Elemér
6 °C
16 °C

Csak egy partraszállás

2001.10.02. 11:00
Visszatérni készül minden lövöldözős játékok öregapja, a Wolfenstein. Az elvakultabb játékosok két hete gyömöszölhetik egymást az előzetesen kiadott csapatjátékos tesztverzió egy szem pályáján.
Kezdésnek egy rövid retrospektív: kilencvenhárom van körülbelül, a vasútipari szakközép műhelyépületének tetőtéri számítástechnika-termében ülök, wolfozok, és félek, hogy kinyírnak.

B.J. Blazkowicz támadni készül
A first-person-shooter időszámítás 1992. május 2-ával kezdődik. Az Apogee kiadásában ekkor került a nép karmai közé az id Software által írott Wolfenstein 3-D shareware verziója. A Wolfenstein két emlékezetes lyukat ütött az ember tudatába: az egyik a korábbi játékokhoz képest sokkal háromdébb első szám első személyű nézet, a másik a horogkeresztekkel és üvöltő Hitlerrel bőségesen dekorált folyosórendszer (ez utóbbi miatt Németországban be is tiltották) és a belőle áradó náciravatal hangulat.

Az igaz gamérok gépén azért még mindig ott csücsül a 286-osokra kalibrált legfeljebb 320x240 pixeles felbontást ismerő játék, csak a tiszta elme kedvéért. Nézhetik is újfent, hisz nemsokára elkészül az új Wolfenstein.

Visszatérés a Wolfenstein-kastélyba

Ez a korrekt cím, de jobb, ha ősi szokás szerint az angol eredeti után RtCW-ként említjük (a szavakkal spórolva, a letöltést meggyorsítandó).

Nagy fegyver, nagy hatás
Az id Software - úgy tűnik, - mostanában csak újabb megjelenítőmotorokon töri a fejét, ezért az RtCW fejlesztését két inasra, a korábban Xatrix Entertainmentként ténykedő Gray Matterre és a Nerve Software-ra bízta.

A munkamegosztás szerint a Gray Matter az új Wolf szinglijét, míg a Nerve a csapatjátékos részt készíti. Jelen cikkünk tárgya ez utóbbi - vagyis a hülye történettől és közhelyzombiktól mentes, játékos-játékos-elleni változat beharangozási és hibakeresési célokból kiadott tesztverziója.

Érdekes információ, hogy a Nerve a Rogue Entertainment korábbi kollektívájából szerveződött. Ők alkották az Alice Csodaországban kőkeményen szürreális TPS-verzióját (harmadik személy nézetű shooter).

Játszva ismerjük meg Európát!

Talán a fent említett obskurus osztozkodás is hozzájárult ahhoz, hogy a szakközönség turulmayhemig fokozódó félelmet érezzen amiatt, hogy az alapjátékot a hálátlan utódok elronthatják.

Parti pillanat, nyomjelző lövedékekkel
Végső soron úgy tűnik, nem rontották el. A helyzet ugyanaz, mint a háborús filmekkel: egyre rosszabbak lesznek. Miért? Mert egyre jobban hasonlítanak a valóságra. A Gray Matter és a Nerve közös kommandója ennek az alapelvnek megfelelően úgy minimalizálta a kockázatot, hogy elrepülőzött Franciaországba, és benga nagy digitális fényképezőgépekkel lekapta az eredeti helyszíneket (téglát, hulladékot).

A megjelenítőmotort adó Quake 3 neon-láva-acélszegecs színvilágát ennek megfelelően a rögvalóság váltja fel, amelyet szépen alakíthatunk korhű (MG42, MP40, Thompson, Sten, Panzerfaust/Bazooka, lángszóró, tőr, kisebb robbanó tárgyak) és nem korhű fegyverekkel (nyolccsövű minigéppuska, illetve a teljes verzióban valami villámlós marhaság).

Rugó közlegény feltámadása

Ebben a rögvalóságban találja magát az ember, amikor a hajóból kimasíroz a tengerpartra, amely nagy mennyiségű szögesdrótot tartalmaz, folyamatos aknavetőtűz alatt áll (ezt néha légicsapás egészíti ki), és szerencsére legfeljebb csak négy géppuskával lőhetnek egyszerre az emberre.

