Don-kanyar: 'a magyar hadsereg jó helyen van'

"A magyar hadsereg jó helyen van. A zömnek semmi baja. Az az egyharmadrész, amelyet legutóbb is említettem, ma is harcol, a többit meg nem kell félteni" - ezt Kádár Gyula vezérkari ezredes mondta 1943. február 12-én, egy főszerkesztői értekezleten. Ezeket a titkos megbeszéléseket akkoriban a magyar sajtó eligazítására rendszeresen tartották a hivatalban lévő Kállay-kormány emberei.

A Don-kanyarban, 1943 januárjában a szovjetek felmorzsolták a 2. magyar hadsereget, ám a Kállay-kormány ezt megpróbálta eltitkolni a közvélemény elől. Még egy hónappal az urivi és scsucsjei szovjet áttörés után sem adtak pontos adatokat a hadseregről, amely 200 ezer emberéből körülbelül 120 ezret vesztett ekkor (a halálos áldozatok, a sebesültek és az eltűntek számáról nagyon eltérőek a becslések).

Kádár Gyula: "A románok azonnal elszaladtak"

Igaz, januárban még valamivel közlékenyebbek voltak a kormány emberei. Kádár Gyula egy hasonló értekezleten, 1943. január 20-án még azt mondta: "A Szovjet hatalmas erőkkel támadta meg a Don menti magyar állásokat., és ezeknek a támadásoknak a magyar csapatok egy hétnél tovább nem tudtak ellenállani. A románok azonnal elszaladtak, az olaszok ugyancsak kénytelenek voltak meghátrálni. (...) Hogy mennyi eltűnésünk és megfagyásunk lesz, azt természetesen most még senki meg nem mondhatja. A második magyar hadsereg ütőképessége hosszú időre megbénult. Fegyveres magyar akciókról jó ideig nem lehet szó többé. Hogy a hadsereg megmaradt része mikor és hol csatlakozik egy másik hadseregközponthoz, és mikor lesz ütőképes, azt nem tudjuk."

A Kállay-kormány tájékoztatáspolitikáját abból a kiadványból ismerhetjük meg, amelyet "...a háború szolgálatában" címmel jelentetett meg a Napvilág Kiadó. A kötet alcíme: Főszerkesztői értekezletek. 1942. szeptember 22.-1943. augusztus 25.

Haraszthy Elemér jegyzetei

A kiadvány az MTI-ben megtalált, személyes jegyzeteken alapuló iratokból áll. A többség szerzője Haraszthy Elemér, az MTI egyik vezetője, aki rendszeresen részt vett a főszerkesztői eligazításokon, és továbbította az ott elhangzottakat a Magyar Rádió vezetőinek is. (Az MTI és a Magyar Rádió akkoriban ugyanahhoz a magán-sajtóbirodalomhoz tartozott.)

Haraszthy és egy másik MTI-s vezető, Bosin Endre feljegyzéseit Sipos Balázs sajtótörténész egy bevezető tanulmányban részben forráskritika alá veszi, részben pedig az olvasók számára is értelmezhetővé teszi azokat.

Nem volt sajtószabadság

Sipostól azt is megtudhatjuk, hogy a Horthy-rendszerben számos törvény és rendelet korlátozta a sajtószabadságot. A lapokat a kormány nemcsak egyszerűen befolyásolta, cenzúrázta, hanem időnként be is tiltotta, vagy már az alapításukat is megakadályozta. A cenzúra 1942-ben már a napi gyakorlathoz tartozott, a főszerkesztői értekezleteken részben éppen az újságírók cenzúra elleni észrevételeit tárgyalták meg. Vagyis nemcsak a kormány próbálta szuggerálni a saját álláspontját, némileg figyelembe vették azért a szerkesztők panaszait is.

A mostani kötet dokumentumait Joó András rendezte sajtó alá, és látta el kiváló lábjegyzetekkel. Romsics Ignác, a könyvet méltató akadémikus, történészprofesszor is kiemelte Joó munkáját. Ennek kapcsán megjegyezhetjük: helyenként a lábjegyzetek érdekesebbek, mint maguk a közölt iratok.

Tiso 1938-ban Szlovákia csatlakozásáról tárgyalt

Jó példa erre, amikor a dokumentumok szerint az egyik értekezleten Berecz Sándor, a Magyar Tudósító című lap főszerkesztője megemlíti a németek által kreált szlovák bábállam vezetőjéről: "Tisónak elég lett volna a nyitrai püspökség, vagy talán még egy prépostság is, és szállította volna Magyarországnak egész Szlovákiát."

A Haraszthy-féle jegyzetekből nem derül ki, hogy mire is utalhatott Berecz. A kötet szerkesztője, Joó András azonban megadja a megoldást.

