Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

A gép is emberből van

2005.07.24. 18:57
Tucatnyi cég ígéri, hogy szoftvere automatikusan felismeri az e-mailben érkező illetlen fotókat, és a szemétbe dobja őket még azelőtt, hogy pánikot keltenének az Excelbe fásult irodisták között. Pánikra semmi ok: a kipróbált szűrők is tévednek, és megesik, hogy a pallérozatlan mesterséges intelligencia a fedetlen keblű Naomi javára dönt a szolid dekoltázs ellenében.

Fejlődik, fejlődget a mesterséges intelligencia, a robotok már fociznak, a sakkgépek embert aláznak, de a pornóval sehogy sem boldogul a gépi agy. Az illetlen képek felismerésére hivatott szoftverek régóta közröhej tárgyai: úgy egy évtizede még két narancsot és egy közéjük illesztett banánt is obszcenitásként értelmezett az akkori technika.

Öt éve a Wired derítette ki egy sokszoros tesztnyertes pornóblokkoló programról, a BAIR-ről, hogy sima portrékat és utcai jeleneteket is kiszűr, miközben a gruppenszexet tolerálja - a programot akkor a blokkellenes Peacefire.org alapítója "nulla százalékos hatékonyságúnak" nyilvánította. Később a most is létező Mimesweeper már kihalt moduljáról, a Pornsweeperről bizonyította be egy lelkes teszter, hogy rosszul végzi a dolgát, mert az orális szexet átengedte, Bill Gatesbe és a Mona Lisába viszont belekötött.

#alt#
Nem illik

Teltek-múltak az évek, de a kezdeti kudarc nem szegte kedvét a blokkolószoftverek fejlesztőinek. Bár legtöbbjük, így a Cyber Patrol vagy a Net Nanny nem géppel próbál képet elemezni, hanem emberi erővel összeállított lista alapján blokkol sok ezer szájtot, a tartalomellenőrző programokba máig kerülnek olyan algoritmusok, amelyek a vélt illetlenség eltávolítására szolgálnak. Legtöbbjük azonban - így a Surfcontrol Virtual Image Agentje vagy a Mimesweeper pornómodulja - már nem tesztelhető önállóan. Ezért nehéz kideríteni, milyen hatékonysággal működnek, annak ellenére, hogy cégek ezrei bízzák magukat és munkatársaik fotóinak sorsát a gépi döntésre. Az Index egy neves partnerekkel társult cég, a Pixalert kereskedelmi forgalomban kapható szoftverének demóváltozatát használta arra, hogy 2005-ben is bebizonyítsa: hiába aláz a gép sakkban embert, pornóügyben még van mit tanulnia.

Naomi ruhában is illetlen

#alt#
Illik

A csúfság monitorozására szakosodott Pixalert letölthető demója azért jóval többet tud, mint a néhány évvel ezelőtti szoftverek, de hogy pontosan mennyire megbízható, azt egy nagy gonddal összeállított, negyven gyanús képet felvonultató adatbázison teszteltük. Nem titkolt célunk volt, hogy átverjük a programot, ezért a képek közé becsempésztünk több aktot, köztük egy Modiglianit és egy Szinyeit, aztán Michelangelo Dávidját, Naomi Campbellt többféle fedetlenségi fokozatban, normál banánt, pénisz alakúra faragott banánt, férfi és női genitáliák orvosi szakrajzait, a Mona Lisát és Dávid Ibolyát. A kollekcióhoz végül természetesen hozzácsaptuk a legordasabb pornót, amit csak a Föld hordott a hátán: kutyát nővel, nőket strap-on dildóval, férfiakat férfiakkal, és hogy teljesen összezavarjuk a programot, a célmappába illesztettük a fotóművészet egyik legnagyobbja, Robert Mapplethorpe egész alakos önportéját, amelyen a fotográfus egy a végbeléből kilógó bőrkorbáccsal ábrázolja magát.

#alt#
Illik
A Pixalert, amely céges partnerei között tudhatja többek között a Microsoftot, a HP-t és a Deloitte-ot, nem okozott csalódást: legnagyobb biztonsági fokozatra állítva, tehát amikor elméletileg semmilyen kényes fotót nem enged át, azonnal megfogott négy ártatlan, bár félmeztelen hölgyet. A pornóképek közül kiszűrt egy orálisat, egy análisat és egy kutyásat, jó érzékkel megkegyelmezett viszont az összes művésznek, tehát illendőnek nyilvánította Michelangelót, Modiglianit, Mapplethorpot, amiért dicséret illeti.

Bent hagyott, vagyis illendőnek ítélt viszont öt durva hentai képből négyet; nem tudott mit kezdeni egy dugós fekete-fehér rajzzal és színes párjával sem. Érdekesen kezelte a szoftver Naomi Campbellt és a kutyákat. A művésznő szolid portréját kigyomlálta, nem volt viszont baja azzal a fotóval, amelyen Naomi piros szigszalagba tekerve hódít úgy, hogy a melle pont kimarad a takarásból. És ami a legérdekesebb: egy zsemleszínű eb és egy szőke hölgy gusztustalan duettjét átengedte a szigorú szűrő, míg egy hasonló jelenet fekete kutyával fennakadt a rostán.

Bőrre szűr

#alt#
Nem illik
Általában igaz, hogy az absztrakcióval nem tud mit kezdeni a Pixalert: nemcsak a rajzot, a festményt és a szobrot engedi át, legyen az bármilyen kihívó, hanem a kifejezetten élethű, bőrszerű anyagból készült férfi Realdoll-modellel, Charlie-val sem bír, pedig Charlie szilikontesténél nincs élethűbb a világon - 6999 dollárért semmiképpen.

És hogy miért? A szoftver működési elvéről a fejlesztő nem árul el részleteket, de a konkurens Surfcontrol (amelynek viszont külön kipróbálható képfelismerő része nincs) azt állítja: összesen huszonkétezer algoritmust hegesztett saját termékébe, a Virtual Image Agentbe. Ezek az algoritmusok megállapítják, bőrszínű-e a vizsgált kép, vagy sem, és ha igen, a képen felfedezhető textúra alapján azt is megmondják, valódi emberbőrről vagy homokról, netán fáról-van-e szó. Hogy a maradék 21 999 algoritmus mire való, nem is érdekes. A kipróbált Pixalertet ugyanis a harisnyás pornó teljesen hidegen hagyja, hiszen ha a program nem talál elég bőrt, az neki már nem is pornó, és mivel nem talál bőrszínt sem, a szoftver a legdurvább fekete-fehér képeket is ártalmatlannak tartja, ezzel pedig új iparág alapjait ássa éppen. Elöntik a pornószájtokat a pepita harisnyák? Legfeljebb majd azokra is kitalálnak egy algoritmust.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.