Beáta, Izolda, Lea
8 °C
20 °C

Bérelt vonalak miatt panaszkodnak az alternatívok

2004.05.27. 16:24
Az Alternatív Távközlési Szolgáltatók Egyesülete (ATSZE) elégedetlen azzal, hogy a hálózatokat összekötő bérelt vonalak költségeit egyedül az alternatív szolgáltatók kötelesek viselni, pedig az összekapcsolás bevételeiből a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók is részesülnek. Az ATSZE szerint a Matáv kiszoríthatja az alternatív szolgáltatókat a bérelt vonali piacokról.
Az alternatívok üdvözölték az NHH tervét, amely az összekapcsolási percdíjak csökkentését tűzte ki célul, de a tervezet számos kritikus pontjára hívták fel a hatóság figyelmét. Többek között arra, hogy a Matáv központjaiba betelepülő alternatív szolgáltató az eszközeit csak összekapcsolási célra használhatja fel, helyi hurok átengedésre nem, ami szerintük jelentősen akadályozza a szélessávú adatátviteli piacon elinduló versenyt, és megnöveli az alternatívok költségeit. Ráadásul az összekapcsolás költségeit is az alternatívok viselik, annak ellenére, hogy a bevételekből a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók is részesülnek.

Súlyos problémának látják azt is, hogy a béreltvonali szolgáltatásra vonatkozó MARIO tervezet szerint - amelyet a Matáv dolgozott ki - az alternatív szolgáltatók nagykereskedelmi összekapcsolást nem vehetnének igénybe, így arra csak a Matáv kiskereskedelmi feltételei szerint szerződhetnének. Az ATSZE szerint ezáltal indokolatlan versenyelőnyhöz jut a Matáv, hiszen összekapcsolási költségei jelentősen kisebbek lesznek, mint versenytársaié.

Sokat fizetnek

A tervezet alapján a Matáv ugyanis csak összekapcsolási percdíjat fizet az alternatívok számára, az összekapcsolás egyszeri és üzemeltetési költségeit az alternatív szolgáltatók kötelesek viselni. Ez a megosztás nemcsak jogszabálysértő és példátlan a gyakorlatban, de súlyosan veszélyezteti a bérelt vonali piacon kialakuló versenyt is. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a Matáv a gyakorlatban szimmetrikus összekapcsolási díjakat kényszerített az alternatív szolgáltatókra, azzal fenyegetve őket, hogy ha a Matávénál magasabb összekapcsolási díjakat kérnek, akkor felemeli az alternatív hálózatokba menő előfizetői hívások díját.

Az alternatív szolgáltatók üdvözölték az internet célú összekapcsolás megjelenését is, mivel szerintük a behívásos internetelérés továbbra is meghatározó marad, és rendkívül fontos a verseny megnyitása a behívásos internet piacon is. A MARIO tervezet azonban csak csúcsidejű és csúcsidőn kívüli internet összekapcsolási tarifát ismer el. Ez várhatóan megakadályozza az alternatív szolgáltatók gyakorlati piacra lépését, tekintettel arra, hogy a lakosság körében rendkívül népszerű 0,50 forintos éjszaki tarifával ilyen összekapcsolási árak (csúcsidőn kívül 1,14 forint) mellett nem lehet versenyezni.

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön, London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút, síelés Ausztriában.

Európai körutazások

Izlandi csillagtúra, Skócia felfedezése, a csodás Szicília, és a bajor kastélyok világa.