Még mindig erős az IBM
Igaz ugyan, hogy az árbevétel az egy évvel korábbihoz képest 11 százalékkal, 21,7 milliárd dollárra esett vissza, de az IBM szerint ez javarészt az erős dollár miatt történt így, és a kedvezőtlen árfolyamváltozások nélkül a csökkenés 4 százalékos lett volna. Az elemzők 22,5 milliárd dollár forgalomra számítottak – írja az IT café. A profit 2,3 milliárd dollár volt, több a Wall Street által vártnál, amit a hatékony költségcsökkentéssel magyaráztak. A vállalat az idén több ezer dolgozót bocsátott el.
Az IBM egyben megerősítette éves profitcélkitűzését, amely részvényenként 9,2 dolláros nyereséggel számol. A vállalat szerint a szolgáltatások és szoftverek értékesítése – mely az összárbevétel több mint 80 százalékát adja – nagyobb nyereséghányadot hoz, és ezekre a válság idején spórolásra kényszerülő cégeknek is szüksége van.
Ennek ellenére mindkét üzletág forgalma csökkent az első negyedévben. A szolgáltatásokból befolyó árbevétel (13,2 milliárd dollár) 10 százalékkal, a szoftverforgalom pedig (4,5 milliárd dollár) 6 százalékkal volt kevesebb, mint egy éve. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a hardverbiznisz számain látszik meg leginkább a válság: itt az árbevétel 24 százalékkal, 3,2 milliárd dollárra esett vissza. Mind a mainframe-ek, mind az x86-os szerverek forgalmának százalékban kifejezett zuhanása két számjegyű volt.
Egy másik fontos mutató az új szolgáltatási szerződések értéke: ez a negyedév során 12,5 milliárd dollár volt, amely éves összehasonlításban 1 százalék mínusznak felel meg, igaz, az árfolyamváltozásokat figyelmen kívül hagyva 10 százalékos növekedést regisztrálhatott volna a cég. A rövid távú szerződések értéke azonban visszaesett, mégpedig 14 százalékkal. Amint az ismert, sajtóértesülések szerint az IBM hónapokon át tárgyalt a Sun Microsystems felvásárlásáról, de a megbeszélések néhány hete zátonyra futottak. Hétfőn nagy meglepetést okozott a hír, hogy a Sunt végül az Oracle kebelezi be, 7,4 milliárd dollárnyi készpénzért.