Visszatért a Földre a Discovery

Az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy a hétfős legénység megkapja-e a leszállási engedélyt a Kennedy Űrközpontból, de végül elvonultak a felhők a leszállás tervezett útvonalából. A Discovery északnyugati irányból közelítette meg Floridát, ugyanazon a nyomvonalon amin a Columbia balesete történt 2003-ban Texas felett (azóta nem is használták ezt az útvonalat űrrepülő landolásakor).

A pilóta, George Zamka magyar idő szerint este hat óra előtt kapta meg az engedélyt a leszállási manőverek megkezdésére. A Discovery pontban fél hétkor lépett be az atmoszférába, ez volt a legkockázatosabb pont a landolásban, amikor a hővédő pajzs több ezer fokra hevül fel. Az Indiai-óceán felett 1 perc 53 másodpercre kapcsoltak be a fékezőrakéták, amia a süllyedő űrjármű sebességét 20000 km/óráról fokozatosan lecsökkentette, miközben az Ausztrália felett átvágva megközelítette az amerikai kontinenst. A Kennedy Űrközpont három mérföld hosszú kifutópályáját már 240-es tempóval közelítette meg a Discovery, majd a pilóta olyan simán tette le a gépet, ami egy utasszállító repülőgépen is tapsot érdemelt volna, nemhogy egy 239 Föld körüli fordulóval járó űrutazás után. A leszállás utolsó perceit a NASA TV már a Discovery feldélzetéről közvetítette.

A Discovery indulását komoly biztonsági aggályok övezték: a 23 éves, több mint 300 napot az űrben töltött jármű hővédő panelei közül három annyira elvékonyodott, hogy a biztonsági mérnökök egy része, és egy külső, független szakértőcsoport is azt javasolták, halasszák el az utat. A sérült hővédő pajzs már a legutóbbi űrrepülésnél, az Endeavour augusztusi útjánál is okozott nehéz pillanatokat, és közvetve a hővédő pajzs sérülése okozta a Columbia 2003-as katasztrófáját is. Végül a küldetés vezető felügyelői engedélyezték a fellövést.

Az űrrepülő október 23-án este indult az STS-120 jelű küldetésre, és az eredetileg tervezettnél egy nappal később tért vissza a Földre. A plusz egy napra egy javítási munka miatt volt szükség: egy új napelem üzembe helyezéséhez szükséges szerelési munka közben derült ki, hogy meghibásodott az energiaellátó rendszer egyik napelemforgató csatlakozója. Ez nagyon érzékeny terület: ez az alkatrész fordítja a Nap irányába a napelemtáblákat. A hat és fél óráig húzódó szerelés alatt sikerült kideríteni a hiba okát: egy csavar egyszerűen eltűnt, csak fémforgácsot találtak a környékén az űrhajósok.

Az expedíció legfontosabb feladata a Harmony nevű, hétszer négy méteres modul csatlakoztatása volt az űrállomáshoz. A 14 tonnás modul felszerelése három napig tartott, ami után az űrállomás lakóinak mozgástere 35 köbméterrel nőtt. Ez volt az első lépés afelé, hogy az eddigi háromfős személyzetet megduplázzák, plusz a Harmonyra fognak csatlakozni a jövőben az európai és japán tudományos kutatóegységek. Ezzel az űrállomás amerikai része gyakorlatilag elkészült.

Az űrhajósok összesen öt űrsétát tettek. A legfontosabb és egyben legveszélyesebb ezek közül az volt, amikor Scott Parazynski az űrállomás energiaellátásáért felelős egyik napelemtáblát javította meg egy 33 méteres robotkar végén lógva. A manőver nemcsak kockázatos volt (ügyelni kellett, hogy ne érjen hozzá a 300 voltos feszültség alatt álló napelemekhez javítás közben), de valójában szabálytalan is: a zsilipkamrától olyan távolságba került az űrhajós, ahonnan csak egy óra alatt tudták volna vész esetén visszahozni, holott a NASA szabályzata harminc percben maximalizálja ezt az időt.