További Üzlet cikkek
Van rózsaszínben is? - kérdezi egy jól öltözött negyvenes nő a 5th Avenue-n megbújó Comp USA számítástechnikai üzletben. Az eladó épp egy Toshiba laptop előnyeit magyarázta, ebben van a legerősebb grafikus mag, mutatott rá a Geforce 8600-as előnyeire a szakember, de egy pillanatra sem jön zavarba a kérdéstől, és mosolyogva közli, hogy természetesen van rózsaszín.
Kevés extremitás
A bolt egyébként semmiben sem különbözik a hazai üzletektől, sőt, még akár szegényesnek is nevezném a berendezését, ha nem épp a világ egyik legdrágább főutcájában lenne. Az eladók szakszerűen, kedvesen adnak felvilágosítást mindenkinek, az Apple gépei itt is külön négyzetmétereket kaptak, ahogy a Sony Vaiók is távol tartják magukat a pórnéptől.
Szívesen írnám, hogy New York az elektronikai extremitások alfája és ómegája, de ez csak ritkán igaz. Az előző este a Broadway és az 56. utca sarkán álló, monitorral, számítógéppel, laptoppal, asztalkával, művirággal és sushival megtömött kabrió, meg annak zavarodottan maga elé motyogó tulajdonosa például már itt is eléri az ingerküszöböt, ahogy a rózsaszín laptopért toporzékoló vásárló is szinte világít a sok öltönyös akarat között. A hazai helyzethez képest az egyetlen különbséget talán a méret jelenti: amíg Magyarországon még mindig a 15 colos hordozható gépek adják az értékesítés gerincét, addig itt sokkal gyakrabban botlik az ember 13,3-asokba, 12-esekben, vagy 10 colos gépekbe.
Igaz ez a Comp USA-ra, az egyik legnagyobb elektronikai üzletre, a szintén nem túl elegáns DataVision-re, vagy a garázsboltokra emlékeztető kis lukakra is, amikben többnyire indiai vagy koreai bevándorlók adnak el a laptopoktól a digitális fényképezőgépeken át az usb-s ventilátorokig mindent. Pár órás séta után rájövök, hogy itt számítógépet venni nem akkora esemény, mint Magyarországon, ezért néznek ki úgy az elektronikai boltok, mint az élelmiszerüzletek. Elindulok bevásárolni, fogom a kosarat, dobok bele lisztet, cukrot, testápolót, Toshiba A215-S4767-es laptopot, fogkrémet, meg lekvárt, aztán hazaviszem a midtowni apartmanba a csomagot. Így megy ez, ahogy azt a k-európai képzeli.
Új szelek
A legendás Apple Store, a szintén az ötödik sugárúton található kocka is inkább csak kívülről mutatós, a Central park mellett található üvegépület előtt mindenki megáll. Sokan be is mennek, de a föld alatti boltban már nem annyira a stílus, mint inkább a tömeg okoz meglepetést. Legalább száz ember nyomogatja a gépeket, kóstolgatja az iPodokat, és vagy két tucat eladó várja, hogy segíthessen, és ez nemcsak fordulat: tényleg szívesen válaszolnak a kérdésekre.
A kiegészítőkkel el sem kell menni a pénztárig, az asztalok között szambázó személyzet csak kirántja a zsebéből a wireless kártyaolvasót, és megkéri a vevőt, hogy húzza le a bankkártyáját. Egy mágnescsík választja el a vásárlót a tolvajtól. iPodtól felfelé már a pénztárakhoz kell állni, kanyargó sorba, vagy harminc ember mögé, pedig már este nyolc van, a kiszolgálás meg villámgyors: még ki sem mondja a vevő, hogy mire van szüksége, már ott is van a termék. A bankkártya lehúzása után egy-két másodperccel megérkezik az igazolás a banktól, ráadásul nem kell tintákkal meg papírokkal bénázni, csak a leolvasó mellett található érintésérzékeny kijelzőt kell aláírni a digitális tollal.
Sokan vásárolnak, de még többen ücsörögnek a padokon, vagy az üvegkockát körülvevő tereptárgyakon, szökőkutak partján is: az Apple ingyen adja a wireless internetet, egy rakás MacBook és MacBook Pro hozta el ide tulajdonosát.
Laptopot még mindig érdemes a kaliforniai cégtől vásárolni, zenelejátszót már nem feltétlenül: a trendeket diktáló New York egyfajta poszt-ipodikus korban van, amikor már nem divat az Apple készülékét megvásárolni, de végtelenül ciki bármi mással beérni. Az mp3-lejátszó-tulajdonosok háromnegyedének ugyan iPodja van, de a fehér fülhallgatót már egyre kevesebben akarják felvállalni, ezért a legtöbben valamilyen moddolt dugaszt nyomnak a fülükbe. Különben is, aki ad magára, az már iPhone-t vásárol. Ezek alapján viszont a városban kevesen adnak magukra, én legalábbis csak egyetlen Apple-mobilt láttam, a nyolcadik sugárút és a 16. utca környékén, a meleg negyedben található Starbucksban. Tulajdonosa csendesen ücsörgött, szürcsölgette a kávéját és böngészett a neten.