1938-ban ugyanis Kánya Kálmán magyar külügyminiszter a budapesti eucharisztikus kongresszuson titkos tárgyalásokat folytatott Tisóval Szlovákiának Magyarországhoz csatlakozásáról. Tiso feltételei ezek voltak: a szlovák közigazgatást egy központi hivatal irányítsa, a szlovák nyelv legyen hivatalos, legyen külön országgyűlésük és költségvetési kvótát kapjanak. (Mindez természetesen még Csehszlovákia feldarabolása előtt történt, amelyet a nyugati hatalmak és Mussolini csak 1938 szeptemberében, Münchenben hagytak jóvá, Hitler kezdeményezésére. Tiso tehát még nem volt az ország vezetője, amikor fölajánlotta Magyarországnak, csak a müncheni egyezmény után került ténylegesen Szlovákia élére.)

Egy élő szemtanú, de nem a Horthy-korszakból

Az MTI jelenlegi első embere, Vince Mátyás a könyvbemutatón elmondta: maga is részt vett korábban főszerkesztői értekezleteken. Ezeket azonban nem a Horthy-, hanem a Kádár-korszakban tartották.

Vince a HVG főszerkesztőjeként ült végig jónéhány ilyen értekezletet, és megállapította, hogy az újságírókkal való bratyizás, a hivatalnokok és az újságírók összekacsintása ugyanúgy kiderül a Kállay-kormány idejéből származó dokumentumokból, mint ahogyan azt ő személyesen is átélte. A sajtóbemutatón elhangzott, hogy a Napvilág Kiadó igyekszik is megszerezni Rényi Péternek, a Kádár-korszak egyik meghatározó újságírójának, a Népszabadság főszerkesztő-helyettesének feljegyezéseit, amelyek az 1942-43-as dokumentumokhoz hasonlóan mutathatják be a kommunista sajtóirányítás mindennapjait.

Kádár János üvöltözik

Ha már Rényinél tartunk, érdemes egy kis kitérőt tenni a Kádár-korszakba. Rényi neve fogalom volt a Kádár-kori újságírásban, hiszen a rendszer egyik legfontosabb sajtóirányítási posztján volt évtizedeken át, ő volt a Népszabadságnál a legmagasabb rangú újságíró, felette többnyire már a politikus-főszerkesztők álltak (ilyen volt pár napig 1956-ban Fehér Lajos, de a Kádár-rendszer végén például Berecz János is.) 1956 novemberében azonban komoly összetűzésbe került Rényi Kádárral, pedig ekkor már leverte a magyar forradalmat a szovjet hadsereg.

A Népszabadság ugyanis meg akart jelentetni egy szerkesztőségi cikket, amelyben Tito mellett állást foglalva, a Szovjetuniót is bíráló megjegyzések voltak. Kádár letiltotta a publikációt. A Népszabadság vezetői ekkor sztrájkot hirdettek, nem jelentették meg az egyébként nyomtatásra készen álló 1956. november 24-i számot, és a párt titkárságához eljuttatott levelükben megállapították, hogy a szerkesztőségi cikk letiltásával a kormány nyíltan beismerte, hogy "nem folytathat önálló politikát".

Huszár Tibor Kádár-életrajza szerint ekkoriban így üvöltözött Fehér Lajos főszerkesztővel és Rényivel Kádár János: "Meg vannak Maguk őrülve! Ha Maguk nem fogják csinálni, akkor majd napszámosokkal íratjuk az újságot!"

A Budapesten tartózkodó szovjet pártvezetők nyomására Fehér Lajost ezután leváltották, Rényi pedig megrovásban részesült. Erről a nol.hu-n is lehet olvasni. A népszabadságosok nem tudták ugyanis, hogy éppen akkor kezdtek akcióba, amikor Kádár és a szovjetek tőrbe csalták Nagy Imrééket, és Romániába szállíttatták őket a budapesti jugoszláv nagykövetségről - írja Huszár Tibor.

Vissza a Kállay-kormányhoz

Érdemes azonban visszatérni a Horthy-korszakhoz és az ezt tárgyaló kiadványhoz. A Kállay-kormány idején Ullein-Reviczky Antal volt a miniszterelnök és a külügyminiszter sajtófőnöke egyaránt, legalábbis 1942-43-ban.

Ullein-Reviczky tartotta a főszerkesztőknek a bizalmas sajtóértekezleteket, és ezeken gyakran tett általános jellegű kinyilatkoztatásokat. Így például egy alkalommal Németországról beszélve azt mondta: "Minden hatalmat a lehetőség szerint úgy kell kiszolgálni, ahogy azt kéri. Áll ez elsősorban baráti hatalmakra." Ullein-Reviczky gyakorlatilag tehát ugyanazt az igényt fogalmazza meg Németországra utalva, mint amit tizenegynéhány év múlva Kádár a Szovjetunió kapcsán a népszabadságosoktól vár el.

