Irányított támadás
Michael Andreeff és kollégái olyan őssejteket használtak kísérletükhöz, amelyek automatikusan a megsebzett zónák felé áramlanak, hogy ott "kijavítsák" az elpusztult szöveteket és csontokat. A kutatók úgy módosították ezeket a sejteket, hogy azok egy rákellenes gént vigyenek magukkal, majd olyan egerekbe injekciózták be ezeket, amelyek bőr-, vagy mellrákban szenvedtek. Az őssejtek valóban a rákos gócok felé vették az irányt, ahol a beültetett gén elvégezte dolgát: rákellenes vegyületet bocsájtott ki, az egerek várható élettartama pedig megnőtt.
A másik kutatócsoport Evan Snyder vezetésével hasonló kíséretet végzett, csak éppen agydaganatos egerekkel, és a daganat kiterjedését átlagosan a felére sikerült csökkenteniük.
Emereken tesztelnék
Bár a szakértők szerint ezek a technikák önmagukban nem elegendőek a daganatok elpusztítására, a kemoterápia, vagy a besugárzás után, a kezelés hatásainak felerősítésére jól használhatók. Előbb azonban az emberekkel végzett, ellenőrző kísérleteket is el kell végezni, ehhez pedig szükség van még a felkészülésre. Snyder szerint az első emberkísérletekre két éven belül sor kerülhet.