Spórolni csak ésszel
Az Apple Store-ból nem jó kijönni, ahogy bemenni sem volt öröm: New Yorkban olyan hőmérséklet-különbség van kint és bent között, hogy a tapasztalatlan szervezetet egymás után kerülgeti a hőguta és a megfagyás. A város klímája nem különösebben jó. Mivel New York nagyjából Spanyolországgal van egy magasságban, nyaranként nagy a meleg, de ennél is ijesztőbb a páratartalom. A nedves levegő ráadásul összegyűjt és tartósít minden illatot az utcákról és az elmúlt évszázadokból, így egyetlen lélegzetvételben benne van a hot-dog-árus, a kínai negyed illegális boltjainak hamisított Guccija, a World Trade Center porfelhője, a Park Avenue elképesztő luxusa, a metrók forrósága, a Central Park nyugalma, Harlem útkeresése, a pakisztáni taxis, az indiai laptopárus, az elmúlt évtizedek büszkesége, a harmincas évek válsága, sőt, egy kevés talán még itt van az őslakos indiánokból is, akik Manna-hata (dombok szigete) néven emlegették Manhattant, és akiknek az ösvényét máig őrzi Midtown egyetlen szabálytalan vonalú utcája, a Broadway.
Az épületeken belül viszont mindez megszűnik, a forró életet olyan átmenet nélkül váltja fel a steril hideg, ahogy Little Italy olasz éttermeit Chinatown halárusai. Fogalmam sincs, hogy a város GDP-jének mekkora százaléka megy el a légkondicionálók működtetésére, de vannak már kezdeményezések a költségek lefaragására. A Rockefeller Center gigantikus épületkomplexumának aljában például egy tábla fogad, ami arra bíztatja a New York-iakat, hogy spóroljanak az elektromossággal a nyári hónapokban. A kartonlap azt tanácsolja, hogy amikor hazamegyünk, kapcsoljuk le az irodákban a lámpákat, a számítógépeket meg a monitorokat, és hogy a tévék se menjenek feleslegesen, ha nem nézi őket senki. Remegek a 16-17 fokos hidegben, miközben az utcán legalább 34 Celsius-fok van, és arról olvasok, hogy a lámpákat bekapcsolva hagyni pazarlás.
A 12 hektárnyi art deco amúgy nem a túlságosan lehűtött belső terekről ismert, sokkal inkább a Radio City Music Hallról, meg híres boltjairól. A Rockefeller Centerben van például a Nintendo World is, a kétemeletes üzletben volt a Nintendo Wii világpremierje. Most is sokan vannak a boltban, az alsó szinten fehér székeken ülnek fehér asztalok és fehér DS-ek előtt a többnyire ázsiai vásárlók. A pénztár előtti sorok nem kifejezetten hosszúak, de van mibe beállni, a Wii népszerűsége a novemberi premier óta töretlen. Bár az amerikaiak többségének nem jelent problémát megvásárolni a hadonászós játékgépet, (és nemcsak azért, mert alig 50 ezer forintba kerül, ami a New York-i átlagbér huszada, hanem mert) az Egyesült Államokban már hónapok óta nem hiánycikk a Wii. Korlátozások azért még itt is vannak: egy vásárló csak egy konzolt vehet, harsogja némán az eladók feje fölé akasztott plazmatévé. Az emeleten több pályán megy a hadonászás, a júzerek nagy képernyők előtt játszanak a Wii Sports-szal, vagy épp a Zeldával.
A PS3 visszavág
Az Xbox 360 körüli felhajtás mára elcsöndesedett, a konzolt se nem hirdetik, se nem tolják az arcunkba, ennek ellenére a mai napig jól fogy. A Sony viszont még nem adta fel, az ízlésesen berendezett SonyStyle-okban árcsökkentéssel próbálnak vásárlókat toborozni a Playstation 3-hoz: most száz dollárral olcsóbb a 60 gigabájtos modell, ráadásul még három bluray-filmet is adnak mellé, 150 dollár értékben. A hírek szerint az akció megtette hatását, megjelenése óta először fogyott jobban a PS3, mint az Xbox 360, kár, hogy a jó ár-érték arányú 60 gigabájtos modell lassan elfogy, és csak a 600 dolláros 80 gigabájtos marad: ez már nem olyan olcsó, ráadásul filmek sem járnak mellé.
A japán cég a SonyStyle-ok mellett a Madison Avenue és az 56. utca találkozásában található Wonder Technology Labbel is megpróbálja felhívni magára a vásárlók figyelmét. Az épület előterében egy 12 méteres pókember mászik mozdulatlanul fejjel lefelé, belül meg egy ingyenes technológiai tárlat várja a látogatókat. A vitrinekben fényképezőgépeket, tévéket, szétszerelt kamerákat találunk, van hangstúdió, ahol végtelenül egyszerűen hozhatjuk létre a világ legrettenetesebb dallamait, és találunk egy mozit is, ahol egy Kurt Vonnegut-szerű, gyurmából készült indiai taxisofőr próbálja meg bebizonyítani, hogy a nagyfelbontású filmeké a jövő.
Ja, és a kihagyhatatlan: ha valaki utálja a meleget, az élő, lüktető várost, a szagokat, az embereket, egyáltalán, mindent, aminek köze van az élethez és a racionalitáshoz, az feltétlenül keresse fel az Empire State Building NY Skyride-nevű programját, ahol egy negyven perces virtuális túra keretében megnézhetjük New Yorkot nagyfelbontású videókon. Az talán már majdnem olyan élethű, mint a 443 méteres épület lábainál heverő igazi.