Kínos esetek

A Kállay-kormány sajtófőnöke gyakran változtatgatta véleményét. Sipos Balázs a most megjelent dokumentumkötet bevezetőjében is ír erről. Egy újságíró ugyanis azt kérdezte Ullein-Reviczkytől, hogy a magyar cenzúra miért húz ki bizonyos részleteket olyan tudósításokból, amelyek a német telefoncenzúrán már átmentek. Ekkor a sajtófőnök azt mondta, hogy lehetséges olyan eset, amikor egy hír közlése a német érdekeket nem sértené ugyan, de a magyar érdekeket igen.

Ullein-Reviczky Antal időnként kínos helyzetekbe keveredett, amikor sugalmazni próbálta, hogy milyen cikkeket írjanak a lapok. Amikor a finn parlamenti alelnök, Edwin Linkomies látogatását minden újság figyelmen kívül hagyta, Kállayék szerették volna megjelentetni a főbb gondolatokat, amiket a külföldi államférfi Budapesten mondott. Ekkor viszont az összes sajtótermék ugyanazon a napon közölte a másodrangú finn politikus beszédét. Furcsa csak az volt, hogy éppen két héttel azután, hogy Linkomies elutazott Budapestről.

Jobb, ha nem jelennek meg a hírek

Ezek után nem véletlen talán, hogy a cenzúra lényegére szintén Ullein-Reviczky világított rá egy hasonló fejtágításon: "Sokkal kevesebb baj származik abból, hogy valami hír vagy tudósítás nem lát napvilágot, mint fordítva."

Ullein-Reviczky nem volt szűklátókörű ember. Erre Romsics Ignác akadémikus hívta fel a figyelmet a könyv bemutatóján. Szerinte a sajtófőnök távlatilag egészen pontosan látta a nemzetközi helyzetet, és ennek megfelelően próbálta a stratégiai kérdéseket megvilágítani a főszerkesztőknek. Jól látta például az oroszok távlati terveit, és angolszász hatalmak valódi céljait és törekvéseit is helyesen mérte fel.

Észak-Erdély sorsát látta előre Ullein-Reviczky

Romsics fel is idézte Ullein-Reviczky 1942. december 31-i megnyilvánulását, amikor a sajtófőnök arról beszélt, hogy az oroszok nem szeretik a magyarokat, mert a közép-európai nyugtalanság fő fészkének tartják. Az újjárendezéskor ezért Csehszlovákiát és Jugoszláviát akarják kárpótolni magyar területekkel (vagyis a trianoninál is nagyobb területi elcsatolásokat terveztek Moszkvában, legalábbis az Ullein által idézett szovjet lapok szerint).

Ennek kapcsán Ullein-Reviczky kijelentette: "A szovjet lap cikke senkit nem lep meg nálunk, hiszen eddig is tisztában voltunk szándékaikkal. A Szovjet tisztában van azzal, hogy ha úgy alakulnának a dolgok, amint ő szeretné, Csehszlovákia még lelkesebb híve lenne, mint a múltban, Jugoszláviában szintén lelkes pártolókra találna, a nyavalyás Romániától pedig tudja, hogy nincs mit tartania, sőt, erős a gyanúm, hogy a Szovjet hajlandó lenne visszaadni Romániának Észak-Erdélyt, hogy még jobban megcsonkítsa Magyarországot."

Ullein-Reviczkynek az észak-erdélyi jóslata igaznak bizonyult a második világháború után. Más kérdés, hogy Sztálin korábban, 1941-ben már megüzente Horthynak - ez még a kormányzó kevéssé megbízható emlékirataiból is kiderül -, hogy ha kimarad a Szovjetunió elleni agresszióból, akkor megtarthatja Erdélyt. Lakatos Artúr egy tanulmányában arról is ír, hogy a szovjetek 1940-ben arra bíztatták Magyarországot, hogy támadja meg Romániát, és szerezzen vissza tőlük területeket, mert ez kapóra jött volna Moszkvának, hiszen ők Besszarábiát szakították ki Nagy-Románia keleti feléből.

Nincs egyetértés a szövetségesek között

Egy másik jóslata is bevált a sajtófőnöknek, ahogyan erre Romsics rámutatott. Ullein-Reviczky ugyanis azt is mondta 1942 decemberében: "Ne gondolja senki, hogy Oroszországnak itt Közép-Európában valamilyen konstruktív elrendezési szándékai volnának. Célja továbbra is a kommunizmus terjesztésén kívül, hódítás, zsákmányolás és bekebelezés. Az úgynevezett szövetségesek között egyáltalán nem tapasztalható semmiféle egyetértés a jövő elrendezési tervekkel kapcsolatban. Az angolok nem nagy ellenállást tanúsítanak a szovjet tervekkel szemben, az amerikaiak látszólag nagyobbat. Az amerikai folyóiratok egyre gyakrabban foglalkoznak az újjáépítés gondolatával, és az amerikaiak valahogy mindig tudták, hogy Közép-Európában Magyarország mindig bizonyos fix pont. Az amerikaiak lehetőség szerint igyekeznek reálisan számolni és azt nézik, hogy hol kell legkevesebb tőkét befektetni és hol van legtöbb businessre kilátás."