabb is: a Vista játék közben képes volt úgy lefagyni, hogy csak a számítógép bekapcsoló gombjával lehetett újraindítani. Szerencse, hogy ezeket az apró hibákat most, fél évvel az oprendszer kiadása után kijavították.