
A nehézhidrogén (deutérium) héliummá olvadása a korábbi feltételezések szerint csakis rendkívüli nyomáson és magas hőmérsékleten lehetséges. Ezzel összehasonlítva a laboratóriumi léptékben megvalósított fúzió szinte ingyenes, kifogyhatatlan energiaforrást ígér.
Összeomló buborékok
A Tennessee-ben működő Oak Ridge National Laboratory kutatói, Rusi Taleyarkhan vezetésével már két éve nagy érdeklődést keltettek hasonló kísérleteikkel. Különleges acetonos oldatban a folyamatosan keletkező és összeomló parányi buborékok vizsgálatánál magfúzióra utaló jeleket találtak.
A kutatók az aceton hidrogénjét deutériummal cserélték le, az átalakított acetont pedig hanghullámoknak tették ki. Ennek hatására az oldatban apró buborékok keletkeztek, amelyek aztán gyorsan össze is omlottak.
Ezzel egyidőben az oldatot tartalmazó hengert gyors neutronokkal bombázták. Az érzékelők a magfúzióra jellemző neutronkibocsátást jeleztek, illetve a folyamat végeztével a folyadékban hidrogén harmadik izotópját, a tríciumot tudták kimutatni.
Az 2002-ben elért eredmények tudományos körökben nagy feltűnést keltett. A kutatásokban részt vállaló kutatók azonban óvatosan fogalmaztak. A magfúziót nyomatékosan csak lehetőségként emlegették, és további vizsgálatokat szorgalmaztak. Más intézetek kutatói is megpróbálták megismételni a kísérletet, az elért eredményeket azonban más forrás azóta sem tudta megerősíteni.
Optimisták
Taleyarkhan és kollégái jóval optimistábbak. A Physical Review E tudományos szaklap márciusi számában megjelenő 46 oldalas beszámolójukban olyan neutronokról számolnak be, amelyek időben korrelálnak a magukba visszazuhanó buborékok apró felvillanásával. A nem dúsított acetonnal végzett ellenőrző kísérlet nem mutatott hasonló eredményeket.
Szkeptikusok a fentiekkel kapcsolatban szívesen emlegetik a hidegfúzió precedensértékű esetét. 1989-ben Martin Fleischmann és Stanley Pons állítólag ki tudta mutatni a deutérium fúzióját az elektródaként használt palládiumrácsban, másoknak viszont nem sikerült megismételni a jelenséget.