Bácsi, páncéltörővel a vállán
A játék vizuális kunsztjai közül elsősorban a lángszóró realisztikus tűzfelhőit szokták kiemelni - hozzátenném ehhez azt a meghatározó élményt, hogy a lövedékek a becsapódás helye szerint homokot vagy vízoszlopot vernek fel.

A RtWC és a Quake 3 közötti különbség kardinális kérdés, vegyük is számba rögvest a részleteket: a modellek testrészekkel rendelkeznek (fejtor, portoh), így ér a fejlövés is - a csóka sisakja ilyenkor elrepül. Az ajtók nyithatóak, a székek törhetőek, satöbbi.

Az ember csak durva robbantás esetén hal meg igazán - és ezzel eljutottunk az igazi különbséghez: a csapatjátékhoz.

Parancsra fraggeltem

A csapat játszhatja a tengelyhatalmak, konkrétabban a németek szerepét (védekezés, parancsra tettem), vagy lehet szövetséges katona (offenzíva, we shall defend our beloved motherland). A csapatokon belül a játékos lehet katona, hadnagy, mérnök vagy szanitéc. A katona lő vagy lelövik. A hadnagy tüzérségi és légicsapásokat irányít, illetve töltényt oszt társainak. A mérnök a dinamit telepítésében, géppuskák javításában jeleskedik. A szanitéc pedig újjáéleszti a halálosan sérült társait - az RtCW-ben ugyanis a katona nem hal meg, hanem orvosért kiált és összerogyik; csak azután hal meg, ha nem jön hozzá szanitéc.

A játékos ténykedése így majdnem olyan sokoldalú, mint a Team Fortressben. Etele is csak azt fájlalja, hogy nincs panzerfaust-jump - a kvékes ugrótechnika, ugyanis itt azonnali halállal jár. Árpád is kiválóan szórakozott humán beállítottságú, "ami mozog, lelövöm" mesterlövészként.

A szerző egyetlen aggodalma a lángszóró, amely a célzáshoz még nem értő fiatalabb korosztályt juttatja sikerélményhez, a játék tönkretétele árán. Ez így 66 mega. Még több pályát akarunk!

Ellenség a kapuknál
Nyolc percünk volt arra, hogy megszerezzük és rádión elküldjük a központba a nácik bunkerjében őrzött háborús dokumentumokat. A pontos hollétükről fogalmam sem volt, mert single playerben még nem gyakoroltam ki a pályát. Magamhoz szorítottam a jó öreg Mausert, mellyel szibériai farkasokra vadásztam öregapámmal, és egy kényelmes fedezékből jobbklikkel a távcsőre váltottam.

A nácik fel-alá szaladgáltak, láthatóan szervezetlenül, úgyhogy higgadtan nyugtattam ujjamat az optikai egér hátán. Egyik mesterlövészük célba vette a mieinket, úgyhogy két lövéssel elintéztem. Hiába a nagy sávszélességű internetkapcsolat és a gyors Pentium, Vaszilij legjobb barátai ezekben a pillanatokban.

Az ellenséget már legyengítettük, a technikai egység könnyedén tudta plántálni a dinamitot, aztán megindult a roham. Én is bevettem magam az erődítménybe, és egy másik helyet kerestem magamnak. 3 percünk lehetett hátra, amikor a fiúknak sikerült ellopniuk a dokumentumokat, és megindultak a lángszóróval utat égetni a rádiós szoba felé.

Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egy, magát "Player"-nek nevező német a közelben ácsorog, és láthatóan nem fogja fel, hogy háború van. Előkaptam a késemet, és néhány pontos, határozott mozdulattal gondoskodtam az elnémításáról.

"A vonaton nem mertem rád nézni, olyan csodálatosan szép voltál. Utána sem tudtam nem rád gondolni, olyannyira, hogy mosolyogni kezdtem. Aztán azokra a férfiakra gondoltam, akik karjaikban tarthatnak, attól pedig nevettem. És most én vagyok az, aki melletted fekszik."

Vaszilij Zajcsev

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Thaiföld

3 hetes körút Thaiföldön amolyan hátizsákos módra.