További Szoftver cikkek
Archív kép egy cacodemonról A rettegés vörös kaszása |
A sztori a legfontosabb
Van valami abban a szabályban, miszerint, ha egy játék történetét nem a kóderek írják, hanem egy olyan ember, aki tud történeteket írni, akkor garantált a siker. Ilyesmiről van szó most is, hiszen Clive Barker nem kezdő a szakmában, olyan könyvekkel sújtotta az olvasni tudó közönséget világszerte, mint a Hellraiser, a Korbács vagy az Éjszaka szülöttei, de még Stephen King is dícsérőleg nyilatkozott róla, ő meg azért ért hozzá.
Jómagam a demót kaparintottam meg, ami uszkve félórás szórakozást ígér, de a történetről és a hangulatról így is korrekt képet kaphatunk.
Együtt a család |
A játék folyamán az ősi kastélytól kezdve mindenféle ezoterikus helyszíneken kell utánajárnunk a dolgoknak, amit rendkívül megnehezítenek a Covenant testvérek és vérszomjas szörnyhadseregük, akik valamiért egyáltalán nem szeretnék, hogy akár csak a következő szobáig eljussunk. Gallaway szerencsére ismeri a shotgun, a molotov koktél, vagy a kelta kasza kezelésének minden csínját-bínját, ráadásul még varázsolni is tud egy keveset, így sikeresen vehetjük fel a harcot a nyálkás porontyok ellen.
Mindent a szemnek
Michael Jackson-klónok akcióban |
A fejlesztők nagy hangsúlyt fektettek a textúrákra és az objektumok, pályák kidolgozottságára, igazi látványorgiában lehet részünk, de a játék gyengeségei nagyon hamar szemet szúrnak. Fájó hiányát érzi az ember a környezettel való interaktivitásnak, csak akkor ugorhatunk fel valahova, ha azt úgy akarták, nehogy összemászkáljuk ezt a szép kastélyt, gondolom. Az üvegfelületek például egyenesen bénák, nem törnek, csak repednek (ez egyébként az összes objektumra igaz a játékban), és a tükör itt látható megvalósítását már a Duke Nukemben is élvezhettük (látjuk magunkat, de ha meglengetjük a kaszát, a karakter meg sem mozdul). Akkor meg minek?
Hajnali szellemirtás |
Éjszaka játszani jó dolog
Itt viszont meg kell állnunk kicsit, ugyanis a akármennyire hihetetlen, az előbb említett hiányosságokon pillanatok alatt átlépünk, amint az első villámlás bevilágítja a zoknisötét folyosót, a lépcsőfordulóban megjelenik egy szellem, a hátunk mögött pedig iszonytatót nyikorog az ajtó. Ettől a ponttól kezdve elvesztünk.
A falon fekvő ember a néhai inas |
Mindezért az élvezetért egy közepes géppel kell fizetnünk, ami 3-400 MHz-es processzort jelent, a textúrák miatt pedig inkább egy 32 MB-os videokártyával álljunk neki, a végeredmény viszont magáért beszél.
Összefoglalva, az Undying nagyon jó sztorit és hangulatot kínál, a negatívumok miatti bosszankodást pedig mindig feledteti a félelem, hogy vajon mi lesz a sarok mögött. Vagy a hátunk mögött. Vagy a hűtőszekrényben. És tényleg hasonlítanak Jackóra.